Előrebocsátom, hogy az üzleti, gazdasági dolgokhoz semmit nem konyítok. A jogi dolgokhoz talán igen, de idő híján azok részletes elemzésétől is eltekintek. Ami itt következik, azt pusztán a józan észre és az emberi érzésekre alapozva írom.
Hazaruccantam egy rövid hétvégére meglátogatni Anyut. Eltölteni egy kis időt kettesben, beszélgetve, sétálgatva, szaunában, színházban. Csodajó volt!!!
De miért a bejegyzés címe??? Mert az utazásnak a reptéren töltött része (magával a repüléssel szerencsére semmi gond nem volt) bizony rémes volt. És ezzel is inkább a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren töltött időre gondolok.
Az utazás ugyebár mindig stresszel jár, ennek mértéke a körülményektől is függ, de a személyi tűrőképességtől is. Magam részéről izgulós, stresszelős vagyok. Vajon a repterek és a légitársaságok a stressz lehetőség szerinti csökkentése és az utazás élményének kellemesebbé tétele helyett miért teszik az ember életét még nehezebbé???
Lássuk szép sorban, min megy végig az emberfia, ha repülni akar.
1. Indulás otthonról: izgalom, h ne legyen dugó, ne legyen baleset, útlezárás, időben kiérjünk. Rendben, ezt abszolváltuk.
2. Becsekkolás: izgalom, nehogy túlsúlyos legyen a csomag. Ez ma nekem szerencsére kimaradt, csak kézipoggyászom volt.
3. Biztonsági vizsgálat: izgalom, h átengednek-e mindent, ami a csomagban lapul. Folyadékot persze alapból nem visz az ember magával, de azt csak a Jóisten tudja, hogy egyébként mi minősül még tiltott tárgynak (pl. kaviár, halkonzerv). Legrosszabb esetben azért még mindig ott van a kísérő családtag, akinek vissza lehet adni az egyébként elkobzandó dolgot.
Szalaggal kijelölt nyomvonalon kell kacskaringózni, akkor is, ha az utasok kis száma ezt nem indokolja. A kacskaringózás közben bizonyos távolságonként táblák szólítanak fel a következőkre: "az ellenőrzés gyorsítása érdekében vegye le a kabátját!". Két méterrel később: vegye le az övét. Aztán: vegye ki a zsebéből a fémtárgyakat, vegye ki táskájából a laptopot, stb, stb. Hogyan lehet mindezt menet közben végrehajtani, akár csak kis bőrönddel és ridiküllel a kézben? Nem is hajtottam végre, így aztán kapkodhattam le magamról mindent egyazon pillanatban. Még a csizmát is le kellett venni, és "remek" műanyag zsákot kellett húzni a lábamra (amikor az ellenőrzés után megkérdeztem, mi legyen a "lábzsák" sorsa, udvariasan válaszolták, h dobjam csak a kukába... Vajon a 10 mp-nyi használat után ebből hulladék lesz?? Vagy újrahasználják? Ez utóbbi esetben viszont mi a fenének kell a kukába dobni???)
4. Boltok, éttermek csarnoka. Itt kellene jelezniük, h hányas kapunál lesz a beszállás. Nem jelzik, csak azt, h késés van. Majd egy idő után megjelenik a beszállókapu száma, egyúttal az is, h már folyik a beszállás. Lehet loholni.
5. Terminálból való kijutás: kell a beszállókártya, a rajta lévő vonalkód nyitja a kaput.
6. Ki a szabad levegőre: kordonnal lehatárolt "folyosón" kell végigkacskaringózni. A meleg terminál után itt elkél a kabát.
KÉRDÉS: miért nem busz visz el a repülőhöz? Válasz: állítólag sokba kerül.
Az alábbi ábrát az imént készítettem: leegyszerűsített ábrázolás csupán, de jól érzékelteti a valóságot.
7. A kordonfolyosó egy cirkuszi sátorhoz hasonlatos építményhez vezet. Ennek belsejében tovább kacskaringózik a kordon. A levegő jóval melegebb, mint kint, és kifejezetten meleg akkor, amikor az ember a plafonról lógó infralámpák valamelyike alá kerül éppen. A kabátot azonban ne vegyük le, mert csak nyűg, ha fogni kell. Kígyózunk előre, lassan, megfontoltan. Az igazi ellenőrzés itt van: nemcsak a beszállókártyára van szükség, hanem igazolványra is. Amit jobb híján már a kabátzsebben, a fogak között, vagy Isten tudja hol kell tárolni, ugyanis a ridikülnek be kellett kerülnie a bőröndbe. Nincs mese, egy csomag vihető csak fel. Annak az egynek pedig passzolnia kell az adott méretű fémkeretbe. Ez még az igazi izgalom. Mert ha a bőrönd mérete "nettóban" meg is felel az x-y-z paramétereknek, előfordulhat, h túlpakoltságból kifolyólag túl kövér. És itt már nincs kísérő családtag, akire rá lehet sózni a felesleges szajrét.
Kígyózgatunk, totyogunk. Közben egyfolytában zúg a parkoló repülő motorja. Hangosan, zavaróan, számomra ismeretlen okból.
KÉRDÉS: miért nem lehet a terminálon belül lebonyolítani a teljes ellenőrzést, h a sátor közbeiktatására ne legyen szükség? Válasz: nem tudom. Talán ez is sokba kerül? Hiszen az a k... terminál ott áll, konstans a mérete!
8. Ismét a szabadban: a cirkuszi sátorból végre kiszabadulva újabb kordonfolyosó következik, megint csak hideg van. Akinek eddig (a sátorban) netán melege lett volna, az még jobban fázik. Állunk, mint birkák az akolban, aztán végre nagy komótosan megnyílik a kordon végét lezáró kapu, és a nép kitódul a gép felé.
9. Fel a gépre, lassan, fokról fokra. Az ajtóban ismét kérik a beszállókártyát. Biztos, ami biztos. Ha valaki furfangos módon eljutott volna idáig beszállókártya nélkül a kétszeri ellenőrzés és a kordonok által megszabott útvolna dacára, hát akkor azt még itt gyorsan nyakon lehet csípni.
10. Benn a gépben: már csak azon kell izgulni, h találjunk ne csak ülőhelyet, de helyet a csomagunknak, a kabátunknak, és az apróságoknak (olvasnivaló, innivaló stb.). Ez utóbbiak - az üléstámlákra szerelt zseb megszüntetése révén - vagy láb alatt a földön, vagy a hát mögött, vagy az ölben helyezhetők el.
KÉRDÉS: miért kellett megszüntetni azokat a zsebeket? Válasz: fogalmam sincs! Ha valaki azt meri mondani, h sokba kerül - még akkor is, ha hatásvizsgálattal és közgazdasági tanulmányokkal, képletekkel támasztja alá - szemközt röhögöm.
******************************************
Megkímélem magam attól, h a fentiek "B" változatát is leírjam, azaz azt a változatot, amikor az ember gyerek(ek)kel utazik. Elég, ha köbre emeljük a nyűgöket, megvan a végeredmény.
Egy biztos. Ha az alkohol (és némelyek szerint a szerelem - legalábbis a reménytelen szerelem, ahogy A.S. néhai általános iskolai osztálytársam a szememre vetette) öl, butít, és nyomorba dönt, hát szerintem ez a stresszre is igaz.
És még egy igazság. Az idő ugyebár pénz. Az egészség meg még inkább. Namármost, akkor a magukat olcsónak hirdető fapados járatok helyett ezentúl inkább választom a "hivatalos" járatokat. Azon belül is első osztályt. Vagy magángépet. Pont.
