Gézengúz és Tündér brüsszeli napjai

... csupa sár, dagonya. 

No, szerencsére ez csak az énekben van így. Hiába volt tegnap ronda idő, majdnem végig esővel, mára szépen kiderült az ég, és el lehetett menni du. egy pompás erdei kirándulásra. (itt jönnének a fényképek, ha megint nem vacakolna ez a hadd-ne-mondjam-milyen blog...)

És mi fért még bele a 7végébe?? Nos, tegnap délelőtt az eső elől bizony egy bevásárlóközpontba menekültünk. Volt is rendesen lelkifurdalásom, hiszen nem is oly rég még tettem a pikírt megjegyzéseket azokra a családokra, akiket hétvégente gyerekekkel a plázákban láttam. Most meg magam is ott kötök ki? Pfuj. Mentségünkre szóljon, h 1. több dologra volt szükség a manócskák számára, 2. évente kb 1-2x jutnak el ilyen helyre, 3. esett az eső, 4. imádják a mozgólépcsőt (nyilván, ha minden héten ott lennének, akkor nem lenne ekkora élmény). Miután mindent sikerült beszerezni (sőt, szokás szerint a tervezettnél jócskán többet is :-)), hazafelé vettük az irányt. Asszem, egy ujjamon meg tudom számolni, hányszor láttam Gúzt ruhaneműnek örülni. Tegnap így volt: majd' kiugrott a bőréből az új baglyos pulóvere láttán. 

Délutáni program - még mindig esett - családi uszodázás volt. Igaz, Tünde újfent nem volt hajlandó bejönni a vízbe, ellenben a kakálást - mint már többször - megint ekkorra időzítette, így Apának kellett kipucolni az úszópelenkából. 

Este Gáborral egy csodás hegedű- és zongorakoncertet hallgattunk meg a zeneakadémián, majd a közeli teret körbejárva megnéztük a luxusboltok kirakatait. De mi is a luxus? 3-4000 eurós karkötő, ridikül - már ezeket is nehezen értem meg. De hogy vki óriási kitömött tigrist is akarjon a lakásába (kastélyába)??? 

A ma reggelt palacsintasütéssel kezdtük. Ahogy előre sejtettem, az ötlet felvetése is már hatalmas üdvrivalgást eredményezett. Mókuskáim már a tűzhely mellett állva bekebelezték a frissen sült pallereket, amiből a későbbi tv-nézés idején még repetáztak is. Tele pocakkal indultunk a templomba, ahol Tünde-bab is kibírt már 20 percet, Gúz pedig végigülte velem a misét. Na jó, a végén már erősen nyűglődött, és hajtogatta, h mennyünk-mennyünk, de hála a rajzoló asztalnak meg a rajta lévő képregényeknek, maradásra tudtam bírni. Ösztönzőleg hatott rá a rég látott "szőke néni" jelenléte is, aki csengő hangon énekelt a mikrofonba és vezényelt a gyülekezetnek, no meg a gyertyás menet perspektívája. Egyelőre még nekem is menni kellett vele a sorban, de így is büszke és boldog voltam. Templom után ebéd (frissen főtt házi húsleves), aztán a szokásos csendespihi. 

Tündér időközben megtanult 9-ig elszámolni (ebben segítségére van a bújócskázás, amikor is 10-ig szokás számolni az "Aki bújt, aki nem, megyek" kiáltás előtt - Tünde egyébként nemes egyszerűséggel oda szokott elbújni, méghozzá azon nyomban, ahol Gúzt megtaláljuk. Így aztán bátyónak egyelőre nincs nehéz dolga a kereséssel :-) Gúz folyamatosan bővíti nóta-repertoárját, mindig kérdezgetve közben a szövegről. legújabban arra kíváncsi, h az énekes bácsi miért nyomta bele-bele még jobban a Lidi néni ujjába a tüskét... :-)

Végre, jobb belátásra tért a rendszer, úgyhogy íme a képek is:

Ma megint kutya időre virradtunk, még a tegnapinál is kutyábbra. Egész konkrétan alig akart megvirradni. Sötét volt, és zuhogott. Tekintve, h Gúzzal amúgy is itthon terveztem maradni, eldöntöttem, h Cirmi sem megy bölcsibe. Az odamenés meg az értemenés legalább akkora frusztrációval járna ebben az időben, mint ha egész nap itthon nyüsztetjük egymást hármasban.

