Ma reggel 3/4 7 előtt pár perccel álmosan baktattam lefelé a Bendegúz szobájából (miután felébresztettem őt), betérve Tündéhez, összeszedve a felvenni való ruhákat. Hallom, h fentről Gúz kiabál a wc-ből: "Anya! Ha a Muttaburraszaurusz és az Iguanodon tömegéhez hozzáírunk egy nullát, akkor megkapjuk a Diplodocusz tömegét!"
Hát erre nem volt mit mondanom....... :-))))
A tavaszi tombolásban a szombat kivételt képezett, mivel szinte egész nap esett az eső. Jól is jött, h Bendegúz épp aznap volt szülinapi zsúrra hivatalos, én meg úgyis a gyerekruhákat terveztem otthon válogatni. A válogatásban Csipike is besegített, lelkesen nézegette, próbálhatta a szekrény mélyéről előkerülő új darabokat (amikbe most nő bele), illetve a kinőttek sorsáról is segített dönteni. Amikor a Pannika féle kézzel kötött apró rózsaszín kardigánhoz értünk, megegyeztünk, h azt eltesszük a következő generációnak :-) Ezen a pontos beavattam a kislányt abba a titokba, h bizony őrzök én néhány "mintadarabot" az ő és a Bendegúz mini-baba korából. Nosza, lett is lelkesedés, azonnal fel akarta mindet próbálni. Ez mondjuk aprócska nehézségbe ütközött, lévén, h 7 éves korára Tünde egy "picit" nagyobb, mint újszülötként :-) Sebaj, azért amit tudott, azt magára szuszakolt, és a fehér kötött (szintén Pannika varázslatos keze munkáját dícsérő!) együttesben nem is festett rosszul (igaz, a hosszúnadrágból térdnadrág lett, a zokniból lábujj-védő stb.)
Mikor aztán Gúz-cimbora hazatért, Tünde lelkesen mutogatta neki a 44 cm-es testméretre való rugdalózót, ami a 9 éves nagyfiamhoz képest még valószínűtlenebbül hatott (és beigazolódott, amiről nemrég beszéltünk: Vizsla alig volt kisebb az újszülött Gúznál).
Tegnap aztán újra felragyogott a napocska, csak sajnos a napunkat kissé beárnyékolta, h Süni a szombati szülinapon olyan erővel rúgott bele futtában valami mászókába, h féltünk, eltört a lábujja. Úgyhogy a biztonság kedvéért tegnap bevonultam vele az ügyeletre egy röntgen és egy orvosi vélemény beszerzése végett. Bár hosszas (>3 óra) volt a várakozás a különböző helyeken, egész jól viseltük, játszottunk hülyéskedtünk. Törésről nagy valószínűséggel nincs szó, de biztos ami biztos alapon még a szünidő előtt nézessük meg egy specialistával. Jó, meglátjuk.
A du. a már úszó-fickándozó ebihalak tömegének figyelésével telt (misére egyedül kellett mennem), közben lecsúszott néhány frissen sült darázsfészek. Ez utóbbi a Gábor kérése volt születésnapi sütemény gyanánt. Mivel 6-án utazunk, tegnapra terveztük a köszöntését, amit a gyerekek izgatottsága folytán azon pizsamásan meg is ejtettünk, amint Apa is előbújt a hálószoba-barlangból. Gyertyagyújtással-elfújással, és néhány fényképpel még adósak vagyunk, de Sünivel már este kiötlöttük ennek mikéntjét, mikorját, hogyanját :-)
Ma reggel Gúz nagyon vidáman közölte, h jobb a lába, mint tegnap, és elmúlt a tegnapi bicegése is. Még a ködnek is tudott örvendezni :-)
Azért reggel még elkél egy dzseki, 5 fokban :-)
És a tavasszal együtt tombol nálunk a jókedv és a békesség is. Tegnap este számbavettük Bendegúzzal a nap történéseit, és szinte magunk se hittük el, hogy minden békében, hangos szó vagy veszekedés nélkül telt. A minden pedig elég sok minden volt: reggel 7-kor (új idő szerint 8-kor!) ébresztett a két kis nyúl, akikkel egy kis mesenézés meg reggelizés után, de még Apa-ébresztés előtt volt időm kártyázni. Kezdenek belejönni a römibe, kis anyai segítséggel :-) Gáborka színrelépésével beindultak a kalandosabb tevékenységek, úgymint gyertya-öntés (ezúttal egy piros-sárga színű, gömb alakú gyertya készült - lásd alább képen), virág-ültetés, békapete-figyelés. Igazából kétféle pete van a tóban, az egyik, a hosszú nyálkás csőben fekete pöttyök, biztosan a békától származik, mert láttuk, amikor "eregette". Viszont a másik, ami egy nagy takonykupacra emlékeztet, benne fekete pöttyökkel (amikből időközben fekete pálcikák-kukacok lettek), ismeretlen eredetű. Sejtjük, hogy tarajos gőte lesz belőlük, mivel abbúl lakik 2-3 példány a tóban. Ímhol egy fénykép róla, ha biológus rokonaink felismerni vélik, akkor kérjük, hogy osszák meg velünk az ismereteiket :-)
Közben Anya nekiállt túrós rétest sütni. Ez nem egyszerű vállalkozás Belgiumban: a réteslap Mo-ról jött, a túró meg az itteni orosz boltból. A siker minden várakozásomat felülmúlta: ebéd után Bendegúz még egyszer kért, majd még egyszer, aztán vacsi után is megevett egy jókora darabot, pedig eredetileg csak egy kis ropogós tészta-szélt kért.
