Gézengúz és Tündér brüsszeli napjai

Ha igaz a címben szereplő mondás, akkor én akár már holnap szörnyet halhatok. Itt minden van, csak nyugalom nincs - az utóbbi napok annyira felgyorsultak, h még én is csak kapkodom a fejem, pedig nem vagyok egy lassú típus :-)

A ma reggel remekül telt, persze minden nézőpont kérdése. Amikor már túl voltunk a szokásos kanapén-összebújáson, majd mosakodáson és reggelin is, és végre szerettem volna felöltözni, akkor mindössze három zavaró tényező lépett fel: 1. Bendegúz egy biciklipumpával vette üldözőbe a család tagjait (köztük különösen engem), és fújtatott rám, ahol csak ért, 2. Tünde levadászta az ágyra kikészített tisztasági betétemet, betette a papucsomba (valszeg a "betét" szóról a talpbetétre asszociált), majd abban nyargalászott, 3. Gábor - mint minden reggel (esténként már túl fáradt :-) - a meztelen testrészeimet próbálta elkapni. 

Fentiek dacára sikerült fergeteges gyorsasággal elkészülnöm, és indulhattunk testületileg az oviba, h megnézzük kicsi Gúz karácsonyi szereplését. Mondhatom, felülmúlta várakozásaimat: kicsi fiam vidám volt, felszabadult, és bár a szöveget szemmel láthatóan nem mindig tudta/akarta énekelni, kiskezével ügyesen pantomimozott, a dalok után tapsolt, ujjongott. Öröm volt nézni!

Ezek pedig még a tegnap este képei, amikor kismókusok a Jutka és Storia angyalkái által hozott ajándékok felett örömködtek :-)

Már tavaly is hallottunk róla, hogy Bxl-ben található, el is indultunk megnézni, ám közlekedni lehetetlen volt, így rosszkedvűen visszafordultunk... Idén okosan metróztunk - a gyerekek nagyon élvezték (főleg, h új metró is jött, Gúz nagy örömére), dugó nem volt, ráadásul az idő is szép volt, metrózás után átsétáltunk a parkon, és remek hangulatban érkeztünk a Bazilikához.

A Betlehem felülmúlta a várakozásaimat: nemcsak nagy volt, de szép is, élő állatokkal. Láttunk nyulakat, pónikat, pávákat, lámákat. Némelyiket kifejezetten figyelni kellett, h télleg él-e. De a mozgó fülecskék és orrlyukak árulkodtak még akkor is, ha a jószág egy tapodtat sem volt hajlandó éppen menni...

És nemcsak egy betlehem volt, hanem rengeteg, a nagyon kívül asztalnyi méretűek, ill. annál is kisebbek, egészen tenyérnyiek is. Nehéz volt megállni, h mindet le ne fényképezzem. 

A betlehemeken kívül voltak csodásan feldíszített karácsonyfák, ünnepi asztalok, rengeteg minden mozgott, a gyerekek nagy szórakozására: volt műtűz, műhóesés, farkát csóváló műmókus és műsárgarépáját mozgató műnyuszi (akitől egyébként Tünde megpróbálta elkunyerálni a répát :-))

A múlt vasárnapi havazáson felbuzdulva kitaláltuk Gáborral, h a dec.8-i hétvégére leruccanunk négyesben az Ardennekbe egy kis elő-szünidőre. Csütörtökig vártunk a szállásfoglalással, akkor már szinte biztosnak tűnt, h lesz hó a hétvégén, így lefoglaltunk egy kis családi panzióban egy kis családi szobát.A tervek szerint indultunk és érkeztünk, jó hangulatban. Sajnos a jó hangulatot állandóan megpróbálták eloszlatni a bides kölkök, sokat nyafogtak, semmi se tetszett, Apa-Anya hiába igyekezett kibújni a bőréből...

Azért vidám pillanatok is akadtak, ezeket gyorsan le is fényképeztük, h legyen dokumentáció a "csak a szépre emlékezem" jegyében :-)

A mai napra az időjárás is ellenünk fordult. Bár a hóhelyzettel amúgy sem voltunk megelégedve, rögtön visszasírtuk a tegnapi körülményeket, amint megláttuk ma reggel a sőrőn szitáló havas-darás nyavalyát és hozzá az orkánerejű szelet. Pfuj. Hosszas kinti program szóba se jöhetett (nem mintha tegnap a kicsik különösebben akartak volna kinn időzni - a szánkózás és a hóemberépítés is leginkább a szülőket lelkesítette), így aztán a nagyon kevés télen is nyitva tartó látnivaló közül kellett választottunk. A választást megkönnyítette, h belátható körzetben egyetlen kastély volt nyitva. Nosza, nézzük meg, mégsem lenne jó már délelőtt visszajönni Bxl-be.

A kastély végül remek programknak bizonyult - ismét a képek tanúskodnak.

Noha igyekeztünk Tündét felkészíteni a Mikulással való találkozásra, és többször is megnéztük a 2 évvel ezelőtti ünnepségről készült filmet, amikor Cirmi-baba vidáman üldögélt a Mikulás ölében (és véletlenül sem néztük meg a tavalyit, amikor bömbölésben tört ki már a Mikulás 2m-es körzetében is), csak mérsékelten barátságos volt a hozzáállása. Először elpityeredett, aztán már nem sírt, de sem az ölébe ülni nem volt hajlandó, sem a kezét megfogni, sem puszit adni a szakállára.

