Gézengúz és Tündér brüsszeli napjai

Tudjuk régóta, h Tünde legfőbb barátnője az oviban Camilla (aki szereti a Pick szalámit :-) Ezért is volt némi csalódás, h épp ő nem tudott eljönni a szülinapi zsúrra. Szerencsére azonban könnyen találtunk egy másik napot, amikor ovi után hazajött velünk, így Cirmi kedvére örülhetett neki (és tombolhattak együtt, mert néha bizony igen hangosan beszélnek/kiabálnak/hámánykodnak egymással... Khmm, nálunk ugyebár nem szokott hatalmas csend és nyugalom lenni. Camilla mindkét szülője olasz, van tehát vmi halvány fogalmam, mi lehet náluk. Tessék akkor ezt a kettőt összeadni! :-)

Tünde egész éves tánctanfolyama a mai napon érkezett el csúcspontjához, amikor is a kerületi művelődési házban fellépett a tánccsoport. Pöttömök, nagyobbak és még nagyobbak ("hatalmas lányok", ahogy Tünde mondta), egész estét betöltő produkcióval készültek. A pöttömök (köztük Tündérke) az első másfél órában jöttek háromszor is színpadra.

Cirmi egy cseppet sem látszott izgatottnak (én annál inkább az voltam), rendkívül örült, h kisminkeltem, és kapott a hajára csillogó lakkot. Igaz, fájlalta egy kicsit, h míg sok lány pörgős szoknyákban és tütükben szerepelt, az ő csoportja malacnak volt öltözve, rózsaszín fülekkel és farkincával. Sebaj, így is gyönyörű volt, és nagyon ügyes!!!

Bendegúz is rendkívül jól bírta az előadást. A kicsik számait kifejezetten élvezte, és a nagyokén is csak néha fogta be nyöszörögve a fülét (meg az ölében lévő vizsláét is). Kétségtelen, néhány bömbölő hip-hop szám hallatán én is szenvedtem, de szerencsére ezekből volt kevesebb.

Nagyon szép este volt, szép előestéje a hétvégének.

1. Tünde további ajándékokat kapott - a Nagymamiéktól érkezett bájos cicás képeslapot (és a Mamától múlt hétvégén kapott, majd Gúz felbujtására szinte azonnal fel is bontott ajándékot) követően - Anitól, Jutkától és a szüleitől is. Ez a hétvége most eléggé a kisasszonyról szólt.

Sajnos beállni rendesen a képre csak Jutka lett volna hajlandó...

2. Kalandoztunk a városban

3. Felköszöntöttük Apát Apák napján

Tündérke már nagyon ácsingózott egy szülinapi gyerekzsúrra, ahová meghívhatja az ovis pajtásokat. Tekintve, h Gúznak is 5 évesen volt az első ilyen "szülőmentes" zsúr, gondoltuk, belevágunk. Cirmi meg is hívott szám szerint 11 gyereket - a meghívók gyártása közben azért reménykedtem, h nem fog mindenki eljönni... A kért határidő táján érkeztek is a válaszok az anyukáktól, részben pozitívak, részben negatívak. Azt is többen megkérdezték, h Tünde hány éves is lesz. Merthogy hívott gyerekeket mindenféle csoportból, így aztán 3m5 éves kislánytól 6 éves kisfiúig elég vegyes volt a kép. Végül hatan jöttek el, ehhez jött a mi két csillagunk, azaz összesen 8 gyerekkel kellett eltölteni a délutánt. Szerencsére Ani is lelkesen (legalábbis lelkesnek látszott :-)) kivette részét nemcsak az előkészületekből, bájos szendvics-falatkák gyártásából (amit aztán a gyerekekért érkező szülők ettek leginkább, lévén, h a gyerekek chipsszel és ropival bőven jóllaktak), hanem a mazsolák felügyeletéből is.

Eredetileg a Bendegúz 6 éves szülinapjára meghívott zenebohócot szerettem volna most is elhívni. Mókázik, mondókázik, hangszereket hoz, egyszóval elfoglaltságot biztosít a kölköknek legalább 1-1,5 órára. Gáborka és a gyerekek viszont meglepő módon leszavaztak. A gyerekek spontán játékot szerettek volna, Gábor viszont meglepetés gyanánt szerzett egy ugrálóvárat.

No, meg is jöttek a gyerekek rendre a meghirdetett fél 4-re, a kislányok viszonylag hamar játékba kezdtek, elvonultak, többször átöltöztek a Tünde készletéből kikészített hercegnő-ruhákba stb. A meghívott 2 kisfiú is elfoglalta magát rohangálással, hangoskodással. Bendegúz egy kicsit még küzdött a beilleszkedéssel, Ani és én kísérleteztünk ezzel-azzal, h gördülékenyebb legyen a dolog. Teltek a percek lassacskán, néztem kissé aggódva az órát, h de lassan fog eljönni a 6 óra. Jómagam fél 6-ban akartam megállapítani a buli végét, de hallgattam Gáborkára, aki azt mondta, jól elleszünk mi 6-ig is... Ebben az első félidő során nem voltam annyira biztos.