Tünde lelkesen színezte a húsvéti girland alapjául szolgáló nyuszikat:
Mindkét gyerek rengeteg időt töltött a Thomas-tól kapott szülinapi ajándékkal: különleges gyurmaállatok formázásával.
Aztán az ebédidő közeledtével begyúrták-prézlizték a fasírtgolyókat.
És még arra is maradt idő, hogy a törött lábbal - szó szerint - lábadozó Atyának videó-üzenetben küldjenek üdvözletet és kis dalokat.
Miközben én az Atyát látogattam meg biciklivel, Apa és a gyerekek egy parkba voltak hivatalosak, a máj.13-i iskolanap során zajló focibajnokságra való felkészítő edzésre. Süni immár oszlopos tagja (kapusa) a másodikos magyar osztálynak.
Egyébként nem merem elkiabálni, de mostanában Tündegúz nagyon jól kijönnek egymással, alig veszekednek, és szinte mindent együtt csinálnak. És egy csomó mindenről nincs is fénykép (pl. amikor Gúz segített Tündének leckét csinálni, nagy tudományosan oktatva a környezetszennyező kibocsátásokról; vagy amikor pár napja Tünde kakilt, Gúz meg bement fogat mosni, akkor is tök jót "bandáztak", csak a vihogást hallottam kintről :-) )
Az alábbi kép szombaton készült:
A végére pedig egy Tünde-száj. Bendegúz a minap kicsit morgósan szólt hozzám, mire mondtam neki, h "Ne legyél már ilyen pokróc." Aztán megbeszéltük ennek jelentését. Tegnap este alvás előtti puszira bújt hozzám Tünde, mondtam neki, h "Milyen jó napunk volt, köszönöm, h ilyen remek kislány vagy." Mire ő, angyali arccal, de teljesen komolyan: "Ma nem voltam takaró?"
Tegnap ebéd után Bendegúzt egy kis kórustársának szülei elvitték Namurbe, a soron következő koncertre (ami tulképp nem is koncert volt, hanem fiatal karmestereknek gyakorlás - szülők jelenléte nélkül), én pedig a hálószoba felé vettem az irányt egy kis szundikálás végett. Erre Tünde megjegyezte: "Haaaj, Anya, a Te életed nem áll másból, csak alvás, alvás, meg alvás..." Gáborral egymásra néztünk, és egyszerre pukkant ki belőlünk a nevetés :-))
De még ennél is jobbat alakított a kislány a délután későbbi részében. Kérdezte: "Gúz mikor jön vissza?" Választ Apától: "Majd miután mi visszaértünk a miséről." (ti. most du. 4-kor kezdődő templomi mise volt) Erre Tünde felkapta a fejét a rajzolásból, és nagy kerek szemekkel kérdezett vissza: "Miért, még el sem mentünk?" Hát itt bizony megint kipukkant belőlünk a nevetés, sőt, hahotáztunk!
A sok alvásom közepette azért szerencsére volt időm felkelni 7-kor Bendegúzhoz, dínós filmet nézni együtt, közben kötni a soron következő pulóverét, reggelit készíteni magunknak és a becsatlakozó Tündének is, utána irányítani a pogácsa- és kiskifli-sütést, előkészíteni az ebédet, a tízórait, az uzsonnát, az Atyának vivendő kis süti-csomagot, a Namurbe vivendő elemózsiát, a Namurbe felveendő ruhát (nem koncert lévén, nem is kellett koncert-öltözék, de vasárnap lévén azért mégiscsak illett tisztességesen kinézni), logisztikázni a másik családdal az indulás körülményeit, kimenni a kerti tóhoz számbavenni a béka-, hal- és gőte-állományt, megfigyelni, h hányszorosára nőtt a lerakott peték mennyisége, társasjátékozni Cirmivel, elolvasni a Mindfulness tankönyv esedékes fejezetét (azaz annak egy részét), és elvégezni a napi kötelező meditációs gyakorlatokat.