Ellenben Gúz mint büszke nagytestvér feszített a képeken és a MIkulás ölében - sőt, a végén még oda is bújt hozzá.

A ma reggel természetesen a MIkulásról szólt. Sőt, igazából már a tegnap este is. Gúz lelkesen pucolta a csizmáját, majd a Tündéét, Apáét, Anyáét, és a Jutkáét is szépen megtörölgette. Kedvcsinálónak megnézték a Bogyó és Babóca télapós epizódját.

Volt nagy öröm reggel a telepakolt csizmák láttán. A legnagyobb sláger a gumicokor és az "olvadós rágó" volt (ezeket nem a mi Mikulásunk hozta - ő van annyira szőrösszívű, h még ilyenkor sem ad gumicukrot - hanem a Jutkáé :-)

Második volt a népszerűségi listán a havazós üveggömb, főleg miután kiderült, h fel lehet húzni, és nemcsak zenél, hanem a Mikulás a szánján és a kisvonat az alagútban körbe-körbe megy. Megjegyzem, az utóbbi idők szokásától eltérően ezt kizárólag Gúz kapta - Tündét még túl kicsinek ítéltük hozzá (és ennek megfelelően egy kicsike gömböt kapott, amiben egy manó csücsül, de nem mozog és nem zenél). Ám a kislány, várakozásommal ellentétben, ezt egyáltalán nem vette zokon (el volt foglalva az édességekkel :-)

Ma este fürdés után Gúzt törölgettem-szárítgattam a kanapén. Közben mondja: "Anyaaa, én Téged nagyon szeretlek." Válaszolok: "Én is Téged, kicsim." Erre Ő: "És én féltelek is." Kérdezem: "Mitől?" Válasz: "Hááát, hogy ne legyél beteg. Mert amikor beteg vagy, akkor én nagyon szomorú vagyok. Még szomorúbb, mint amikor én vagyok beteg."

Kérem szépen, fejlődik a gyerek. Már mindenképpen előnyben van a kollíziós nemzetközi magánjogi normához képest, aminek - ha igaz, amit az egyetemen tanítottak - kifejezetten alacsony a szociális érzékenysége :-))

Rumohr borjúmirigy - mennyei volt! Levelestésztában sütve, libamájjal, erdei gombával, póréhagymával. 

(Nem tudom megérteni, a mo-i kínálatból miért hiányzik a borjúmirigy, mikor annyira finom??)

Ma reggel Gúz n8-kor fúrta be magát mellém, és nem sokkal ezután nagy meglepetéssel vettük észre, h óriásit villámlott. A villámlást annak rendje-módja szerint dörgés követte, de aztán semmi. Pár perccel később a függöny mögül kikandukálva Gúz felkiáltott: "Anya, minden fehér, nem látszik a fű!"

Bizony, leesett az első hó. Rendesen latyakos volt, de azért arra már elég, h pici hóembert építsünk, szánkózzunk, majd hatalmas hógolyó-csatát vívjunk. Emiatt, a miséről is elkéstünk, és csak pár percet töltöttünk a hátsó sorban amúgy hótaposósan, pufinadrágosan. 

Délutánra a hó erős olvadásnak indult, vmi esőféle is esett, így kinti programra már nem vállalkoztunk. Anya-Gúz lementek úszni meg szaunázni (írtam már, milyen pompás szauna-partner a kisfiam?), Apa-Tünde pedig itthon játszott.

Miután Tünde-bab (nem baba, csak bab!), végre elaludt tegnap, nekifogtunk a díszítésnek. Ismét sikerült szépet alkotnunk :-) Reggel a kis kukacok boldogan fedezték fel a hímzett karácsonyi képeket, a sok csillagot, szívecskét, karácsonyfát, szarvast a szekrényeken, ajtókon, ágyakon, de még a monitoron, tv-n, hűtőn, sütőn, tükrökön is. Az ablakokon pedig angyalkák, hópelykek is pompáztak. Gúz volt természetesen a vezér, ő futott elöl és hívta Tündért, h mikor mit kell megnézni. 

Az első örömködés után nekiestek a "zsebeknek". Ezúttal Tünde kapta a zsebeket, Gúz pedig egy fenyőfa alakú fiókrendszert, ami bizony már számozott, tehát komoly nagy gyerekeknek való. (Természetesen a komoly nagy gyerek sem tartotta be még sem a számok sorrendjét, sem azt, h egyszerre csak egy fiókot nyisson ki. Végignézte mindet, és a 4 pici autót rögtön ki is vette :-)

Tünde a mai zsebből kivett csoki elfogyasztása után elővett még egyet és közölte, h azt nem fogja megenni, csak egy kicsit fogja. Anya: "És aztán visszateszed a zsebbe?" Tünde: "Igen," Elhittem. Pár perc múlva látom, h a csoki már ki van bontva. Kérdezem: "Most akkor így fogod visszatenni?" Válasz: "igen". Újabb pár perc elteltével közli: "Kicsit leharapom a szélét." Egy szó mint száz, a csoki bizony elfogyott. És valamivel később még egy másiknak is a fele :-)

És még egy Tünde-mondás. Tegnap Apa elektronikus könyvolvasójából "olvasott". Kérdezem, h "Ezt Apa megengedte Neked?" Válasz: "Igen" - majd kiegészítette: "Apa mondta előbb NE PISZKÁLD!"