A mélypont akkor következett, amikor az udvaron is bomladozni kezdett a rend (a kinti tevékenység az ugrálóvárra összpontosult, amit Gáborka a napernyő alá ülve, sörrel a kezében tartott szemmel - a megfigyelőállást azonban meglehetősen hamar fel kellett adnia...), nekiálltam facsarni a Bendegúz kérte narancslét, közben a házon belül is össze-vissza voltak gyerekek, majd az egyik kisfiú közölte, h az egyik kislány bekakált a bugyijába a tetőtéri wc-ben... Ajjajj. Magam számára is meglepő nyugalommal és kedvességgel sikerült ezt a helyzetet kezelni, majd Ani javaslatára összetrombitáltuk a kölköket egy bowling-bajnoksághoz. Ez meglepően magas érdeklődést váltott ki, és meglepően hosszú ideig kitartott. A helyzetet fokoztuk a vésztartaléknak szánt arcfestő készlettel - amikor ezt "begurítottam" a gyerekek közé, mint anno Bornemissza Gergely a törökök közé a lángoló malomkereket, egy csapásra megváltozott a buli hangulata. Mindenki lelkesen igyekezett gurítani a bowlinggal, sorakoztak és vártak türelmesen, a kudarc is csak a Gúz kedvét szegte, de azt is csak rövid időre. Sminkelésnél is sorjáztak előbb a kislányok, utána pedig két kisfiú, köztük a saját csemetém, aki a tőle megszokott aprólékossággal megrendelte, h az arcának melyik részére mit fessek és milyen színnel. (Szívtam is a fogam, h nem vagyok én Picasso, persze h nem tudtam megalkotni a gyerekek által eleinte kért pillangót, hercegnőt, halálfejet, miegyebet - kapott mindenki némi színt a szemére, szájára, meg az arcára, ezzel kellett beérnie. Beérték!)

Az idő úgy elrepült, h bizony igyekeznünk kellett a tortával. A Tünde által - anyai sugallatra - megrendelt Barbie-torta nagy sikert aratott, mind látványra, mind elfogyasztásra nézve.

Remélem, amikor majd Woody Allen olvassa a blogomat, nem fog haragudni a plágiumért :-) De annyira adta magát ez a szójáték-cím.

Mi a közös Brüsszelben, Budapestben és Barcelonában? Először is, mindhárom városban meleg van. Másodszor, 2 nap alatt mindháromban megfordultam. Brüsszelben szó szerint csak fordultam, visszaérkezve tegnap éjfélkor Barcából, ma reggel átcsomagoltam a bőröndöm, és ebéd után nem sokkal indultam a bp-i járathoz.

Barca megint csodás volt! Gaudí kezenyomába most is bele-belebotlottunk, pl. a szállodánkból a központ felé sétálva egész jól látszott az utca távoli végén a Sagrada Família. Most azonban igen szűkös időkeret (27 óra) állt rendelkezésünkre, ebbe próbáltuk beszuszakolni a tengerben fürdőzést, az esti BL-döntő nézést, a tapasozást, és még némi kultúrprogramot. Gaudí ezúttal háttérbe szorult. Helyette megismerkedtünk egy másik, szintén modernista építésszel, Lluís Doménech i Montanerrel. Az általa megálmodott barcelonai zenepalota (Palau de la Música Catalana) lenyűgöző, felejthetetlen élmény volt, pedig csak turistás módon jártuk körbe idegenvezetővel. Alig várom, h egy koncertre is eljussak. 

Minden tervezett program belefért az időnkbe, panaszra talán csak a focimeccs-nézésre tervezett nagy kivetítő elmaradása adott okot. Szerencsére az elsőszámú érdekeltnek, Gáborkának tegnap este kijutott még a kupát körbehordó csapatot ünneplő tömegben eltöltött tombolásból. Ő ugyanis csak ma este jön vissza Bxl-be, miközben én már Bp-en vagyok...

Ki vigyáz mindeközben a Manócskákra? Hétvégén Mama, és természetesen Jutka. Holnap este pedig érkezik Ani, az én csütörtöki visszaérkezésemig csak kihúzzák vhogy :-)) Minden csak szervezés kérdése :-)

(Most lett kész a cseresznyés-ribizlis clafoutis! Fényképet nem érdemel, mert elég ronda. Viszont nagyon finom! KA felteheti a blog-recept alfajaként.)