Így dolgoztak a kis kukták:
Ez pedig Bendegúz közelmúltban készített gyertya-sorozata (a negyedik, amit Arankának adott az új lakásuk örömére, sajnos nem volt már nálunk a kép készítésének idején)
És h az esős-szeles időben is eszünkbe jusson a múlt heti ragyogó napsütés, íme egy kép a szerda délutáról:
A Tünde kórusának nevét írtam a bejegyzés címébe. Igen, ők a kis hangyák (de nehogy valaki megkérdezzen, miért... :-) Az előző és a mostani héten a zeneiskolai foglalkozások szünetelnek, helyettük koncert-sorozatok vannak, ahol a növendékek lépnek fel, énekkel, hangszerrel. A kis hangyák múlt szerdán koncerteztek, vidám színekben, vidám dalokkal, és - természetesen! - átütő sikerrel :-)
Bendegúz nem hétköznapi gyerek, ezt mindenki tudja, aki ismeri. Hogy is lehetett volna hétköznapi születésnapi zsúrja? Mondjuk egy játszóházban, ami - sajnos - nagy divat errefelé... Ő kifejezetten otthon akart zsúrt tartani, limitált létszámú gyerekkel. Ez a limitált létszám konkrétan 6 meghívott gyereket jelentett, így a két házigazdával együtt lettek 8-an. Ennyit el is mertünk vállalni Gáborral, és nekiláttunk ötletelni már hetekkel ezelőtt, hogy mégis mit fog csinálni 8 gyerek 3 órán keresztül. Merthogy Süni természetesen semmilyen animátort (bohócot, varázslót, miegymást, amik - szintén sajnos - szintén nagyon divatosak errefelé) nem akart házhoz hívni. Viszont teljesen szabadjára engedni a kölköket sem mutatkozott célszerűnek.
Gáborka a szokásos laza nyugalmával mondta, h majd csinálunk vmi vetélkedőt, meg majd lesz focimeccs. Jómagam viszont a szokásos stresszelős nyugtalanságommal inkább akartam vmi jobban kidolgozott programot, a "majd vmi vetélkedő" helyett. Süni ugyebár régóta nagy "vulkanológus", de az utóbbi hónapokban nagy "dinoszauruszológus" is lett (a BBC dínós filmjét betéve tudja, listát írt az ajtajára, h milyen fajtákat ismer már, melyik a hús- és melyik a növényevő, és melyik milyen korban élt a triász, jura és kréta közül - na és ezzel aztán kiválóan lehet terrorizálni szegény anyját, amikor a legváratlanabb pillanatban nekem szegezi a kérdést: "Na, Anya, emlékszel még a Jura-kori 70 tonnás dínó nevére?" Én meg persze nem, vagy csak ritkán / homályosan emlékszem, de hála Istennek ilyenkor nem nyafogás a válasz, hanem türelmes kiigazítás. Süni komolyodik.)
Adta tehát magát a téma, legyen egy kalandjáték, vulkán és dínó témában. Nem vetélkedő, ahol egymás ellen versengenek a gyerekek, és jó nagy összeveszésekre van lehetőség, hanem kalandjáték, ahol egy csapatot alkotnak mind a 8-an, és a közös cél érdekében segítik egymást. Úgyhogy készült egy játékindító-levél, az alábbi:
"Kedves Gyerekek!
Mint tudjátok, a Sziget, amin élünk, egy hatalmas VULKÁN! Ez a vulkán hamarosan kitörni készül.
8 kicsi dinoszaurusz elkóborolt a Sziget különböző pontjaira, és elrejtőzött a közelgő veszedelem elől. 
Meg kell őket találni, és ki kell menekíteni, mielőtt kitör a vulkán és mindent elönt a forró láva!!!
Szükség van a segítségetekre! Alakítsatok egy dínó-mentő csapatot, és kutassátok fel a kis dínókat.
De ahhoz, hogy ezt a feladatot Rátok bízzuk, be kell bizonyítanotok, hogy elég ügyesek és okosak vagytok. Ki kell állnotok néhány próbát, végre kell hajtanotok néhány feladatot. Ha ügyesen csináljátok, megtudjátok mind a 8 elrejtőzött dínó búvóhelyét, és kiszabadíthatjátok őket.
Természetesen jutalmat is kaptok a sikeres munkáért! Két felnőtt segítőt küldünk Nektek, ők vezetnek végig a feladatokon.
Sok sikert kívánunk:
a Sziget tudósai"
Aztán pedig jöttek a feladatok, szám szerint 10. Volt dínós és vulkános kvíz, növények és termések felismerése csukott szemmel, kötélen átjutás lufit szorítva térd közé, célba-szappanbuborék-fújás stb. A sikeres feladatok végén a gyerekek megkapták a felnőtt segítőktől a soron következő dínó búvóhelyét. De volt, ahol a feladat során kellett megkapni a megfejtést, pl. jégtömbbe fagyasztott papírok kiolvasztásával, kifliben elrejtett üzenet megtalálásával, vagy lufira írt betűknek a lufit felfújva láthatóvá tételével és helyes sorrendbe illesztésével. Közben a kert különböző pontjain vulkáni elő-tevékenységek zajlottak, azaz Apa v Anya suttyomban meggyújtott néhány tűzijátékot, kilőtt 1-2 konfetti-petárdát. A játék várakozásainkat felülmúlóan sikeres volt, túlnyomórészt lelkesen vettek részt benne mindannyian (külön nehezítette a dolgot, h az írott szöveget és a szóbeli kommunikációt is két nyelven kellett intézni, lévén, h Thomas is résztvevő volt). Hatalmas siker volt a végén, amikor a homokozóba épített vulkánt Apa vmi furfangos módon lángra lobbantotta (sajnos erről kép nem készült, csak film).