De a bejegyzés címét nem csak az "angyaljárás" indokolja. Merthogy kis mókusaink is egész nap angyalok voltak.

Délelőtt ellátogattunk a Keymre, Tünde forgózni akart, Gúzt pedig lenyűgözték a körbe úszkáló, kihorgászható kacsák. Pikk-pakk összehorgászott magának egy ajándékra valót. Az ajándékokat végignézve csendben rettegtem, h vajon milyen rémes műanyag karddal, robottal v trombitával fogunk "gazdagodni". Ám kellemes meglepetésemre a lehetőségek között egy kedves fehér-barna plüsskutya is szerepelt, persze arra esett a választás. Nosza, Tünde rögtön megirigyelte a kutyát, neki is kellett vmi. De mivel horgászni nem akart, Gúz pecázott neki is. Aztán a végén mégsem kutyát választott, hanem egy helyes kék delfint.

Ez utóbbi nem bizonyult jó ötletnek, kisbab ugyanis délután már igencsak ácsingózott a Gúz kutyájára (aki azt még egy fénykép erejéig sem volt hajlandó kiadni a kezéből - csak akkor kaparinthatta meg Tünde, amikor Gúz épp pisilni ment :-)

Ezután közös megegyezéssel ismét elmentünk a Keymre, és Gúz ismét kipecázott egy kutyára valót. Most már viszont Tünde is pecázott, ügyesebben, mint gondoltuk, így a végeredmény egy ugyanolyan kiskutya lett Tündének, és egy vmivel nagyobb, fekete-fehér kutya Gúznak. (Gúz a hazaúton egy szembejövő élő kutyáról megállapította, h "Ez pont olyan, mint amilyet nyertünk, csak a pofája és a színe más" :-)) Erről Gábornak és nekem rögtön eszünkbe jutott egy korábbi remek megjegyzése: "Anya, nézd, olyan alakút kakáltam, mint egy kutya, csak farok és lábak nélkül.")

Este még volt időnk  plüssállatos vendégségre, könyvből mesélésre, sőt, útépítős (gyerek-Carcassone) játékra is. Tünde szereplésével mondjuk ez a játék elég nehézkesen haladt, de megígértem Gúznak, h holnap csendespihi alatt játszunk majd rendesen.

Apropó, ki ne felejtsem, h a mai csendespihi alatt milyen remek programunk volt: ádventi koszorút készítettünk Gúzzal. Ő vagdosta nekem metszőollóval a fenyőágakat, amit én felrakosgattam a vesszőből font alapra. Ezután együtt tettük fel a gyertyákat és a többi díszt. Csodaszép lett. Holnap még szebb lesz, amikor az első gyertyát is meggyújtjuk rajta...

UI: voltaképp be kell vallanom, h csak Gúz volt ma kisangyal. Tünde továbbra is hozza az utóbbi időben kialakult hisztis-akaratos-nyafogós formáját. Nemcsak Apát és Anyát bosszantotta, de rengeteget Gúzt is (e pillanatban épp azzal, h "gúúúúz"-t kiáltozva nem hagyja aludni...). Csakhogy: Gúz pajtás viselkedése és hangulata annyira kihat az egész családra, h ha ő jó gyerek, akkor minden sokkal jobb-könnyebb. Lassan csak megokosodnak már mindketten, ugyeee??? :-)))

Az elmúlt napjainkat sajnos leginkább a betegség határozta meg. Gúz kezdte még múlt csütörtökön lázzal-köhögéssel, folytatta Apa és Tünde hétfő estétől torokgyulladással, majd következtem én szerda estétől, tüszős mandulával.Mindenki eltöltött pár napot itthon dögrováson - engem kivéve, aki elhatároztam, h megpróbálom talpon átvészelni, merész megközelítéssel, a tegnap esti meleg fürdő után pl. hidegzuhannyal. Jelentem, működik - egyelőre :-)

Fentiek persze nem jelentik, h ne történtek volna jó dolgok, ne lettek volna vidám/aranyos pillanatok a gyerekekkel. Két példa:

1. Gúzzal szerdán Ilike néninél voltunk masszázson (a várt hatás, az októberi itthoni masszázst kísérő ellazulás és a gyerek arcán látszó boldog nyugalom ezúttal elmaradt, be volt sózva...) Csacsogott Ilikével, miközben én olvasgattam. Hallom, mondja, h "Nekem három nagymamám van. Az egyik itt Bxl-ben, a másik Debrecenben, a harmadik pedig a Cserein."

2. Tünde ma elindult a konyha felé, majd útközben - mutatóujját felemelve - odaszólt a kanapén ülő Jutkának és Apának: "Várjatok. E (=egy) pillanat, Nem csinálok semmi rosszat."

Mára virradóra beköszöntött a hideg idő (2 fok volt reggel és este 6-kor is). Remélhetőleg kidöglenek végre a bacilusok. Mindenesetre a holnap estére tervezett szaunázós programunkat töröltük, helyette inkább vacsorázni fogunk, méghozzá itthon, a gyerekek fektetése után. Gáborka lesz a séf.