Így aztán Apper-poccer szépen elment dolgozni (jó korán, már 8-kor el kellett indulnia a Tanács ülésre, holott más napokon 8-kor még félig csukott szemmel, pizsamában szokott tántorogni a reggelizőasztal felé :-)) mi pedig vidáman reggeliztünk, rendet raktunk, mostunk, leszedtük a száraz ruhát, kiteregettük a vizest, énekeltünk. Még arra is volt időm, h a gyerekek holmiját összepakoljam a hétvégi kirándulásra - 2 Bogyó és Babóca mese éppen elég volt egy kisbőröndre, és miután már elég jól ismerem valamennyinek a forgatókönyvét, hallás alapján is szépen be tudtam osztani az időmet 6 mese alatt :-) 

Közben a ronda felhők elhordták magukat, kék lett az ég, és kisütött a napocska. Nosza, fel az esőnadrágot, köpönyeget, gumicsizmát, és irány a park. Természetesen gesztenye-szedés volt a cél, de először annál sokkal érdekesebbnek bizonyult a tóból faleveleket hálóval kihalászó bácsi. Ez annyira lekötötte a mazsolák figyelmét, h nyugodtan lencsevégre kaphattam őket :-)

Persze a kis majmok rögtön elkezdték produkálni magukat, amint látták, h fényképezek :-)

Aztán a bácsi odébbállt, mi pedig indultunk gesztenyézni. Keresgélni nemigen kell már, annyi van a földön, h alig lehet tolni a babakocsit. Nem is szedtünk fel akármilyet, kuriózumokat kerestünk, pl. éretlen "albinót", vagy burokban lévőt. Amelyik pedig túl koszosnak bizonyult, az gondos fürdetésben részesült.

Gesztenyézés után ebéd következett (mindkét gyerek várakozásaimon felül teljesített), utána pedig csendespihi. Ezt úgy terveztem, h Tünde és én alszunk a gyerekszobában (ahogy újabban szoktunk hétvégente), Gúzbab pedig tv-zik, festeget, olvasgat (hétvégén teszi mindezt Apa jelenlétében). Minden szükséges dolgot kikészítettem neki, megkérve, h akkor szóljon, ha szüksége van rám. Nos, utóbb kiderült, h a "szükség" igen relatív fogalom. Először azért szólt édes kisfiam, h bejelentse, a délelőtt kimosott és radiátorra tett kutyája megszáradt. Príma. Akkor kicsit még alszom. Ezután ébresztett, h véletlenül bepisilt. Harmadjára pedig azért, h csengett a telefonom. Nem cseng, hanem CSENGETT! mert Gáborka volt az, és diszkréten csak rövidet csörgetett. (Költői kérdés: Hát csoda, ha szegény Anyum annyira utálja az éjszakai ügyeletet???) Itt aztán feladtam a szundikálás tervét, és inkább kv mellett blogot írok :-) 

Jutkánknak ma reggel Mo-ra kellett utaznia. Ezt már kb 2 hete tudtuk, így aztán volt időm eleget izgulni, hogyan fogjuk menedzselni magunkat a távollétében. Főleg a reggelek nehezek. No de kis Gúz félig-meddig megoldotta a mai és a holnapi reggelt. Ugyanis erős hasmenése lett tegnap, így oviképtelen. Így aztán nem kell sietni, hogy odaérjünk 9-re. Sőt, mivel Jutka híján én maradok vele itthon, nekem sem kell sietnem a mh-re. Tessék, beteg gyerek a nyugalom titka... :-)))

Azért a "beteg" jelző szerencsére csak mértékkel értendő. Bőven volt energiája játszani, énekelni, segíteni nekem a pogisütésben (apropó, KA-nak üzenet: a szükséges mennyiségű vaj felét libazsírral helyettesítettük, mesés lett!!). Érdekes módon a kakaós csiga egyáltalán nem érdekelte, sem elkészítés, sem elfogyasztás tekintetében. 