Eldöntöttem, h megőrzöm a feladatokat, képeket, legalább elektronikusan, gondolván, h milyen jól jöhet ez még, amikor Bendegúz v Tünde tanácstalanul néz rám, h milyen szülinapi zsúrt szervezzen a saját gyermekének. Aztán kapcsoltam, és finoman megdícsértem magam: "Te barom Anya, hát mire az unokádnak szülinapi zsúrja lesz, már legalább űrsiklós kirándulás lesz majd a divat, ki a franc fog akarni a kertjében dinoszauruszokat keresni?" Sebaj, azért én bízom a kedvező fordulatokban és a józan emberi gondolkodásban :-))
Íme a múlt vasárnapi koncert teljes terjedelmében (mármint az a része, ahol a Süniék kórusa énekel):
Fényképekkel a síelésről még mindig nem tudok szolgálni (lehet, h már nem is fogok, mert aktualitását veszti), de álljon itt egy remek videó (made by Apa) a manócskák síversenyéről. Mivel sisakban-szemüvegben-mellényben (sőt, kölcsön-dzsekiben!) igen nehezen ismerhetők fel a kölkök, tessék figyelni a feliratozott neveket. Cirmike az indulása után nem sokkal eltűnik egy bucka mögött: elesett ugyanis, ezért is lett csak ezüstérmes. Bendegúznál viszont a legrosszabb indulattal sem találtam kivetnivalót (na jó, nem biztos, h síelés terén épp az én véleményem számít mérvadónak :-)) Mindenesetre nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk! És nagyon hálás Gáborkának, hogy megadja nekik ezt az élményt! És nagyon hálás Mamának, hogy fáradtságot, nehézséget elfeledve kiskoruktól vitte őket a bp-i mű-pályára, megteremtve az alapokat. Pussz!
A múlt vasárnapi koncertről nemcsak a jelenlévő szülők, ill. a kórusvezető néni készítettek videót, de bizony még a belga TV is a helyszínen járt :-))
Változatosság alatt most annyit értek, hogy az elmúlt háromnapos hétvégén rengeteg minden történt, és mindhárom nap eléggé más jellegű volt. Azért háromnapos, mert Anyuci érkezésének és Süni szülinapjának örömére én már péntekre szabadságot vettem ki. Reggel a kismanókat autóval vittem az iskolába, lévén, h egy jókora szatyrot cipeltünk: benne a házi készítésű szülinapi kuglóf, a hozzá tartozó kiegészítőkkel (papírtányér, gyertya stb.).
Itthon Süni köszöntése délután zajlott. A tortát egy mini kuglóf alkotta, körítve a Bp-ről érkezett, madárlátta kakaós-túrós sütivel.
Az ajándékok közül a kerti kötény azonnal fel-, az elektromos sövénynyíró pedig kipróbálásra került. (A gyertyaöntő készlet tesztelése még hátravan.)
Szombat viszonylag lazán - és sajnos nagyon esősen-szelesen - telt. "Csak" egy délelőtti programom volt az Arankáék új lakásának bérlete körüli segédkezés-tolmácsolás (mérőórák leolvasása, szerződés átolvasása-lefordítása, állapotfelmérés ellenőrzése), majd a rántotthúsos étterembe kellett eljutni, és végül du. következett Gáborkával a mindig szuper és áhított szaunázós kiruccanás.
Mára pedig bőven jutott program: délelőtt Szentmise (hamvazással kiegészítve), egy gyors ebéd itthon (gyors, de mesefinom: osso bucco rizottóval, á la Gáborka :-)) Bendegúz művész úrnak negyed 2-kor el kellett indulni a Brüsszeli Szabadegyetem modern Auditoriumában 3-kor kezdődő koncertjére, majd Cirmi kisasszonyért jött egy osztálytárs-fuvar, h elvigye a szintén 3-kor kezdődő szülinapi zsúrra, utána Apa-Anya-Mama csapatostul mentek megnézni Gúzt a koncerten, majd onnan 6 előtt értünk haza, fél 7-re jött Mamáért a reptéri transzfer, és fél 7 után nem sokkal ért haza Csipke a buliból.
Kicsit úgy érzem most magam, mint egy légiforgalmi irányítótorony... :-))) De nagyon hálás vagyok a remekül sikerült, békés, vidám hétvégéért.