Amúgy Gúznak továbbra is tart a "jólviselkedős" korszaka (kis internezzo volt ebben a betegség miatti bezártság), kevés kivételtől eltekintve kedves, szófogadó. Tündét is szokta vigasztalni-pátyolgatni, aki újabban elég hisztis (persze, betegség végére minden gyerek elkanászodik, különösen ha Apával együtt van itthon :-) De mostanság Tünde kisasszonnyal amúgy sem könnyű, affektál, majomkodik, sokat megenged magának, nem akar öltözni, pelenkát cserélni, enni...(ebben a pillanatban épp a Marseillaise-t énekli az ágyában, franciául - múlt héten mesélte a bölcsis néni, h legnagyobb meglepetésükre a bilin ülve is ezt énekelte :-) Jutka remekül bírja cérnával, kedves szóval, rábeszéléssel - bár állítólag szülőként ő sem volt ennyire türelmes. Na majd hátha nagymama koromra nekem is megjön a nyugalmam meg a türelmem :-)

Most várnám már, h elcsendesedjen a kis bides (Gúz már durmol) - indulnánk Gáborral lakásdíszítésre, holnap reggelre virradóra jönnek az angyalok...

Nem lehetett nem azonnal ki- és felhasználnom a tegnap otthonról hozott magyar túrót. Egyértelmű jelölt volt a családi kedvenc túrós pogi - aminek ezúttal egy másik, élesztős változatát próbáltam ki. És hogy ne csak sós "rágcsa" legyen, készült egy adag reszelt kakaós-túrós sütemény is. Hmm, az imént teszteltem mindkettőt, még langyosak...

Gáborka lemaradt róla, lévén annyira kifáradt az egynapos berlini kiruccanásban, h már 9-kor elment aludni. Szegény kicsi Gúz is lemaradt róla, a készítést is beleértve, pedig szeretett volna részt venni benne. Csakhogy hétköznapokon egyszerűen képtelenség gyerekkel nekiállni sütni... Sebaj, holnap valamennyien élvezhetik a végeredményt.

Annál is inkább, mert a kis mazsolák mindketten itthon lesznek: eddig csak Gúznak volt köhögős-taknyolós-lázas nyavalyája, de Tündér - mint az égvilágon mindenben - ebben is utánozza, így ma estére ő is belázasodott :-((( Holnap aztán mindketten itthon fogják "szórakoztatni" Jutka Mamát... Legrosszabb esetben mindhárman: Apa is azzal érkezett meg ugyanis, h fáj a torka. (Ez persze nem csoda, hiszen eddig az őszutó-télelő Bxl-ben éppen ugyanolyan, mint a jún-júl volt. 10-15 fok, csöpögős-nyálkás-szürkés. Hát csoda, ha mindenki beteg? Az összes bacilus röhög a markába!)

Előrebocsátom, hogy az üzleti, gazdasági dolgokhoz semmit nem konyítok. A jogi dolgokhoz talán igen, de idő híján azok részletes elemzésétől is eltekintek. Ami itt következik, azt pusztán a józan észre és az emberi érzésekre alapozva írom.

Hazaruccantam egy rövid hétvégére meglátogatni Anyut. Eltölteni egy kis időt kettesben, beszélgetve, sétálgatva, szaunában, színházban. Csodajó volt!!! 

De miért a bejegyzés címe??? Mert az utazásnak a reptéren töltött része (magával a repüléssel szerencsére semmi gond nem volt) bizony rémes volt. És ezzel is inkább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren töltött időre gondolok. 

Az utazás ugyebár mindig stresszel jár, ennek mértéke a körülményektől is függ, de a személyi tűrőképességtől is. Magam részéről izgulós, stresszelős vagyok. Vajon a repterek és a légitársaságok a stressz lehetőség szerinti csökkentése és az utazás élményének kellemesebbé tétele helyett miért teszik az ember életét még nehezebbé???

Lássuk szép sorban, min megy végig az emberfia, ha repülni akar. 

1. Indulás otthonról: izgalom, h ne legyen dugó, ne legyen baleset, útlezárás, időben kiérjünk. Rendben, ezt abszolváltuk.

2. Becsekkolás: izgalom, nehogy túlsúlyos legyen a csomag. Ez ma nekem szerencsére kimaradt, csak kézipoggyászom volt.

3. Biztonsági vizsgálat: izgalom, h átengednek-e mindent, ami a csomagban lapul. Folyadékot persze alapból nem visz az ember magával, de azt csak a Jóisten tudja, hogy egyébként mi minősül még tiltott tárgynak (pl. kaviár, halkonzerv). Legrosszabb esetben azért még mindig ott van a kísérő családtag, akinek vissza lehet adni az egyébként elkobzandó dolgot.

Szalaggal kijelölt nyomvonalon kell kacskaringózni, akkor is, ha az utasok kis száma ezt nem indokolja. A kacskaringózás közben bizonyos távolságonként táblák szólítanak fel a következőkre: "az ellenőrzés gyorsítása érdekében vegye le a kabátját!". Két méterrel később: vegye le az övét. Aztán: vegye ki a zsebéből a fémtárgyakat, vegye ki táskájából a laptopot, stb, stb. Hogyan lehet mindezt menet közben végrehajtani, akár csak kis bőrönddel és ridiküllel a kézben? Nem is hajtottam végre, így aztán kapkodhattam le magamról mindent egyazon pillanatban. Még a csizmát is le kellett venni, és "remek" műanyag zsákot kellett húzni a lábamra (amikor az ellenőrzés után megkérdeztem, mi legyen a "lábzsák" sorsa, udvariasan válaszolták, h dobjam csak a kukába... Vajon a 10 mp-nyi használat után ebből hulladék lesz?? Vagy újrahasználják? Ez utóbbi esetben viszont mi a fenének kell a kukába dobni???)