Most már Tünde is egyre tevékenyebben kiveszi részét a kert szépítgetéséből

Anya bokrokat ültetett (málnát és áfonyát)

Apa könnyebben kinyithatóvá varázsolta a homokozó fedelét

És önszorgalomból még az épp szabin lévő, fájós lábú szomszédnéninek is ültettünk virágokat

Az újonnan megvásárolt autó büszke tulajdonosa (mármint Bátyó, nem Cirmi :-))

Aztán pálinkával is ünnepeltünk (és ezen a képen meg lehet vizsgálni, ami Gúzt és Tündét oly nagyon foglalkoztatta, h Apának, Gabinak, vagy Zsoltinak van-e több haja... :-)

Vacsorához pedig pezsgőt bontottunk a sikeres tranzakció örömére, és a szerencsés hazaút reményében

Bendegúznak iskolai, Cirmikének névnapi

A minap masszíroztam Bendegúzt, szokásos tompa fény, halk zene mellett. Az igazi ellazulás akkor kezdődik, amikor a viháncoló Cirmicsek már átvonul Apával a gyerekszobába. Ilyenkor szoktam is "relaxáltatni" Gúzt, azaz olyanokat mondok, mint pl. "képzeld el, h a tengerparton fekszel a finom meleg homokban, hallgatod a hullámok morajlását, a lábadat nyaldossa a langyos víz..."

Bendegúz figyel-figyel egy darabig, aztán nem bírja ki kérdés nélkül: "És apály van, vagy dagály??"

:-)))

Elmondhatatlan boldogság volt tegnap délután látni, h Bendegúz - aki egy eléggé nehezen barátkozó, iskolában eddig inkább magányos, iskolán kívül a szüleivel sok időt töltő gyermek - most barátra lelt. A kis barátja tegnap először jött át hozzánk játszani (azaz mindkét gyereket én hoztam haza az iskolából), aztán itthon játszottak. Sokáig (majdnem 4 órán keresztül), sok mindent, békességben, egyetértésben. Amíg nem volt ilyen, addig azért imádkoztam, h legyen. Mostantól majd imádkozhatok azért, h így maradjon :-))

Nagy vidámságban - vajon a sok élmény vagy a sok sör hatása? :-)

Ami minket illet Brxl-ben, megvolt az ünnepi pünkösdi szentmise, finom ebéd itthon, egy kis kertészkedés, egy kis teraszkorlát-festés, egy kis biciklizés-görkorizás, bodzavirág-szedés, finom vacsi (Apaszakács remekelt a lassú grillezésű tarjával!), most pedig a gyerekeknek már mesehallgatás. Semmi extra esemény, de mégis szép, boldog nap! És holnap még tart a hétvége :-)

Ez bizony meglehetősen félrevezető cím, ui. mi a csíksomlyói búcsút csak röpke szöveges üzeneteken keresztül követtük ma nyomon. Helyette volt részünk jó sok fociban, ui. Apa mh-i csapata ma játszott az EU Bizottság barátságos bajnokságán a kupáért.

Itt még Apa csak bemelegít

Aztán már játszik is

Mi pedig szurkolunk

A gyerekek számára mondjuk érdekesebb volt az ugrálóvár

A bömbölő zenére tartott Zumba órára fittyet hánytak

Találtak érdekesebb elfoglaltságot (a focipályák mögötti erdősáv, és az azon áthaladó patak Bendegúz számára egésznapos elfoglaltságot jelentett :-) Lehetett bottal kaszabolni kínai sóskát, aztán a kidőlt szárakból hidat építeni a patakra. Jó híd lett, engem is elbírt! :-) )

Pihi a meccs után (és ez még 4-ből csak a második után készült kép :-) Bár Apát nem kellett félteni, a meccsek közötti szünetben is focizgatott a gyerekekkel)

Itt pedig a csapat - sajnos bajnokok nem lettek, sőt tovább sem jutottak a hétfői döntőkbe, de sebaj, jó program volt!

Hogy a foci utáni része se legyen unalmas a szombatunknak, vendégeket hívtunk grillezős vacsorára, mégpedig kedvenc masszőreinket, Ilike nénit és Milike bácsit. A gyerekek nagyon várták őket, Tünde a legdíszesebb hercegnő ruhájába öltözött :-) A várakozás idejét kitöltendő, volt némi kertészkedés, hintázás, na és persze EBIHAL-figyelés. Igen szépen növekednek, már olyan nagy a fejük, h látszanak rajta a szemek, és a lábkezdemények is megjelentek. (Jó dolguk van, az "akváriumukat" normandiai tengeri kövek és kagylók is tarkítják :-)

 Aztán végre megjöttek Ilike néniék!!