Bizony, bizony, a tavalyi síelésről több hír és több fénykép jelent meg a blogon, mint idén. Na jó, Gáborkától nem várható el, hogy síelés közben fényképezzen is, meg a szűkös ráérő idejében a képeket mentegesse-töltögesse. Úgyhogy kénytelen vagyok megvárni, míg hazaérnek (ez szerencsére már holnap lesz :-) )
Addig is, jöjjön itt egy tavaszias kép a mh-em előtti utcából (a virágzó fácskát most egyébként házi feladat gyanánt is észre "kellett" vennem - a Mindfulness tréning előző heti feladata volt, hogy minden nap jegyezzünk fel valami apró örömöt, és a testünk-lelkünk arra adott reakcióit is nyugtázzuk):
Egy másik kép pedig a tegnapi vacsorámról. Most, hogy nem kell végre krémlevest enni, legyőztem aziránti lelkesületlenségemet, h egyszálmagamnak készítsek vmi rendes vacsorát, és csodás lett az eredmény: paradicsom, uborka, vékonyra vágott hagyma és szárzeller, megszórva háromféle sajtkockával, némi olajos maggal és mazsolával, megöntözve Tokaji aszús borecettel és tökmagolajjal. Tessék követni a jó példát - akinek inge, nyugodtan vegye magára!!! :-))
... avagy az ötletes jelmezek diadalma a fársángon :-)
Közepesen nagy fantiáziával és mérsékelt tehetséggel megáldott szülők gyermekeiként indultak mazsoláink a mai iskolai farsangra: Tünde szivárvány kisasszony lett, Bendegúz pedig - némi győzködést követően, mert eredetileg semminek sem akart beöltözni - festőművész. Ehhez csak megfelelő ruhadarabok kiválasztására, és minimális kartonos-festékes "barkácsolásra" volt szükség. A reggeli udvari "seregszemle", és a délután folyamán kapott fényképek alapján úgy tűnik, jól illeszkedtek a sok ötletes jelmez közé.
Hétfőn a Tündéék osztálya megünnepelte, hogy aznap járnak 100 napja iskolába:
Szebben fogalmazva inkább a kismalacok elé - ui. Tündéről lesz szó :-)
A kicsi lány régóta vágyakozik karórára (Bendegúz már több, mint két éve kapott). Megbeszéltük, hogy kér a Jézuskától, és a kérése teljesült is. Mama beszerzett neki egy bájos, rózsaszínű időmérőt. Bár nem kifejezetten kisgyereknek való, mert nem elég nagy a számlapja, és nincs kiírva rajta minden szám, azért Tünde örömmel fogadta. Csak valahogy azt felejti el, hogy ez mire is való. Sokszor csak úgy csavargatja, átállítja, én meg aztán szegény órára haragszom, h miért nem a pontos időt mutatja...
De a legjobb rész tegnap következett, amikor Tünde kapott Linnitől egy mosoly-matricát :-)))
Immár huszadik alkalommal rendezték meg Brüsszelben a Magyar Bált. Nekünk Gáborkával ez a negyedik volt (2009, 2015 és 2016 után), és talán most éreztük magunkat a legjobban. Két baráti párral ültünk a vacsora-asztalnál, ami remekül volt elhelyezve a galérián ahhoz, hogy "premier plánban" rálássunk zenekarra, a táncparkettre, és úgy általában, követhessük az eseményeket. No de az asztalnál egyébként csak a vacsora idején ültünk, utána elkezdtünk "cirkulálni", társas életet élni (rengeteg sok ismerős volt!), a ruhákat, álarcokat szemrevételezni. Az első keringőnél aztán belibbentünk a táncparkettre, és - megszakításokkal természetesen - egészen záróráig (hajnal 2-ig) ott tartózkodtunk.
Legnagyobb sajnálatomra Gáborka hallani sem akart róla, h a táncversenyben részt vegyünk, pedig sztem jó eséllyel indultunk volna a bp-i szállodában eltölthető ajándék éjszakáért. (A versenyben részt venni kívánók egy sorszámot kaptak a karjukra, amire a többi vendég szavazhatott az este folyamán; nem voltak külön versenyszámok, csak a "normál" tánc alapján ment az osztályozás.) Sőt, a kedves férjecském annyira "menőn" ropta, h időnként "kölcsönadtam" (küldtem) más lányokhoz is, hadd legyen már nekik is egy jó tánc-élményben részük (én meg addig szusszanhattam :-) )
A tombolán sajnos nem nyertük meg az általam áhított festményt (azt a bizonyosat, amiről az előző bejegyzésben írtam), viszont gazdagabbak lettünk egy balatonfüredi szállodai voucherrel. Tündének már felcsillant a szeme, amikor Balatonfüredet említettem, aztán le kellett lomboznom szegényt, h ez bizony csak két felnőttnek szól.
A helyszínen sok fénykép készült, de ezek még sajnos nem állnak rendelkezésünkre. Egyelőre az indulás előtti pillanatfelvételeket tudom közzétenni:
A címmel Tündére kívántam utalni. Mama szerint ugyanis - a téli szünidő tapasztalataira alapozva - ennek a gyereknek minden köpése arany.
Most indultak Apával az uszodába. Apa kérdezi: "Sárga vagy zöld Aquavariust kértek?" Tünde: "Attól függ, h melyik az új típusú palack." Apa: "Mindkettő." Tünde: "Akkor kéket!"