4. Boltok, éttermek csarnoka. Itt kellene jelezniük, h hányas kapunál lesz a beszállás. Nem jelzik, csak azt, h késés van. Majd egy idő után megjelenik a beszállókapu száma, egyúttal az is, h már folyik a beszállás. Lehet loholni.

5. Terminálból való kijutás: kell a beszállókártya, a rajta lévő vonalkód nyitja a kaput. 

6. Ki a szabad levegőre: kordonnal lehatárolt "folyosón" kell végigkacskaringózni. A meleg terminál után itt elkél a kabát.

KÉRDÉS: miért nem busz visz el a repülőhöz? Válasz: állítólag sokba kerül.

Az alábbi ábrát az imént készítettem: leegyszerűsített ábrázolás csupán, de jól érzékelteti a valóságot.

7. A kordonfolyosó egy cirkuszi sátorhoz hasonlatos építményhez vezet. Ennek belsejében tovább kacskaringózik a kordon. A levegő jóval melegebb, mint kint, és kifejezetten meleg akkor, amikor az ember a plafonról lógó infralámpák valamelyike alá kerül éppen. A kabátot azonban ne vegyük le, mert csak nyűg, ha fogni kell. Kígyózunk előre, lassan, megfontoltan. Az igazi ellenőrzés itt van: nemcsak a beszállókártyára van szükség, hanem igazolványra is. Amit jobb híján már a kabátzsebben, a fogak között, vagy Isten tudja hol kell tárolni, ugyanis a ridikülnek be kellett kerülnie a bőröndbe. Nincs mese, egy csomag vihető csak fel. Annak az egynek pedig passzolnia kell az adott méretű fémkeretbe. Ez még az igazi izgalom. Mert ha a bőrönd mérete "nettóban" meg is felel az x-y-z paramétereknek, előfordulhat, h túlpakoltságból kifolyólag túl kövér. És itt már nincs kísérő családtag, akire rá lehet sózni a felesleges szajrét.

Kígyózgatunk, totyogunk. Közben egyfolytában zúg a parkoló repülő motorja. Hangosan, zavaróan, számomra ismeretlen okból.

KÉRDÉS: miért nem lehet a terminálon belül lebonyolítani a teljes ellenőrzést, h a sátor közbeiktatására ne legyen szükség? Válasz: nem tudom. Talán ez is sokba kerül? Hiszen az a k... terminál ott áll, konstans a mérete!

8. Ismét a szabadban: a cirkuszi sátorból végre kiszabadulva újabb kordonfolyosó következik, megint csak hideg van. Akinek eddig (a sátorban) netán melege lett volna, az még jobban fázik. Állunk, mint birkák az akolban, aztán végre nagy komótosan megnyílik a kordon végét lezáró kapu, és a nép kitódul a gép felé. 

9. Fel a gépre, lassan, fokról fokra. Az ajtóban ismét kérik a beszállókártyát. Biztos, ami biztos. Ha valaki furfangos módon eljutott volna idáig beszállókártya nélkül a kétszeri ellenőrzés és a kordonok által megszabott útvolna dacára, hát akkor azt még itt gyorsan nyakon lehet csípni.

10. Benn a gépben: már csak azon kell izgulni, h találjunk ne csak ülőhelyet, de helyet a csomagunknak, a kabátunknak, és az apróságoknak (olvasnivaló, innivaló stb.). Ez utóbbiak - az üléstámlákra szerelt zseb megszüntetése révén - vagy láb alatt a földön, vagy a hát mögött, vagy az ölben helyezhetők el.

KÉRDÉS: miért kellett megszüntetni azokat a zsebeket? Válasz: fogalmam sincs! Ha valaki azt meri mondani, h sokba kerül - még akkor is, ha hatásvizsgálattal és közgazdasági tanulmányokkal, képletekkel támasztja alá - szemközt röhögöm. 

******************************************

Megkímélem magam attól, h a fentiek "B" változatát is leírjam, azaz azt a változatot, amikor az ember gyerek(ek)kel utazik. Elég, ha köbre emeljük a nyűgöket, megvan a végeredmény.

Egy biztos. Ha az alkohol (és némelyek szerint a szerelem - legalábbis a reménytelen szerelem, ahogy A.S. néhai általános iskolai osztálytársam a szememre vetette) öl, butít, és nyomorba dönt, hát szerintem ez a stresszre is igaz. 

És még egy igazság. Az idő ugyebár pénz. Az egészség meg még inkább. Namármost, akkor a magukat olcsónak hirdető fapados járatok helyett ezentúl inkább választom a "hivatalos" járatokat. Azon belül is első osztályt. Vagy magángépet. Pont.

A tegnapi nap elsődleges szenzációját az jelentette, h Gúz pajtás egész nap jól viselkedett. Mintha kicserélték volna, kedves volt, szófogadó, nem kötekedett Tündével sem, meg se próbált senkire ráütni. És ez nemcsak a délelőtti erdei kiruccanásnak köszönhető, bár lehet, h volt benne szerepe. Két órát töltöttünk el a csodás színes avarban, friss levegőn, az idő legnagyobb részét kalyiba-építéssel töltve. Valószínűleg cserkészek szoktak faágakból "menedéket" rakni, ami aztán persze továbbépíthető. Remek programnak bizonyult mindannyiunk számára. És ha ebben nem fáradtunk volna eléggé el, hát hátra volt még a visszaút az autóhoz, amit Apa javaslatára a vízmosásban tettünk meg, dacolva akadállyal, faágakkal, keresztbe dőlt fákkal. Gúz hősiesen tört előre, Cirmike is szedte a lábait, de a végére már elfáradt és inkább játszott, minduntalan a földre gurult és Apával cipeltette magát :-)

A cím gyerekkorom egyik kedvenc magyar nótáját idézi. Nagyapával hallgattuk számtalanszor, Jákó Vera előadásában, a bakelit lemez nagyméretű papírborítóját kirakva a tv tetejére. Most már Gúz is tudja.