A főétel és a desszert között, mintegy levezetés gyanánt, spontán kertészkedésbe kezdtünk. Nemcsak a mgunk kertjében, hanem jótékonysági akció keretében átmentek a gyerekek a szomszédban lakó fájós lábú néni kicsi terasz-kertjébe is, lenyírták a burjánzó borostyánt, összeseperték-szedték, áthordták a saját komposztunkba, majd még átültettünk néhány virágpalántát is. Nagy meglepetésnek szánjuk, mire a néni visszatér a nyaralásából jövő hétvégén.

Igen, a munkálatokba bevontuk a vendégeket is, akik ezt cseppet sem bánták. A jó kis testmozgás után legalább nem volt lelkiismeret-furdalásunk a meggyes tortából, csokis muffinból és háromféle fagyiból álló desszert elfogyasztása után :-))

... merre visz a Végzet...

És a Zarándokvonat, ami a csíksomlyói búcsúba tart?? Ez most rendhagyó bejegyzés, ui. nem vagyok ott, sem Gábor, sem a gyerekek, mégis felteszem (egyelőre) ezt az egy képet, mert annyira tetszik:

Marosvásárhely, vasútállomás 

Igen, így fogadták az erdélyi emberek a Bp-ről indult zarándokvonatot: tömegesen, zászlókkal, énekelve. Csodálatos lehetett - bár nincs benne részem, örülök, h olyanoknak van, akiket szeretek, és a híradásokon keresztül egy icipicit én is követem az eseményeket, boldog (picit irigykedő) szívvel, könnyes szemmel...

Vasárnap mi egyébbel tölthettük volna a délelőttöt, mint a strandon a tenger figyelésével. Sajnálkoztunk, h ez már az utolsó napunk, végre ragyogó kék égboltra és napsütésre ébredtünk (végre elővehettem Gúznak és magamnak a fehér farmernadrágot). A gyerekek már a házikó előtt nekiálltak kavicsokat turkálni, nehezen váltak meg a jó kis nyaralóhelytől…

Ezen a képen Bendegúz inkább hagyott helyet a sziklának, mint a szüleinek :-)

Az ebéd ma ismét piknik volt, ezúttal egy autópálya-menti pihenőben. Szerencsére reggel a strandon belebotlottunk egy finomság-árusba, így a reggeliről maradt bagettnek és croissant-nak remek kiegészítője lett a kacsa-rillette, és a füstölt őzbélszín.

A kirándulás egész egyszerűen fantasztikusan jó volt, senki sem volt beteg, semmi baj/bosszúság nem ért, vidáman, békében telt, megegyezés szerint alakultak a programok, egyik gyereknek sem volt hiszti-rohama (sőt, az anyjuknak sem! :-) ), egész keveset civakodtak (miért is tették volna, mikor sokkal jobb dolguk volt!), finomakat ettünk-ittunk (sült krumplit a hat ebéd-vacsora körül csak 2x ettek, örömmel fogadták a tonhalat rizzsel és a ráját tésztával is! – micsoda marhaság, h minden étterem gyerekmenüje kizárólag sült krumplit tartalmaz…). Ha így haladunk, hamarosan jöhetnek a nagy körutazások!! :-)

Szombaton ismét borús időre ébredtünk, ami hamar esőre fordult. Már meg sem lepődtünk. Elhatároztuk, h lehetőség szerint kérünk még egy éjszakát a szálláson, és akkor egész nap tudunk kirándulni. Így is lett. A kirándulást ugyan egy kudarccal kezdtük, meg akartunk nézni ui. egy kastélyt (3:1 arányban leszavazva Bendegúzt, aki az eső ellenére azonnal a tengerhez akart menni), csakhogy a helyszínen kiderült, h a kastély kizárólag júliusban és aug-ban látogatható. Elkullogtunk... Megkerestük helyette a partszakasz másik érdekes pontját, ahol 252 lépcsőn lehet lejutni a vízhez. 

A víz az előző napi létrás helyhez hasonlóan dühöngött...

Innen egy helyes kisvárosba érkeztünk, amiben ered a világ legrövidebb folyója. Követtük a folyó nyomvonalát, helyes házikók, (kiszuperált) vízimalmok, vízitorma-ültetvények között. Hamarosan eljutottunk a tengerhez, ahol a folyócska vízesés formájában ömlött bele.

Az ebédünk ezúttal szendvics és süti volt, kísérve almalével és természetesen Ciderrel (de mivel az üvegből a dugó messzire repült, meg amúgy sem visszadugható fajta volt, "kénytelen-kelletlen" megittuk Gáborkával az egész 0,75 litert :-))

Innen irány vissza a lépcsős hely, leellenőrizendő, milyen a terep apály idején. A tábla szerint nagy eséllyel lehet rákokat és egyéb tengeri lényeket találni a sekély vízben, de ez nekünk nem sikerült.