Nemcsak, h sokszor nem figyel, hanem úgy általában nincs tér- és időérzéke. Írok még két közelmúltbeli példát:
1. Az egyik volt ovistársa anyukája festőművész. Kaptam tőle kb 2 hete egy festményt, amit a febr.4-i Magyar Bálon felajánlunk a jótékony célú tombolán. Tünde látta a festményt, amikor hazahoztam, meg is beszéltük, h ezt majd vki meg fogja nyerni. De arról is beszéltünk természetesen, h mikor lesz a Bál (annál is inkább fontos ezt tudni, mert akkor Aranka nemcsak este fog vigyázni rájuk, hanem itt is alszik, és reggel fel is kel hozzájuk). Aztán valahogy pár napja szóbajött a festmény, csoda tudja, minek kapcsán. Tünde kerek szemekkel megkérdezte: "Már megnyerte valaki?"
2. Múlt vasárnap készültünk elindulni a 10.30-as misére. Volt némi huzakodás, civakodás, mint rendesen. Mondtam erre a gyerekeknek: "Jajjaj, én legszívesebben egyedül mennék az este 6 órás misére." Mire Tünde, a lehető legtermészetesebb hangon (és az a megdöbbentő, h ez nála tényleg természetes!!!): "Miért, már 6 óra van?"
Múlt hét közepén még nappal is 0 fok körül/alatt volt a hőmérséklet, aztán enyhülni kezdett. A kerületünkben lévő tavak mindig jó megfigyelési pontok ahhoz, h éppen milyen hideg van: vastag-e a jég, elbírja akár a hattyút is, vagy már a sirály alatt beszakad?
Aztán tegnap du. 10 fokra ugrott a levegő. Alig akaródzott hazaindulni ez erdőből, olyan jó móka volt a faágon hintázás, erdei bújócska, és kuckóépítés (ez utóbbihoz szerencsére találtunk egy lényegében elkészült kuckót, így nem nekem kellett a nagyobb faágakat egymáshoz erősíteni, maradt csak a leveles ágakkal való díszítgetés :-) )
Egy apró válogatás az Anyás délutánok fényképeiből:
Már a gyermekeink is ismerik a Pillangókisasszony történetét, és heyezik a fülüket különösen az Opera végén, amikor berohan Pinkerton, és háromszor kiáltja, h "Cso-cso-szááán!" (Amire válaszként Gáborka - a tőle megszokott flegma humorral - azt szokta vonítani, h "Kutyaszááán" :-))
Az Operát először - rendkívül szerencsésnek érezve magam - New Yorkban láttam, a Metropolitanban, 1997-ben. Életreszóló élmény marad, hiszen akkor láttam először (és azóta is utoljára) olyan nézőteret, ahol a szöveg nem a színpad feletti kijelzőn jelenik meg, hanem minden ülés háttámlájába beépített kicsike monitoron (mint a nagytávolságú repülőkön). Viszont ennél sokkal jobban megdöbbentett (és nem éppen jó értelemben), hogy a kicsi törékeny japán gésát egy igen termetes néger asszonyság alakította. Ezt képtelen vagyok azóta is megemészteni, főleg, h 20 év alatt a film- és színházélményeim sokat gyarapodtak, és mind azt támasztják alá, h a szereplőnek karakterében, kinézetében is valahogy passzolnia kell az őt alakító színészhez. Hát Amerikában ez nem passzolt.
És vajon hogyan abszolválta a feladatot Belgium? A 2007-ben a bxl-i La Monnaie Operaházban látott modern Phaedra feldolgozás olyan elrettentő élmény volt számomra és Gáborka számára, h nemcsak Párizsba rohantunk pár héttel utána egy normális operát megnézni (a Toscát a Bastille-ban), de 10 évet kellett várni, h újra elmerészkedjünk egy itteni előadásra. Láttuk a programban a Pillangókisasszonyt, és gondoltuk, h ez nagyon rossz nem lehet, még ha nincs is tulképp semmi díszlet, sem jelmez (mint ahogy nem volt anno a Phaedrán), a zenéje akkor is csodálatos.
Nos, a zenéje valóban csodálatos volt, még némi - letisztult, de mondjuk, h ötletes - díszletet is összehoztak, a szereplők is az elvárásoknak megfelelő öltözékben voltak. Akkor mi nem tetszett? Az, h CSO-CSO-SZÁN EGY BÁBU VOLT!!!!!!! Azt hittem, az amerikai benga nagy fekete nőt nem lehet alulmúlni. De. A belgáknak sikerült. A színpad szélén álldogált és onnan énekelt az igazi operaénekesnő, japán öltözékben, valami igen furcsára maszkírozott fejjel: fehér volt az arca és a haja is, de nem ám szépen kidolgozott sminkkel, hanem csak amolyan "fejjel belepottyantam a lisztes bödönbe" módra. Számomra leginkább egy marádijesztőre emlékeztetett. A színpadi cselekményben pedig egy japán lánykát formázó bábu vett részt, amit három, mögötte rejtőzködő, fekete maszkos ember mozgatott. Ja, és a 3 éves kisfiú is bábu volt, akit vagy ölben vittek ide-oda, vagy egyszerűen megállítottak vhol a színpadon (és onnantól kezdve inkább volt díszlet, mint szereplő).