De mindezt nem ezért írom most, hanem mert a sütőből az imént nagy halom aranysárgára sült rózsát húztam elő. Azaz, alakjukat tekintve inkább briósok lettek a megfelelő kelési fázisok végére, de a látvány így is magáért beszél.

Gáborka éppen felszolgálja, Fertő-tó melléki késői szüretelésű édes muskotály bor kíséretében. Mert, ellentétben a KA blogján olvasható ajánlással, nemcsak teához és kávéhoz kitűnő :-)

http://relaxotour.blogspot.be/2012/11/kelt-rozsak.html#more 

És még hátravan a cikória, amit életemben először magam is megpróbálok elkészíteni. Amikor a mh-i menzán ettem, majdnem kihánytam. Aztán egyszer az egyik jó nevű brüsszeli étteremben ettünk nagyon finomat. Aztán hosszú ideig semmi. Újabban viszont a szupermarketben vett egyenszagú és -ízű zöldségek és gyümölcsök helyett egy farmról rendelek bio dolgokat. Egyetlen hátránya (vagy éppen ez a meglepetés az előnye?), hogy nem tudni előre, mi lesz a csomagban. Legutóbb volt néhány cikória is - készült is belőle "gratin au chicon", jó belga módra, most "sülik" éppen, kíváncsi vagyok...

Szokás szerint megkésve, de ez már senkit nem lep meg...

1. Anya 35 éves lett - Cirmi segített ajándékot bontani

2. Anya 35 éves lett - Debrecenben is

3. És még mindig :-)

4. Hol vagyoooook???

5. Királylány

6. Két unoka két példányban

7. Hámánykodás Dédivel (1)

8. Hámánykodás Dédivel (2)

9. Nád a házam teteje-teteje

10. Bicikli-bicikli

1. Tünde: "Vödröt ásítok." (= gödröt ások, a játszótéri homokban)

2. Gúz: "Elestem egy néniben." (= biciklizés közben nekiment egy néninek és felborult)

Nem valami újonnan nyílt létesítményről van szó, hanem "csak" a mi saját életünkről. És nem is isteni csodákról, jelenésekről, hanem "csak" aprócska csodákról, a gyerekek részéről.

1. Reggel n7-kor Gúz ronda köhögéssel ébresztett. Apát átküldtük Tündéhez, ő pedig befeküdt mellém, és ápolgattam. Kapott egy kis fájdalomcsillapító szirupot, mézes teát, orrcseppet, párologtattunk eukaliptuszt. Rettentően szerettem volna még aludni, de nem bíztam benne, h sikerül. Összebújtunk, elsuttogtam neki a saját költésű Álommanó c. verset, aztán imádságokat mondtunk, többször mindent, amit csak ismerek. Kicsi krampuszom még köhécselt, de egyre ritkábban és egyre kisebbeket, aztán szépen elaludt (és természetesen én is). Fél 9-kor ébredtünk, köhögés nélkül, boldogan, mosolyogva egymásra.

2. Apa ezalatt a másik szobában durmolt. Ez még hagyján lenne, de Tünde is!! 10 óra előtt nem sokkal mentünk be Gúzzal, ekkor Tündér már állt az ágyban, de még csendben volt.

3. Gúz már nemcsak a sima járdán megy simán a biciklijén, hanem lejtőn/emelkedőn, macskakövön, átugrat a kisebb járdaszegélyen stb. Nem tudom, mennyi idő alatt szoktak a gyerekek megtanulni biciklizni, de figyelembe véve a biciklizéssel eltöltött idő mennyiségét, és az ügyesedésének tempóját, számomra ez is kisebb csoda.

4. Mindkét gyerek elejétől végig kibírta a misét. És, Gúz pajtás egyedül (értve a többi gyerekkel, Anya nélkül) ment sorba állni gyertyáért, egyedül ment el a templom hátsó részébe, ahonnan egyedül ballagott szépen végig és adta oda a végén a pap bácsinak a gyertyát.

5. Gúz zokszó nélkül, sőt, boldogan indult el Apával az ovistársának du-i szülinapi zsúrjára. (Nyáron egy szülinapi zsúron bömbölve tudtam csak otthagyni...) Lehetséges, h ebben szerepet játszott a metróval való utazás gondolata, illetve az, h a zsúrt a játékmúzeumban rendezték.

6. Tünde a reggeli nagy durmolás ellenére ebéd után is hajlandó volt ágyba menni, és képes volt hamar elaludni (utóbbi időben kialakult szokását, miszerint még kockákkal játszik az ágyban, ezúttal mellőzve).

 7. Tünde nemcsak a Gúz hajnyírását asszisztálta végig, hanem a saját bozontját is hagyta megkurtítani. Igaz, kellett némi apai ráhatás, meg egy kocka csoki beígérése :-) (A hajmosásról ugyanez nem mondható el: azt jó nagy bömbölés kísérte végig...)