 Sebaj, folytattuk az "apály-túrát" az előző napi létrás helyhez. No, itt aztán fel kellett kötnünk a gatyát. Leginkább nekem. A terep meglehetősen nehéz volt, előbb köves, aztán csúszós-moszatos-növényes, végül a vízhez közeledve pedig hatalmas sziklabuckás. Nagyon nem volt mindegy, hova lépünk.

Tündének itt is megvolt a szokásos segítsége, Gúz hozta a formáját és szökdécselt, én meg igyekeztem vhogy a nyomában maradni. Nemigen sikerült.

A legviccesebb pillanat az volt, amikor Gúz a partról ordított, h "Anya, gyere már!", Tünde a hátam mögött csivitelte, h "Anya, várj meg!", én meg éppen azt sem tudtam, h melyik lábamat hova tegyem. 

(Ezen a képen a tenger vonalának közepén lévő pálcika Bendegúz - ennyit láttam belőle...)

És közeledett a dagály, úgyhogy némi nézelődés után iszkoltunk visszafelé...

Azért fényképezni meg-megálltam - lenyűgöző élővilág telepedett a kövekre.

Vacsorára visszaértünk a "saját" strandunkra (azaz a szállásunkhoz legközelebbi városkába, ahol az első estét is töltöttük). Mondani sem kell, amíg az ételre vártunk, a gyerekek lementek a vízhez, és a tejszínes rája elpusztítása után azonnal rohantak is vissza.

 Ezúttal sikerült kicsit hamarabb hazaérni, senki sem aludt el az úton, így a mosakodás sem sikkadt el :-)

 Előzetes elképzelésemmel ellentétben mégiscsak van a szállásunkon internet, és laptopot is hoztunk, így nincs akadálya egy kis azonali élménybeszámolónak. Tegnap csak azrt maradt el, mert túl későn, 10 óra tán értünk haza. Annyira jó napunk volt, h sajnáltuk korábban befejezni! :-)

Kezdődött szürke éggel és zuhogó esővel. Ez nem töltött el vidámsággal, no de bizakodtunk az előző du-i tapasztalat alapján, és reggeli ima után a megszokott kérdésemre, h ki mit kér mára a Jóistentől, egyöntetűleg a jó időre szavaztunk (ezúttal Bendegúz is eltekintett attól, h villámos esőt kérjen :-)

Eső ide vagy oda tehát, nekivágtunk, alaposan felszerelkezve persze (váltóruha, bakancs, gumicsizma, vékonyabb és vastagabb dzseki, esőköpeny, esernyő stb.) Útközben egy kedves kastély-féleség mellett haladtunk el, amire Tünde meg is jegyezte: "Biztos a Sissié!" Ámulva láttuk a kiírást: "Chateau de Sissi" (= Sissi kastélya), ráadásul az utca neve is "rue Elisabeth d'Autriche" (= ausztriai Erzsébet utca) volt. Nosza, több se kellett, megálltunk megnézni a kastélyt, azaz csak a kertjét, mivel benne szálloda üzemel és nem látogatható.

Ezután továbbkanyarogtunk a partvonalon, az eső elállt, és találtunk egy érdekesnek tűnő helyet: keskeny ösvény, a tenger felé. Először meg sem akartuk nézni, aztán Gúz és én mégis kíváncsiak voltunk, mi lehet a végén.

A végén egy létra volt, egyenesen le a tengerhez. Dagálykor a tenger viszont igencsak háborgott alattunk, ráadásul pokoli szél fújt, szóba se jött, h akár csak elinduljunk a létrán...

Beértük hát nézelődéssel...

... meg virágszedéssel :-)

A létrás hely után aztán Étretat felé vettük utunkat: ez a fő látványosság a partszakaszon, nem véletlenül. Elefánt alakú szikláival, átjárható barlangjaival-folyósóival nemcsak gyönyörű, de kalandos is.

Cirmikének akadt segítsége az apály idején előbukkanó sziklákon mászkáláshoz - Bendegúz viszont egyedül úgy szökellt, mint a zerge :-)

Cirmikének a barlanghoz vezető létrán felmászáshoz is akadt segítsége

Gúz itt a másik utat, a falat választotta - szegény anyjának nem volt más választása, követte...

Eljutottunk az "elefánt" túloldalára, egy nem kevésbé gyönyörű strandra

Bendegúz itt is azonnal berendezkedett dagály-figyelésre

 Cirmi, amikor már unta a hullámverést, azzal szórakozott, h köveket pakolt a csizmájába, és azzal próbált járni ("magassarkú csizma!")