Képek, videók itt láthatók:
http://www.lamonnaie.be/en/program/17-madama-butterfly
Látom a neten, h februártól az Erkel szh-ban is menni fog a darab. Remélem, ott legalább sikerül a mai világban minden bizonnyal nem ördöngősségnek számító japán smink operaénekesnőre való felvarázsolása, és a magyar közönség konzervatívabb tagjainak az élethű produkcióval való megörvendeztetése.
A szánkózós hétvégén, amikor Tünde-barátnője-Réka is velünk tartott, a lányok leghátul sutyorogtak vmit, mi Gáborral már csak onnantól hallottuk, h "Márknak ovális alakú a feje". Erre Bendegúz nagy tudálékosan hozzátette: "Miért, mindenkinek ovális a feje. Kivéve Anyát, mert az övé háromszög alakú." Hát remek. Egyből eszembe jutott az ősrégi családi fényképalbum, amiben van egy kép a középiskolás diák Nagyapámról, és hát bizony-bizony, a feje eléggé háromszög alakú (annyira, h amikor Anyuci kiskorában ama albumot lapozgatta, és a szóban forgó képhez ért, így kiáltott fel: "Ki ez a háromszögfejű világpocsékja?" Hehe, világpocsékjából aztán Jávor Pál típusú férfiszépség lett :-)) Sajnos, ha én most vagyok háromszögfejű, akkor innentől nincs sok esélyem a fejlődésre...
Fenti megjegyzését tetézte amúgy Süni pár nappal később az étkezőasztalnál, amikor is - már meg nem mondom, milyen előzmény után, milyen kontextusban - leszögezte, h "Anya olyan medve formájú". Egyre jobb a helyzet...
Amióta pedig hosszú fehér csipkemintás hálóinget hordok - hogy édes kis Cirmosomnak kedvet csináljak a csodaszép, hófehér, rózsaszín balerinákkal hímzett hálóing viseletéhez, amit ő fitymálva csak orvosi köpenynek titulált és megtagadta a viseletét - Gáborka kísértetnek hív.
Hát nem legjobb dolog a Család??? :-)))))
A szokatlan belga hideget (napok óta tartanak a mínuszok - na, nem olyan kemények, mint Mo-on, de ma reggel pl. -7 fok volt....) a gyerekek alaposan kihasználják. A jégtörést, jéggel való foglalkozást ki más élvezhetné jobban, mint Bendegúz - de a lelkesedés Tündére is átragad.
Az udvari kis tó is szolgáltat szórakoztató programot:
Az igazi móka azonban mégiscsak az volt, amikor kimentünk az erdőbe egy sekély tóhoz (a nevét nem tudom hidegrázás nélkül kimondani: úgy nevezik, h "A megfulladt gyerekek tava"). Miután Apa jó úttörő módjára előrement, és meggyőződött róla, h a jég kellőképpen vastag, rámentek a mókuskák is, és vidám csúszkálásba kezdtek, még jéghokit is játszottak.
Na igen, aki csúszkál, az bizony el is tud esni (nem véletlen, h én megmaradtam a jég szélén álló fényképész szerepénél)
Apa még azt is gyakorolta a gyerekekkel, mi a teendő, ha véletlenül vki alatt recsegni vagy töredezni kezdene a jég:
A példa ragadós volt, az emberek eleinte gyanakodva méregették a jeget, volt, aki figyelmeztetett, h veszélyes rámenni, de aztán többen kipróbálták és csatlakoztak a csúszkáló-csapathoz
A nádból pedig remek fekvőhelyet lehetett rittyenteni
Apa beváltotta ígéretét: vasárnap reggel az egész pereputtyot (kiegészülve Tünde új legjobb barátnőjével, Rékával) beltette az autóba, és addig mentünk, amíg egy jó kis havas domboldalt nem találtunk. Igaz, ezért kellett autózni bő másfél órát. Amikor ki volt írva, h 600m múlva Franciaország következik, és még mindig nem mutatkozott szánkózásra alkalmas hely, akkor kezdtünk kicsit elszontyolodni. Sőt, egy völgyön áthajtva kifejezetten balsejtelmeim támadtak, ui. még annyi hó sem volt, mint Bxl-ben. Bendegúzt próbáltam felkészíteni lelkileg, h esetleg egy kisebb hógolyózással vagy erdei sétával is érje be, persze nem sok sikerrel. A lányok az autó leghátsó ülés-sorában vihorásztak, a párás ablakra rajzoltak, egymást puszilgatták, szóval nem nagyon igzatták magukat a hó ügyében.