Szerencsére a du-i franciaórára is el tudtunk menni, ahonnan hazafelé jövet akkora eső kapott el, hogy alig láttunk. Szegény Apa hiába ment Cirmiért a bölcsibe, hogy ketten csináljanak vmi remek programot, bizony hamar haza kellett iszkolniuk. 

Most már csak azon szurkoljunk, hogy az ardenneki hétvégére visszajöjjön a Napocska!

Kb 2 hete kezdte Gúz szedegetni az első gesztenyéket. Akkor még igencsak kellett keresni, némelyik aprócska volt, éretlen, alig akart kibújni a burokból. Azóta felgyorsultak az események gesztenyééknél, az erkélyen már tele lett egy pelenkás kartondoboz és a lakásban egy hatalmas fémtál. Ám ami ma zajlott, az felülmúlta a várokozásainkat: mint a jégeső, úgy potyogtak a gesztenyék, alig kellett egy kis szellő, hogy megmozgassa a faágakat. Rendesen vigyázni kellett a fejünkre, kupán ne vágjanak a szúrós gombócok.

Napokkal ezelőtt kezdtük a figurák "gyártását", de attól tartok, nem fogom tudni olyan ütemben felhasználni őket, mint amilyen ütemben kisfiam biztosítja az utánpótlást: csak ma du. 2 nagy bevásárlószatyrot rakott tele. (Tündét érdekes módon kevésbé szórakoztatja ez a játék.)

Azért másra is jutott ám időnk: például bábozásra, itthoni hancúrozásra, kiflisütésre (a recept inne ered: www.relaxotour.blogspot.com - csinálok KA-nak egy kis reklámot :-) piacozásra, misére, biciklizésre. És még ráadásként Apának-Anyának tegnap este vacsorára és hangversenyre (fiatal törökökből álló nemzeti zenekart hallgattunk, akik még Bartókot is játszottak).

Megintcsak pompás hétvégét zártunk.

- azaz franciául "Cochon en ville". Ezt a címet kapta az a játékos francia foglalkozás, amire ma mentünk először Gúzzal. Magyar néni tartja, magyar gyerekek részvételével, azonban a rózsaszín plüss-malacka csak franciául ért, és hozzá a gyerekeknek franciául kell beszélniük. Van benne éneklés, mondókázás, kézműveskedés, uzsonnázás.

Kicsit tartottam tőle, mit fog szólni mindehhez drágalátos kisfiam. Ám amikor érte mentem, és ő ezt nem vette észre, akkor sejtettem, h nem érezte magát rosszul :-) Éppen a fóliázó gépet tanulmányozta, amivel befóliázták az előzőleg maguk készítette malackás rajzokat, így azokból tányér-alátét született.

Hazaúton az autóban azt nyilatkozta, hogy minden nap szeretne menni, amikor csak van foglalkozás. Itthon pedig Apa kérdésére ennyit válaszolt: "Háát... az biztos, hogy ettől még nem tanultam meg franciául!" :-))

https://picasaweb.google.com/barthagabor77/Hurghada?authuser=0&authkey=Gv1sRgCNHDsZjq8q33GA&feat=directlink

  https://picasaweb.google.com/barthagabor77/Balcsi?authuser=0&authkey=Gv1sRgCLexve3O0u-3pAE&feat=directlink

Tünde baba a nyári szünet közepe táján jutott el háromszótagú szavak használatáig - első ilyen volt a "meglőtte", amikor az "Elment vadászni"-t játszotta Anival. Aztán úgy belelendült a beszédbe, h kedd reggel bölcsibe menet a tó partján egy kárókatona láttára közölte Apával, h "kárókatona".

Gúz pajtás mindeközben majdnem tökélyre fejlesztette a francia himnuszt - igaz, csak magyarul, de ez érthető, mivel tőlem hallja, magyarul. De tervben van a francia változat is - csak lenne már végre annyi időm a mh-en, h kinyomtassam a szöveget.

