Gézengúz és Tündér brüsszeli napjai

Ül Tünde a kanapén, fésülködik. Szeretné maga megcsinálni a frizuráját. Valami bonyolult, nyakatekert fazonnal próbálkozik, maga sem tudja igazán, milyen irányba csavargassa a haját, hogyan tegye rá a gumit stb. Mondom neki: "Nem akarod, hogy segítsek? Úgy látom, nehezen boldogulsz." Válasz: "Nem kell, én pjofi vagyok!" Meglepődve válaszolok: "Aha, hát ha profi vagy, akkor jó." Pár másodperc múlva megszólal: "Mi is az a pjofi??"

... akkor még több élménnyel lennénk gazdagabbak :-) Gyűjtögetem az aranyköpéseit pár hete, de most már le kell írni, h el ne felejtsem.

1. Családi barkochba, Tünde gondol, a többiek kérdeznek. Gúz: "Élőlény?" Tünde: "Hááát... hmmm..." Gúz: "Tünde, élőlény az ember, az állat és a növény. Szóval, élőlény?" Tünde: "Hááát... közepesen!" (nagy nehezen kitaláltuk, h a sövényre gondolt)

2. Iskolába menet egy rendőrt látva beszélgettünk arról, miért bilincselhet meg vkit a rendőr. Mondom, h ha nagyon csúnya dolgot csinál. Gúz mondja, h ha pl. vki autóval elüt egy embert. Mire Tünde, fellelkesedve: "Igen, ha például nem figyel oda a vezető, mert éppen szájfényezi magát, vagy bekap egy rágót..."

3. Gumicukrot választ a kislány a dobozból. Mondom, h nem szeretnék kettőt adni (régebben kettő kicsi vagy egy nagyobb volt az egy alkalomra szóló adag). Válasz, vidáman: "Jó, akkor adjál hármat!"

4. Sütőtök-krémleves a vacsora. Egész jól kifejlesztettem már, h a kanálból csöpögtetve a tökmagolajat arcot rajzolok a leves tetejére: szemet, orrot, mosolygó szájat. Gondoltam, h ma mindent beleadok, és rajzoltam szemöldököt is. Tünde nézegeti élvezettel (nézegetni vhogy mindig jobban tudja az ételt, mint megenni), aztán egy idő után megszólal: "Anya, legközelebb majd szempillát is rajzolj neki, jó?"

Ha Mama (és általa tolmácsoltan KA) "köz"-nek számít :-)) akkor az ő kívánságukra jöjjön néhány kép az elmúlt hetekről. Készülgettem már amúgy is publikálni őket, de egy kis finom noszogatás azért hatásos :-)

1. Bendegúz névnapi köszöntése (sokan nem tudják, mi okt.10-én tartjuk - kivéve, amikor mi magunk is összekeverjük a dátumokat, és átcsúszik okt.7-re, mint ahogy az idén történt :-)) Sebaj, azért jó volt!)

2. Sérült karú kisfiú már remekül tud sövényt fűrészelni

3. Vidám séták az iskolából hazafelé

4. Sport helyett most a zenének szenteli Bendegúz a szabadidejét (a fehér gitár még csak kölcsönben van)

5. Kirándulás Apával

6. Mise előtt

Úgy látom, komoly elmaradásban szenved a blog. Az alábbi képek még a szept.25-i hétvégén készültek.

1. Cirmi indul a lánybuliba:

2. Gúz villogó cipőt kapott (megelőlegezve a névnapjára - a képen persze vajmi keveset látszik a villogás):

3. Az esőmentes szombatok elmaradhatatlan programja a kertészkedés:

4. Mise utáni vidám pillanatok:

5. Előkészület a grill-ebédhez:

6. Varrótanfolyam:

Foci, legalább 2 hónapig :-(( A képek még a két héttel ezelőtti kupanapon készültek.