Az utóbbi napokban vacsora után Gúzzal vendégséget játszunk. Ez annyit tesz, h egy konyhakendővel leterített kartondobozt kinevezünk asztalnak, az egyik plüss-állatot pedig házigazdának (akit én "beszéltetek"), akihez a többi állat (Gúz által "beszéltetve") uzsonnára érkezik. Régen elkezdtük már ezt a játékot, de mostanában vicces jelenetekkel (rövidlátó medvével, farkastól megrémülő Piroskával, kelekótya vízimersénnyel stb.) továbbfejlesztjük.

Ma egy kis nyúllal közösen Piroska volt a házigazda. Sokadik vendégnek érkezett a béka. Piroska kedvesen köszöntötte, majd meg is csókolta, de csalódottan állapította meg, h a béka nem változott királyfivá. Szemfüles kisfiam azonban (aki az én tudomásom szerint még soha életében nem hallott béka-megcsókolós-királyfivá-átváltozós mesét) rögtön a béka után a királyfi-bábot hozta vendégségbe. Piroska ámult-bámult, nem tudott hova lenni örömében, rögtön bele is szeretett a királyfiba, akitől megkérdezte: "Te tényleg igazi királyfi vagy?"

A felelet elég kurta volt: "Nem. PLÜSS!" :-)))))

Ma du. Gúzzal úton voltunk a francia foglalkozásra, a hátsó ülésen majszolta az uzsonnáját (természetesen kakaó és keksz...). Mondom, h nekem is van ám uzsonnám, mire remekül kitalálta, h banán. És mandarin. Ezután beszélgettünk a mandarinról, mondtam, h gyerekkoromban nem lehetett mindig kapni, ezért különösen tudtam neki örülni. A Mikulás is szokott volt hozni.

Erre Gúz: "Igen, nekem is hozott tavaly." Én: "De Te persze nem etted meg." Gúz: "Hááát, nem." Én: "Pedig milyen jó lenne, ha szeretnéd a gyümölcsöket. Nemcsak finomak, hanem egészségesek is, tele vannak vitaminnal." Gúz: "De nekem nem finomak. Én ilyen gyereknek születtem. Kiskoromban még szerettem a gyümölcsöket, most viszont már nem szeretem. Ilyen gyereknek születtem."

Na tessék, mit lehet erre válaszolni? Majd jön a reinkarnáció?? :-))

Október 26-án számunkra beköszöntött az őszi szünidő, és ezzel elkezdődött a "Drang nach Osten" :-) Először Pesten landoltunk, kicsi mazsoláink boldogan vették birtokba a Csereit. Amikor épp nem esett, akkor leginkább kerti munkálatokkal, gereblyézéssel, falevél-eltakarítással telt az idő. Ha pedig olyan ronda idő volt, h az orrunkat sem tudtuk kidugni, akkor volt bent tűzrakás a cserépkályhában, szaunázás (még Tünde is kipróbálta, bár csak rövid időre - Gúz pajti az infrában egészen sokat üldögélt, persze szünetekkel, hűsölésekkel megtűzdelve).

Kedden csodás reggelre virradtunk, ragyogott a Nap. Ez így szokott lenni a születésnapomon :-) Még az ágyban lustálkodtunk Gáborkával, amikor megérkezett a köszöntő csapat: Tünde és Gúz a kezükben 1-1 csengettyűvel és 1-1 szál kerti virággal, Mama mögöttük a laptoppal, amiből Halász Judit énekelte a Boldog Születésnapot! Pezsgővel folytatódott a reggel, meg ajándékbontással. (Fényképek is készültek, de pizsamásak!! Előbb cenzúrán kell átesniük, h megjelenhessenek, ha egyáltalán :-) )

Ebéd után aztán nekivágtunk a debreceni útnak, és Nagymami-Nagypapi ölelő karjaiba helyeztük a kis kukacokat (meg az Apukájukat is). A kicsi kukacok - miután pofácskájukat teletömték frissen sült házi pogival - természetesen itt is rögtön elkezdték birtokba venni a lakást és felfedezni a rendetlenkedés lehetséges módozatait. Mi aztán Anyuval Nyíregyházáig meg sem álltunk, azon belül is a fogorvosi rendelőig, ahol szülinapi ajándék gyanánt kb 1,5 órát dolgozott a számban a doktorbácsi.

KA-ék díszvacsorával vártak, hosszúra is nyúlt az este, orosz és magyar dalok egyaránt előkerültek, főleg az internetről, bár Anyu a "cuslágban" (= buslát) kontrázott rendesen. A tervezett szaunázás hogy-hogynem elmaradt. Másnap reggel irány a barabási határátkelő, a kaszonyi és a beregszászi temetők, rokonlátogatás Dédán, aztán este vissza. A kedves fogorvos bácsit megint útba kellett ejtenünk egy röpke garanciális szerelésre.

Ezúttal még a keddinél is "díszebb" vacsora várt KA-éknál, végig is ettük a menüt derekasan, alig maradt hely a desszertre felszolgált KRÉMESNEK. Ezt Etu-Mamuka óta nem ettem (Ő mindig ezzel lepett meg a születésnapomra), most viszont KA nekiveselkedett, és lám, elkészült. És nagyon finom volt!!! Az este természetesen mulatásba torkollott, aminek során kiderült többek között, h "Sveddi egy diaszpóra" (bár szerintem inkább peronoszpóra), és h a pszichoterápiás vizsgálat során egymással szemtől szemben ülni bizony "oroszlánhiba" :-)) Arról már nem is beszélve, h Bulátkó és Kozmankó között a bajános lakott, akinek nem tudjuk a nevét, de Násztya is húzta a bajánt, aki viszont Suba volt.