Apa végre újra kapott egy pohár jól megérdemelt Cidert :-) 

 A mókuskák pedig ezúttal hullám elöl menekölőset játszottak

 Még arra is maradt energiájuk mindezen programot követően, h felmásszanak a kilátópontra (bizony, Cirmi is a saját lábacskáin jött! Igaz, néha megállt virágot szedni :-)

Odalent a mélyben eközben még bátor (vagy vak?!) vállalkozók próbálnak visszajutni a barlangból, derékig gázolva a dagály keltette mélyülő vízben

Bizony olyan is volt, aki nem indult el időben, hozzá már a mentőhelikoptert kellett kihívni (nem kis örömére Bendegúznak, akivel végignéztük a mentőakciót)

A szikláról leereszkedve még megvacsoráztunk a parti sétányon, miközben természetesen figyeltük a hullámokat :-) Hazaúton Cirmi elaludt, Gúz küzdött ellene, és kibírta hazáig.

A jól sikerült nap feletti örömünkben ma reggel kértük sz eredetileg 2 éjszakára szóló szállás holnapig való meghosszabbítását. Ennek köszönhetően ma is rendkívül élménydús napot töltöttünk - erről később számolunk be...

Május bővelkedik ünnapnapokban és hosszú hétvégékben, ezek közül is legjobb Krisztus Urunk mennybemenetele, ui. a csütörtök és a péntek is szabadnap. Terveztük is egy ideje, h ellátogatunk Felső-Normandiába (Étretat, Fécamp, Dieppe partvonal), ahol 2007 nyarán már jártunk, kettesben Gáborkával (de hazafelé már Bendegúzzal hármasban mentünk :-)))

Az időjárás-jelentés sajnos nem sok jóval biztatott, vártunk is az utolsó pillanatig, de kedd este még mindig esőt jósoltak. Sebaj, mégicsak meggyőztem Gábort, h vágjunk bele, találtunk egy remeknek tűnő szállást, és ma reggel terv szerint (azaz a tervezettnél még korábban, 10 óra előtt) elindultunk. Az út szintén a tervnek megfelelően 5 órásra sikeredett, egy pihenővel és 2-3 bedugulással/útszűkülettel.

Esett rendesen az út második felében, az autópálya utolsó szakaszát olyan ömlő esőben tettük meg, h 40 km/h-ra kellett lassítani. Csikorgattam kicsit a fogam, hogy a fenébe lesz ebből tengerparti esti séta... A nem tengerparton lévő, de hangulatos faházikós szállás elfoglalása után le is nyargaltunk egyből a partra, természetesen nem fürdőruhában, hanem eső-felszerelésben. Az eső ekkorra viszont elállt, a felhők fokozatosan oszladoztak, és nemsokára napsütés és kék ég ragyogott ránk. Mondtam is a többieknek, h eléggé szeret minket a Jóisten :-) Tünde legjobb megjegyzése pedig ez volt: "Hát igen, érdemes volt eljönni." (ez tőle igen nagy szó!)

A legfontosabb foglalatosság mi más lett volna, mint az apály-dagály figyelése? Mármint Bendegúz részéről. Apa már tegnap kinyomtatta az időpontokat, nem csak úgy vaktában vártunk meg nézelődtünk. A gyerekek előbb érdekes formájú-színű kövek gyűjtésével foglalatoskodtak (a gyűjtési kedv némileg alábbhagyott, amikor a szülők sztrájkja folytán a kavicsos szatyrot nekik kellett cipelniük...) Az igazi móka viszont az volt, h homok- és kővárakat építettek, és figyelték, mennyi idő alatt éri el a víz (percek kérdése volt)

A parti sétányon elköltöttünk egy kitűnő vacsorát (noha a kicsikék nem voltak túlságosan éhesek, "hála" az útközben elfogyasztott tetemes méretű bagettnek - aminek folyományaként az autónk hátsó fele most úgy néz ki, mintha vki galambok etetése céljából szétszórt volna benne egy szatyornyi kenyérmorzsát...) Vacsi után újabb dagályfigyelés következett - sőt, tulképp az étteremből is többször kiment Bendegúz, ellenőrizni, mennyit emelkedett adott idő alatt a vízszint. A 20.50-s tetőzést sehogy sem akaródzott megvárnunk (mármint neki igen, de a többieknek nem), úgyhogy a holnapi viszontlátásig búcsút vettünk a tengertől, és nem kis igyekezettel sikerült alvásra bírni a két viháncoló manócskát.

Csodás nap volt!

(képaláírás: Hány lába van Bendegúznak?)

1. Cirmi szereplése az oviban jól sikerült. A kislány jól érezte magát, és ügyes volt.

Bendegúz kevésbé volt lelkes.