Tamási szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Nos, mi egyelőre Brüsszelt mondhatjuk otthonunknak. Jó volt ide tegnap este megérkezni, várt Jutka, és a kedves lakásunk. Ahogy régóta teszi már Gúz, ezúttal Tündér is körbejárt a lakásban, szemlét tartott a játékok fölött, újra örült a régieknek.

Jó volt ma reggel itt ébredni, hármasban reggelizni (Apár extra-sokáig, fél 10-ig hagytuk aludni :-) És jó volt az egész nap: szépen felöltözve felcammogtunk a templomhoz, igaz, épp két mise között értünk oda, de nem is lett volna célom beülni a mazsolákkal. Tünde így is emlegette az odaúton, h ő fél a templomtól. Mondtam neki, h nem kell félni, ott lakik a Jóisten. Ezek után, amíg mi Gúzzal a Miatyánkot mormoltuk az előtérben, Tünde mellettünk állva egyfolytában azt kérdezgette, h "Hol van?". Na kérem, tessék egy kétéves gyereknek megmagyarázni, h ki az a Jóisten, és miért nem látjuk, még a templomban sem, pedig ott lakik...

Templom után piac következett, kitörő lelkesedés fogadta a grillcsirke-ebéd ötletét. Az időjárás viszont úgy kitett magáért, amennyire nem is vártuk. Nem voltunk piknikre készülve, mégis az lett belőle, a sötét bőrt már a piac melletti játszótéren elkezdtük lehámozni a csirkéről. Törlőkendő és szalvéta híján jókora zsírban tocsogás lett a végeredmény, de ki bánta. Gáborka hozott a felnőtteknek egy-egy pohár rosé bort, desszertre pedig frissen sült gofrit szereztünk be.

Csendespihi után (aminek jó későn lett vége, Tünde ugyanis alvósztrájkba fogott - én Gúzzal már rég a parkban bicikliztem, mire ő Apával méltóztatott 5 után lejönni :-) még kinyargaltunk a Rouge Clotre-hoz, sétára, biciklizésre, vízesés-nézésre. Meg is lett az eredménye a sok mozgásnak meg jó levegőnek: Gúz már imádság közben elaludt, és Cirmike is hamarosan követte, miután még az általa előadott Himnusz után ő is elénekelte kétsze a saját verzióját :-))

Régimódi "abakusz-rajongó" létemre én bizony még mindig laptop meg hasonló ketyerék nélkül, internettől távol szeretek nyaralni. Ez az igazi. Erre az időre kibírom a barátaimmal való kapcsolattartás nélkül, illetve a kapcsolattartás személyesen oldjuk meg. Ez az igazi. Mindebből persze következik, hogy a blog is szabadságon volt, csak most jön némi feljegyzés.

Először is a Balatonról. JÓ VOLT! Néha fárasztó, néha nyűgös, néha kicsit elegünk volt, de sokkal inkább volt vidám, boldog, izgalmas. Izgalmas volt együtt nézni az olimpiát - meg azért kicsit idegesítő is, tekintve hogy egy-egy úszószámot még csak kibírtak a mazsolák, de egy vízi- vagy kézilabdameccs megnézése komolyabb szervezést igényelt. Jó volt együtt szurkolni, kart magasba emelve üvölteni a győzelemnél, aztán figyelni a Himnuszt. (Szerencsére erre volt jócskán alkalmunk, aminek eredményeképpen Tündér esti elalvós éneknek is ezt kérte :-)

Izgalmas volt figyelni, hogyan alakul a gyerekek közötti interakció (nemcsak a mieink között, hanem a barátaink gyerekeivel is értve - már sor került közös fogócskára, bújócskára, locsolásra stb.), hogyan fejlődik a Tünde beszédkészsége (meg persze a Gúzé is, csakhogy ő már haladó szinten tart), hogyan "nyomulnak" a szomszéd Tóni bácsira (akit eleinte csak tóniztak, 1-2 hét után jött mellé nagy nehezen a "bácsi").