Gólya, gólya, hosszúlábú gólya,
ne hozz rossz gyereket, szó se lehet róla,
azt kértük, hogy jó gyereket hozzál,
gólya madár, de csúnyán átb.... (becsaptál)

Ezt ma reggel költöttem a fürdőszobai tükör előtt állva, Gáborka nagy vigyorától kísérve. Szerinte az a baj, h annak idején nem olvastuk el a szerződésben az apróbetűs részt, miszerint a jógyerekekre vonatkozó akció csak a készlet erejéig érvényes....

De jó, h már közeleg az őszi szünet... Ma estére kicsit besokalltam. Pedig alapvetően jó volt a 7vége, péntek este hatalmas borfesztivál, utána még táncolós buli is (hajdani kedvenc helyemen), tegnap du. hármasban a manócskákkal (Gáborkának ui. nem volt elég egyszer berúgni, tegnap is elment :-) A vártnál is jobban sikerült a gyerekes program, kimentünk biciklizni, Cirmit vittem a nagy bicikli ülésén, Gúz pedig egyedül tekert, méghozzá olyan gyorsan, mint az őrült (ezt külön kérte, h így jegyezzem fel). Mivel a kisebbik kétkerekűjéről újfent leesett a lánc (most már úgy tűnik, végleg), ezért a nagyobbikkal kellett mennünk. Eddig ehhez nem nagyon volt kedve, mert alig ér le a lába róla, és bizonytalan, de tegnap nem volt más választása. Ráadásul én semmit nem tudtam neki segíteni, mert nem hagyhattam Tündét őrizetlenül a nagy biciklin, úgyhogy Gúz pajtinak egyedül kellett megoldania a helyzetet, akár felborult, akár nekiment vminek, akár egy kis lejtőn kellett feltornásznia magát. És bizony megoldotta!! Nem is akárhogy. Küzdött, erőlködött, kimelegedett, kipirult, de nagyon ügyes volt. A Keym-re vezető utcát jártuk végig jónéhányszor. Aztán úgy elfáradt, h itthon elpilledt, vacsizni is alig akart, villámgyors fürdés után azonnal ment ágyba, és mire mi Tündével beértünk, már majdnem aludt.

Ma reggel közös túrógombócozással indult a nap, aztán a délelőtt fénypontja a templom volt. Sokan voltak, sok nagy gyerek, cserkészek, csodaszép énekeket hallottunk, és Gúz már nélkülem vitte a többi gyerek között a gyertyát. Kis Cirmi is kibírta majdnem végig a misét. Szóval fejlődünk. Biztosan, és nem is nagyon lassan.

Ami beárnyékolta kicsit a napot, az elsősorban az volt, h reggel Gúz véresre karmolta két csíkban a Tünde torkát (nem verekedés közben, "csak úgy"). Erre büntetésként nem mentünk piacra és nem volt ebédre grillcsirke, előzetes megbeszélésünk ellenére.

Aztán árnyékot vetett még a napra a szófogadatlanság, az örökös "nem", a nyafogás (néha olyan szintű hiszti, h a szomszéd kétszer is átdörömbölt - neki persze nincs gyereke), meg a kutyakakás cipők súrolása, meg a nyakig kakás body öblögetése, meg az állandó rendetlenség... Mindezt általában lazán kezelem, most vhogy terhemre van.

Holnap aztán indul az új hét, nehéz hét lesz a munkahelyen, de utána végre jön a 10 napos őszi szünet, és kicsit levakarom magamról a rosszcsontokat :-)

Nyilván egyértelmű, mit jelent a cím :-) És az is, h kitől származik az elnevezés. Gúz annak idején egyszerűen Tudinak keresztelte eme finomságot. Szerencsére fagyasztva is finom.

Van ezenkívül még Gumamaci is, bár ennek kevésbé örülök. Kezdenek rászokni, pedig véletlenül sem fogok belőle napi rendszert csinálni. Tegnap kaptak, ma nem jár. Gúznak ez reggel igen zokon esett, annyira, h egészen az oviig képes volt emiatt nyekeregni. Mit nyekeregni, üvölteni. 3mp-ként, h "Gumimaciiii". Kérdeztem, miért szereti, ha gyümölcsíze van, holott a gyümölcsöt mint olyant nem szereti. Válasz: nagy csönd, aztán "Gumimaciiii". Mutatom neki az utcát seprő-mosó autót. Nézi figyelmesen, csendben, aztán "Gumimaciii". Bosszankodtam amiatt, h beleléptem egy kutyakakába (persze lehet, h csak a járdán átkelni igyekv pucércsiga volt, vagy összepöndörödött nedves falevél). Pillanatnyi csend, aztán "Gumimaciiii". Jól elvoltunk. Szerencsére nem idegeltem fel magam, fütyörésztem vidáman. Az oviban jött a bánatos galagonya-kép, összebújás, sok puszi. Aztán "de mér nem adtál gumimacit?" - már nem vonítva, csak csendesen, kedvesen. Imádom ezt a büdös kölköt!!! :-))