Aztán, végre-valahára rábukkantunk az Apa által legvégső helyszín gyanánt tartogatott helyre. Volt hó, volt domboldal, más nem is kellett. Indult a móka:
1. Hóban rohangálás, hócsata
2. Angyalka-készítés (amikor hanyatt fekve kezünket-lábunkat tárogatjuk, a végén szárnyas figura nyoma marad a hóban):
3. Hóemberépítés:
4. És persze szánkózás. Bendegúzt nehéz volt fényképezni, inkább filmezéssel próbálkoztam. A lányok azért lassabban csordogáltak lefelé, őket volt esély lencsevégre kapni.
Sikerült több, mint 3 órát a friss levegőn töltenünk, anélkül, hogy a három gyerek bármelyikének bármi baja lett volna. Az éhséget pogival, a szomjúságot teával csillapítottuk. Ezeket én, mint vmi tábori konyhás, hurcoltam a csapatnak ide-oda. Hozzászámítva, h az autóúton pedig pulóvert kötöttem, szánkózni viszont nem fűlött a fogam (se a hegyre felmszáshoz, se a zötykölődő lecsúszáshoz), egészen Nagymama-szerepbe skatulyáztam magam... :-) )Pisilni meg szinte el is felejtettünk, indulás előtt vettük csak az irányt a pálya mellett söröző felé.
"Jaaaj, de nehéz vagy, Réka!"
"Jaaaj, de nehéz vagy, Tünde!"
"Jaaaaj, de nehezek vagytok, lányok!"
Réka jelenléte jótékonyan hatott Tündegúzra, akik nem szekálták egymást, és a vacsoránál még inkább Tündére, aki még soha ilyen tempósan nem végzett a vacsorájával (tudniillik fontos volt, h maradjon még játékidő, mielőtt Rékanyu odaért volna...)
He-he-he-hetekig! Hu-hu-hu-hull-a-hó, Hi-hi-hi-jajdejó! Így hangzik a Tünde egyik iskolás dalocskája. A dalban valóban nagyon remek is, h esik a hó. A valóságban is remek lehet, persze, a hegyekben, v vhol vidéken, a pusztában. Brüsszelben leginkább arra alkalmas, h latyakot csináljon, és bénítsa a közlekedést. Mert ugye a belgák jó részének még téligumija sincs (hólapátról már nem is beszélve - örök döbbenetes emlékünk marad, amikor még az előző lakásunk ablakából láttuk, h az enyhe lejtőn felkapaszkodni képtelen szomszédunk egy színes műanyag homokozólapáttal próbál magán segíteni...)
A gyerekek természetesen oda voltak a hótól (mindig eszembe jut Isaura, azaz Lucelia Santos kisfia, aki a 80-as évek közepén az anyukájával Mo-ra jött, és akkor látott először havat - ez akkora szenzáció volt, h természetesen az újságokban és a híradóban is foglalkoztak vele... na kb. Bendegúz és Tünde is így tud örülni mindig a hónak, mintha akkor látnák először). Volt is nagy hóemberépítés a kertben (de még az iskolabusz megállójában is, várakozás közben).
A hóesés főként Bendegúzt foglalkoztatta. Már reggel 6-kor felkelt ma efölötti izgalmában. Aztán délelőtt alig várta, h picit süsse a nap a kertet, és alkalmas legyen összegyúrásra a hó. Amikor éppen nem hóembert épített, akkor fel-alá futkosott a házban, és egyfolytában jelentette, h esik-e vagy nem, ha igen, akkor milyen halmazállapotú csapadék, milyen erősséggel, melyik ablakon mit lehet éppen látni, milyen az ég, merről jönnek a további hófellegek stb. Mindezt lehetőség szerint nekünk is néznünk kellett, vagy pedig felvette a tabletjével, és nekünk azt kellett utólag megnézni. Elvoltunk :-)
Szerencsére volt idő egy igen vidám hangulatú koprodukciós karácsonyi dísztelenítési műveletre is.
Apa és én a szokásos szombati sofőrszolgálati teendőinket is elláttuk: Tündét ugye de. 11-re kell táncra vinni, 12-kor onnan hazahozni, Süninek du. 2-től 4-ig van torna. Közben Tündének még egy barátnős meghívása is volt, oda is el kellett vinni, majd onnan hazahozni, 2 kerülettel odébb.
A vacsora szombatonként általában a Bendegúz reszortja: túrós puliszka, amit teljesen önállóan készít el és tálal. Biztattam is, h ha felnőttkorában netalán szakács állásra pályázna, akkor ezzel a fényképpel tudja majd igazolni a hosszú időre visszanyúló szakmai gyakorlatát:
Közben megsült két tepsi pogácsa, és egy adag muffin is - kell holnapra az elemózsia, ui. Gáborka a különleges hóhelyzetre tekintettel ardenneki szánkózást helyezett kilátásba, törölve ezzel az eredetileg tervezett misét és baráti ebédet is. Reggel legkésőbb 10-kor indulás! Majd jelentkezünk fényképekkel utána.