És meg tudom érteni!!! Az még talán elmenne, h az ötéves Tündének diszkó zenére kellett táncolnia, mert az a zene az ABBA Dancing Queen-je volt, egy sokak által (bár a gyerekek által biztosan nem!) ismert, kedves, lágy dallam, és viszonylag normális hangerővel szólt. Csakhogy ezután következtek az elsős általános iskolások, akik valamilyen most éppen menő belga slágerre tanultak be koreográfiát, talpig feketébe voltak öltözve, és üvöltő-bömbölő zenére tomboltak a színpadon. Hadd ne mondjak többet... :-((

2. Az Anyák-napi mise és ünnepség volt a tegnap délelőtt fő programja.

3. Itthon pedig elénekelhettük, h "Ha végre itt a nyár"

4. Az ebihalak is örülnek a nyárnak, szépen fejlődnek a műanyag "akváriumban".

Lélekben és gyakorlatban is készülni egy remek hétvégére.

1. Finom reggelivel várni a rég nem látott Anyám. (A reggeli konkrétan pirosgyümölcsös turmix volt, pitypangmézzel, mentalevéllel. Lehet hozzátenni gyömbért is, folyadékként pedig mehet gyümölcslé, joghurt, kefír - szabad a pálya, elrontani nem lehet. Nyammm!)

S hogy mit mondok majd először is, kedvest, szépet neki? Azt, h hol a fenében tekergett vele a reptéri transzfer ennyi ideig... :-))

2. Megkapni kicsi Tündétől a maga készítette Anyák napi ajándékát (Belgiumban holnap van Anyák napja, erre az ovisok és iskolások napokig készülnek - Bendegúz csak holnap fogja a magáét ideadni)

3. Látni, ahogy egészen békésen telik a délelőtt, a lányok lányos dologgal foglalkoznak...

... a fiúk pedig fiússal.

4. Várni a galambleves elkészültét-

5. Készülni a du-i ovis ünnepségre, ahol Tünde szerepelni fog (erről majd a következő bejegyzésben tudósítunk).

6. Tudni, h akik ezt olvassák, azok szeretnek minket - sok puszit küldünk Nekik, és szép hétvégét kívánunk! :-)

1. Látni, ahogy a két gyermek együtt legózik (civakodás nélkül!), amíg szüleik a reggeli készülődésben sürgölődnek. (Nem is merem remélni, h esetleg a gyermekeim mégis rákapnak a legóra? Hihetetlen, h ami más gyermekeknek hatalmas szórakozás, az őket hidegen hagyja, több csomag ajándékba kapott legó is bontatlanul hever a szekrényben. Tűrtem-tűrtem egy darabig, mint a szegény kis ürge a vízzel való öntést... Aztán hétfőn gondoltam egyet, levittem egy doboz legót a tetőtéri játszószobából a nappaliba. Csak h jobban szem előtt legyen. Eltelt a hétfő este, eltelt kedd egész nap, nem történt semmi. Meg is kérdeztem a kicsikéket: "Nem akartok legózni?" Nem akartak. Persze, elhiszem, h a kert érdekesebb, de nem lehet mindig kint lenni. Esőben, viharban például nem. Ezért kucorodott rögtön mellém, Bendegúz tegnap délután, amikor kiborítottam a doboz tartalmát a szőnyegre, és közöltem, h most összerakom az építményt MAGAMNAK. Ő összerakta kb 1,5 p alatt, és utána együtt játszottunk. Este Tündével volt némi huzakodás, Gúznak ui. nem volt ínyére, h a kistestvér belepiszkáljon a játékba. Ma reggel viszont - amikor még hűvös van és ugyancsak nem lehet a kertben lenni - valami csoda történt, mivel EGYÜTT játszottak, folytatva a tegnap megkezdett történetet... Ilyenkor úgy érzem, az angyalok a házunkban járnak...)

2. Rátalálni Bátyókámra! Érezni, h szeretjük egymást. Felhívni reggel telefonon, és végigcsevegni vele a mh-ig tartó utat! (És várni, h megszervezhessem a bxl-i kirándulásukat :-) )

(Ráadás / vicc: az irodába érve konstatálni, h a tegnapi szabad du-om alatt érkezett feladatot a kollégám már elvégezte helyettem... :-) )