Érdekes volt esténként a haladó búvár-tanfolyam filmjeit nézni (még akkor is, ha én rövid időn belül elszundikáltam a képernyő előtt) és elmélkedni rajta, hogyan fogjuk mindezt a gyakorlatban végrehajtani. Érdekes volt továbbá megfigyelni, hogy milyen szeszes italt milyen ütemben fogyasztottak a nagyszülők :-))

Másodikként pedig Egyiptomról. Sajnos nem lepődtünk meg azon, hogy hazaúton a hurghadai reptéren rengeteget kellett várakozni - de jól felkészülve ezt is abszolváltuk, kellett hozzá meleg öltözék, felfújható nyakpárna, "szemfedél", füldugó. Azon sem lepődtünk meg, mennyire igénytelen mind kinézetében, mind viselkedésében a magyar turista, az viszont kellemetlenül érintett, hogy az igénytelen lazaság (pl. utas tegezése) az utazási iroda munkatársaira is átragad :-(( Ez vajon mindenütt így van? És semmi esély a fejlődésre?

Meglepődtünk, mennyi arab vendég volt a szállodában (tavalyi ottlétünkkor még tartott a Ramadán), és hogy a taxisok egyre szemtelenebbek (egy kifejezetten kellemetlen afférunk is volt, amikor az - előre kialkudott - viteldíjjal elégedetlen sofőr ordibált és köpött utánunk... de mi ez ahhoz képest, hogy magyar barátainkat egy ugyancsak felháborodott sofőr egyenesen bevitte a rendőrségre).

Fentiek azonban nem befolyásolták érdemben a nyaralásunkat, ami élménydús volt, mint eddig mindig. Forróság volt, jókat sisáztunk, és rengeteget nevettünk - mint eddig mindig. Csodálatos helyeken merültünk, újdonságokban bővelkedtünk (roncsmerülés, éjszakai merülés, áramlati merülés stb.), eddig soha nem látott állatfajok közelébe kerültünk ("spanyol táncos" csiga, gömbhal, teknős) és bizonyítvánnyal elismert haladó búvárként tértünk haza.

FÉNYKÉPEK MAJD JÖNNEK!!!

ENNEK A BEJEGYZÉSNEK TEGNAP ESTE KELLETT VOLNA MEGJELENNIE...

Erre a hétvégére nem terveztünk semmi különöset, semmi hosszú kirándulást - már csak az időjárás miatt sem. Tegnap ugyan még remekül lehetett a tervureni arborétumban bóklászni, mert inkább volt napos az idő (meg egy kicsit felhős-szeles), mint esős, ma azonban a változatosságot csak az szolgáltatja, h éppen csöpörög, szemerkél, esik zuhog, vagy dézsából öntik. Délután kb másfél órás "esőtúra" alatt a felsoroltak mindegyikében volt részünk :-)

Mit lehet ilyenkor csinálni? Például kimenni a piacra. Igaz, ma kivételesen csak néztük a csirkéket, és nem vettünk, mert pisztráng volt az ebéd, de friss gyümölcsből és zöldségből azért sikerült feltankolnom :-)

És hogy mivel telt a nap ezen kívüli része? Játékkal, szundikálással, a fent említett esőtúrával és sütéssel. Barátaimtól gyakran hallottam a közrlmúltban, h "Te mindig sütsz valamit", "Nálatok mindig van vmi finom süti". Hát persze, miért is ne lenne?? Mi lehet finomabb (és egyúttal egészségesebb) a gyerekeknek, mint a házi kenyér, mi lehet jobb reggeli, mint az együtt megsütött friss palacsinta? Ráadásul, ha mindez alig igényel munkát, akkor annál inkább belevágok. A kenyértésztát tegnap bekevertem, ma csak meg kellett sütni, és amíg sült a kenyér, addig megkelt egy kalács is (Mamuka húsvéti kalács receptje, csak éppen fonatok és egyéb díszítések nélkül). Mert ha már lúd, legyen kövér - ha pedig gyerek, legyen jóltáplált :-) Öröm volt nézni, ahogy vacsorára bekebelezték  - krumplikrémleves után - a friss kenyeret marhanyelvvel, majd desszertre a friss kalácsot, kakaóval megszórva.

