Rendhagyó Húsvét vasárnapot tudhatunk magunk mögött, ami - amellett, h kicsit hiányzott a szokásos terített asztal - élménygazdag és vidám volt.
Nagy kirándulást tettünk Bali keleti részén, jártunk fehérhomokos strandon, csokikóstoláson, az egyik hajdani király építette vízipalotában (Tirtagangga), hagyományos (ún. Bali aga) faluban. Ez utóbbiban végignézhettük a hagyományos kézműves termékeket, úgymint bambuszlevélbe karcolt rajzok, kézzel szőtt különleges kendők. Valamiféle furcsa helyi specialitás gyanánt színesre festett kakasokkal is találkoztunk. Bár tiltott, azért még sok helyen dívik a kakasviadal, és e célra tenyésztik is őket. Sok háznál tartozék a ketrecben őrzött kakas.
Kicsit arrébb kipróbáltunk egy pálmafák közé erősített óriási hintát, amivel majdnem a tenger fölé lehet kilengeni, majd ízletes ebédet (édes szójaszószban pörkölt malac, rizzsel, hozzá fiatal kókuszdió leve, desszertre pedig a zsenge fehér kókuszhús) költöttünk el egy tengerre néző asztalnál.
A beállított, "turistás" képeken kívül igyekeztem "életképeket" is fényképezni. Nem könnyű, mivel alig mozgunk a helyiek között. Légkondicionált mikrobusszal hoznak-visznek mindenhová, ahol akarunk, ott megállunk (pénzváltó, bolt, gyümölcsárus), de egyébként csak elsuhanva próbáljuk rögzíteni a balinéz hétköznapok pillanatait. Csatolok erről néhány képet, ahol malacok kóricálnak az utcán, tehenek legelnek a pálmafák között, robogón közlekednek a helyiek, vagy éppen a reggel kifogott makrélát próbálják az út szélén eladni.
Fontosak ezek a képek is, hogy majd amikor Gáborka a távoli trópusi szigetre költözést fontolgatja, akkor azért az átlagos állapotokról se feledkezzünk meg :-) Kis túlzással azt mondhatom, h az egész sziget egy nagy cigányputri (ebben hasonlít az általunk eddig megismert ázsiai országokhoz, Kínához és Thaiföldhöz). Szemét mindenütt, siralmas állapotú utak (bár néhány főútvonal már okozott meglepetést a simaságával és szélességével), közvilágítás hiánya (a szállodánktól kb. 100 m-re lévő étterembe csak zseblámpával megyünk vacsorázni, ez szolgál látást és láthatóságot egyaránt), hatalmas szegénység, kemény munkában megfáradt-cserzett arcok, porban fetrengő gyerekek, szanaszét rohangáló háziállatok, szép számmal kóbor kutyák, és irdatlan mennyiségű robogós. A közlekedésben szabályok nincsenek, mindenki megy ahogy tud, és közben dudál, a motorosok nagy részén nincs sisak, és egy robogón sokszor az egész család utazik: papa, mama, gyerekek. Láttunk már 3 felnőttet is egyetlen járművön, az 5 üléses autókban pedig simán elfér egy 10-12 fős család.
Viki szerint a szegénységből nem is nagyon próbálnak kitörni, minden pénzük elmegy a vallásra. Mint korábban már írtam, rengeteg vallási ünnepük van, ilyenkor nemcsak az áldozati ajándékra költenek, de disznót, tyúkot stb. vágnak. Nemrég volt a Nyepi ünnepe, amikor egy napig mulatozás van, másnap viszont tilos kimenni a házból. Ez a turistákra is vonatkozik, és a vallási rendőrség ellenőrzi a szabály betartását. Azután kezdetét vette a Galungan, ami a helyiek szerint a holt lelkek, ősök eljövetelének ideje, akik 10 napig maradnak köztünk, majd a Kuningan napján újra eltávoznak.
A tősgyökeres balinézek megvetik a kínai származású, Jakartából ideköltözött indonézeket, akiknek fontos szempont, h a gyerekeik jó iskolákban tanuljanak, és ennek érdekében hoznak anyagi áldozatokat.
Még egy érdekesség a nevekről, a kasztokról és a nyelvről: viszonylag szigorú kasztrendszer van, 4 kaszttal (papi, királyi, kereskedő/kézműves, közember), a névből lehet tudni, h ki melyikbe tartozik, de manapság már nem jelent szigorú determinációt a betöltendő állásra nézve. A szállodánkban van pl. papi kasztból származó, kertészként dolgozó fiú. A 4 kasztnak viszont különböző nyelve van, és bizony nem mindegy, h ki milyet használ egy adott kasztbeli emberrel szemben, de még az idősek és fiatalok szerint is van némi megkülönböztetés. A balinéz nyelv legnagyobb nehézsége ebben a sokféleségben rejlik, amivel szemben az indonéz könnyűnek számít, nincs sok nyelvtana, ragozása, sem cikornyás kiejtése (mint a kínainak, ahol egy szó akár négy dolgot is jelenthet, aszerint, h hogyan hangsúlyozzák), könnyen megtanulható. Vacsoránál már simán indonézül rendelünk :-)
Keresztnév alapvetően négyfelé van: a család elsőszülöttje Wayan lesz, a második gyerek Ketut, a harmadik Homár vagy esetleg Nyomán (egyiket sem így írják, de csak úgy tudtam megjegyezni, h "homár nyomán"), a negyedik pedig Kadek. Függetlenül attól, h az illető fiú v lány. Az igazolványba egy "i" kerül a név elé a fiúknál, és egy "ni" a lányoknál. Ha pedig 5 vagy több gyerek születik, akkor kezdik elölről a neveket a Wayannal, tehát simán lehet több testvér ugyanazzal a névvel.
Viki párját (aki némely fényképen felbukkan) Ketutnak hívják, a testvére pedig Kadek, aki szintén többször sofőrködött már nekünk.