Ha már délben mehetek Bendegúzért az iskolába. És utána együtt ebédelünk a Keymen a kínaiban. Látni, ahogy élvezettel ropogtatja a pekingi kacsát. Hallgatni közben, ahogy mesél az iskoláról. Hogy eddig nem volt, de most már van barátja. Ebéd után örömet szerezni neki egy sóskaramella fagyival. Itthon megetetni az ebihalakat, és kertészkedni. Feküdni a fűben, süttetni magam a nappal, és hallgatni a metszőolló apró csattogásait, amint mellettem vagdossa a hosszúra nőtt fűszálakat a kerítés mentén. Bemenekülni az eső elöl, és bentről összebújva figyelni a készülő vihar fejleményeit. Játszani a földgömbbel, megmutatni azokat az országokat, amiket magától nem talál meg. Látni, amint élvezettel megiszik egy hatalmas pohár frissen facsart narancslét. Együtt legózni (!). Elmenni biciklivel focira, látni, h egyre magabiztosabb az edzővel való kommunikációt illetően. Foci után itthon egy kedves Tündét magamhoz ölelni és puszilgatni. Átölelni a két nap távollét után visszatérő Apát. Látni a gyerekek örömét, ahogy Apát fogadják. Együtt elfogyasztani a Jutka készítette finom vacsorát. Lefekvéskor együtt imádkozni. Megbeszélni, h már csak kettőt kell aludni, és itt lesz Mama. Megnézni az alvó szépségeket. Várni a reggelt, h újra lehessen őket puszilgatni. (Ebben a pillanatban: kapni egy puszit a fejem búbjára a focimeccs-nézést épp befejezett, és kedvenc csapata győzelme felett örvendező Apától.) Arra gondolni, h már csak kettőt alszom, és itt lesz Mama...

Fentiek külön-külön is boldogságforrások. És ha mindez egyetlen nap alatt történik? Akkor már elgondolkodom, vajon megérdemlem-e...

Rossz hír: ma reggel a gyermekek megkóstolták a frissen készült gesztenye-mézet. Tünde válasza: "ööö, nem finom, kérem a flakonost" (azaz a boltit). Bendegúz válasza: "háát, kicsit rosszabb, mint a pitypangméz, de azért teába teheted." Nem tudom, érdemes volt-e ezért fennmaradni éjjel fél 1-ig (több mint 2 óra alatt fő ui. sűrűre...) Még Apában reménykedem, hátha ő lelkesebb lesz. Ha megérkezik Rómából, nyakon öntöm mézzel :-)

Jó hír: az ebihalak még mindig élnek, vidáman ficánkoltak reggel is. Bendegúz szorgalmasan megetette őket a díszhal-kajával. És időközben Keresztanyutól is kaptunk hasznos tanácsokat, köszönjük szépen! :-) Beszámolunk majd a fejleményekről. (Úgy tűnik, a gyerekek nagyon élvezik, h apró lényekről gondoskodhatnak. Mintha el is felejtették volna, h eredetileg KUTYÁT akartak :-))

Gáborka tegnap fogta magát, és elutazott Rómába. Szerencsére nem lett belőle gályarab, ezt Bendegúz ma reggel megnyugodva vette tudomásul (a napokban a Ben Hur-t néztem, és emlegettem a gyerekeknek, h szegény bácsit gályarabságra ítélték a rómaiak, ezért kérdezett rá)... :-))

Mi pedig ezalatt mit csináltunk? Hévízen - vacogtunk, Szomoródon - kacagtunk, Árnyékoson - napoztunk, Koplallón - jóllaktunk, Éberlakon - álmodtunk.

Khmm, bár így tudnám folytatni. De tőlem csak annyira futja, h a parkban sétáltunk, a gesztenyesoron virágokat szedtünk, a tóparton kiskacsákat / kislibákat néztünk, a pataknál pedig ebihalat fogtunk. Közben kicsit fára másztunk. Itthon pedig sepregettünk.

Az ebihalakat aztán itthon gondosan elhelyeztük egy kaspóban, a vízbe belerakva a patakból hozott hínáros-leveles-algás kupacot is. Ezután telefonáltunk Szőlősgyörökre a nálunk hozzáértőbbeknek, h mitévők legyünk az ebihalak békává kifejlődése érdekében.. Válasz nem érkezett (emailben sem, de még mindig várom...) Ma mindenesetre vettem díszhal-eledelt, jobb híján, ezt szórták a gyerekek a kaspóba. Az ebik egyelőre vidáman fickándoznak :-)

Késő este szorgalmi feladatként "leszirmoztam" a közösen gyűjtött gesztenyevirágokat. Gúz rendelésére méz készül ebből is, felbuzdulva a pitypang múltkori sikerén :-)

Ma esti programnak elég volt a heti nagybevásárlás-fia felhordása, elpakolása (ezalatt a mókuskák a kertben játszottak, hintáztak, kertészkedtek - és EGYSZER SEM VESZTEK ÖSSZE!!!) hatalmas adag narancslé facsarása (belecsempésztem némi vérnarancsot is - a csempészet nem lett túl sikeres, narancssárga helyett piros lett a folyadék, heves tiltakozást váltva ki a kicsikékből.. kellett egy kis rábeszélés, h megigyák, miután Bendegúz közölte, h ennek tulképp citromíze volt :-)