Hogy mindez mennyire volt finom, azt jómagam csak holnap fogom megtudni. Ma ugyanis szigorú léböjtnapot tartok. 2-2 pohár vegyeszöldség-, répa- és céklalé, víz, tea. A nap megkoronázása most következik, indulok úszni-szaunázni. Mert a lúd legyen kövér, na de Anyaaaa....... :-)

Kicsi Gúz "süketségére" kívántunk pontot tenni a ma reggeli beavatkozással. Azt mondta a doki, h egy icipici rutinműtétről van szó (mikroszkopikus méretű csövecske fülbe helyezése, hallójárat kipucolása végett). És igaza volt. Nagyon izgultam, hogy fog lezajlani az egész, de remek volt.

Gúz magától ébredt reggel (száraz pizsamában, immár 2. napja!!), egész úton vidám volt, és vidámságát megőrizte a műtő bejáratáig. Tanúsítják a képek.

Ébredés után persze volt némi sírdogálás, de ez hamar elmúlt, és Gúz pajtás nemsokára már a kórteremben futkározott, fényképezett a telefonommal, szalámis szendvicset és fagyit evett. A kis privát szoba szinte ugyanolyan volt, mint azok, amelyekben mindkét újszülött babával töltöttem a kórházi napokat. Azokról a napokról csodás emlékeket őrzök, és most már a mai nap is ilyen marad. Bár az általunk lefolytatott poénkodás színvonala nem hasonlítható ahhoz, amit anno Anyuval a pécsi klinikán produkáltunk (orvosok és nővérek derülésére/megrökönyödésére), ez elsősorban az életkori különbségnek tudható be. Mindent egybevetve: jól sikerült!

Annak idején Gáborral imádtuk nézegetni az édes nyuszkókat az egyik bp-i bevásárlóközpont kisállat-kereskedésében. Kedvencünk a lógófülű törpenyúl volt, már csak a neve miatt is. Aztán bevett szokás lett nyuszicsaládnak (sőt, pompás nyuszicsaládnak :-) nevezni saját magunkat, két nagy nyúl és két kisnyúl. Ez rendben is volna. Csakhogy a nyúlnak piros a szeme! Addig-addig nyuszicsaládoztunk, míg nálunk is bepirosodott mindenkinek a szeme. Kötőhártyagyulladás okán. Kezdte Tünde két hete. Folytatta Apa, aztán Gúz. Ma reggelre én magam is piros, bedagadt, ragacsos szemekkel ébredtem. És Tünde megint. És még Gúz sem jött teljesen rendbe. Rotációs rendszerben dolgozunk, kiváló. Mikor ki van a leggyatrábban, az marad otthon. Fő a változatosság...

Végre, végre sikerült rájönnöm, hogyan lehet a megújult arculatú blogon új bejegyzést eszkábálni (nem könnyű ez egy magamfajta abakusz-rajongónak...)

Így aztán be kell pótolnom egy csomó mulasztást - na jó, ennek csak részben oka a fent említett, ahhoz még hozzájön a foci-eb, és a gyerekekkel való esti nyüszkölődés is (Tündét próbáljuk arról leszoktatni, hogy csak Apa jelenlétében legyen hajlandó elaludni).

Szóval, lássuk szép sorjában.

1. Jún. 14. Tündér 2 éves. Bölcsibe indulás előtti kép:

Ünneplés a bölcsiben (Zsaklinék nem találták a vakut a gépen?)

 2. Jún. 17. Sportnap Mamának: Labdázás (Gúz volt a cica)

 és evezés

3. Tündér-Amálka

4. Jún. 24. Tündezsúr

Amúgy ma egész nap zuhogott az eső, aztán este még a nap is kisütött, lett is szép szivárvány. Gúzt szokásosan sokat foglalkoztatta, h hol mennyire esik, hogyan jönnek a sötét felhők stb. A vendégség utáni elpakolás során igyekeztem rávenni őt is, h segítsen rendet rakni. Mikor sokadjára se nagyon akaródzott neki beszállni a családi elpakolásba (azt mondogatta keserves képpel, h neki most nagyon rossz kedve lett - pedig még Tünde is úgy-ahogy részt vett, elvitte a cipőcskéjét a szoba egyik végéből a másikba :-), akkor mondom, h "gyere már, dolgozz Te is, a munka nemesít". Erre kisfiam diadalmas válasza: "DE ESIK!"