Tánc (ezt a produkciót kedd du. adták elő a Mazsolák a hipermarketben, a heti nagybevásárlás során - nem volt időm ebédszünetben lebonyolítani, Gáborka ülésezett, így maradt du-ra. Nem voltam teljesen biztos benne, h ép idegállapotban véghez tudom vinni a dolgot, ehhez képest csodásan sikerült, bármikor máskor ismételhetünk. Például: amíg én a zöldségekkel foglalkoztam, ők lecövekeltek a homár-akvárium előtt, majd azt megunva táncelőadással szórakoztatták a vásárlókat :-)

Házi feladat írás jobb kézzel (bár ma már a színezéssel próbálkozott, reméljük hamarosan írni is fog)

Rendes esetben az autómentes napnak igen szoktunk örvendezni: előkerülnek a biciklik, görkorik, és irány a kerületben körbe-körbe, fel és alá. Ma - mivel Süni ugyebár nem biciklizhet - a családot Apa és Tünde képviselte, akik eltekertek a piacra grillcsirkéért. Ezalatt én itthon Gúzzal megszenvedtem az iskolai házi feladat első adagját (sajnos mindent mára hagytunk, és Gúz hallani sem akart róla, h vmivel ne készüljön el, inkább küzdött bal kézzel is, írta a nevét ákombákomokkal stb.). Délben aztán végre mi is "kirajzottunk", és nem is kellett messzire menni, mert a sarki pékség előtt került megrendezésre a szokásos gyepszőnyeges-játékos-lovacskás "hepaj". A piacon vett csirkét is a helyszínen fogyasztottuk el (ahol az aszfaltozott útra gyepkockákból mezőt varázsoltak), kiegészítve finom sütikkel.

Bendegúzt leginkább a nyíllal célbalövős és a különböző golyós-korongos játékok hozták lázba, Cirmike kipróbált ezt-azt, de legjobban a pónin lovaglás tetszett neki.

Összesen két póni és két szamár állt rendelkezésre, de a kisasszony előre kikötötte, h ő pónira szeretne ülni, nem holmi szamárra. Ez sikerült is. Kb. 5 perces kis séta volt, amit végig kacarászott, annyira tetszett neki a lovacska himbálózása, fenékriszálása. Minduntalan megnézte, h mégis mitől mozog így e feneke. Aztán meg is kérdezte: "Vajon a szamár is így nyüzsögteti a popsiját?"

Számomra a nap nagy öröme volt még a Bendegúz karjának gyógyulása-fejlődése: már nemcsak hogy maga öltözött délelőtt, de du. a házi feladat egyik rajzának színezésével is megpróbálkozott (miután a rögzítést eltávolítottuk). Ezt nagy örömömben le is fényképeztem.

Csipke-kisasszony ezalatt mi mást csinálhatott volna, mint Barbizott. A szokásos szerepjátékot most igen érdekesen alakította: szám szerint 8 Barbie-baba volt dadusnak kinevezve a gyerekek mellé. Gáborka meg is jegyezte, h talán nálunk is hasonló rendszert kellene bevezetni, mégpedig külön egy dadust, aki Barbizik a kislánnyal (ez a feladat leginkább ui. Apára hárul, és úgy tűnik, már kezdi unni... :-)

Remélem, e képeket látva már Mama is elhiszi, h kihúzzuk csütörtökig (igaz, a kakaós-túrós süti jöhetne fénypostával hamarabb is :-))

Üldögélünk a meleg homokban a tengerparton, lábunkat nyaldossák a tenger hullámai, ebédre és vacsira tapast eszünk, sétálunk a Ramblán, esetleg a kötélpályás felvonóval felmegyünk a hegyre... Valahogy így képzeltük el a mostani hétvégét még júliusban, amikor lefoglaltuk a Barcelonába szóló repjegyeket és a tengerparti szállást...

Igaz azonban a mondás, amit a bejegyzés címe idéz. Szerdán kijöttem Cirmivel a táncóráról, amikor csörög a telefonom: Bendegúz elesett a sportfoglalkozáson, valszeg eltört a karja, várják a mentőket...

Lóhalálában mentem Tündével a helyszínre, ahol egy karját mozdítani nem tudó, szepegő kisember fogadott, körülvéve a két edző bácsi, a két helyszíni néni, valamint Jutka által. Tündét azonnal hazaküldtem Jutkával, mozgósítottam Gáborkát, és csatlakoztam a kicsi fiamat körülvevő gyülekezethez. Érkeztek a mentők, adtak fájdalomcsillapítót, profin behelyezték a hordágyba, majd (a Bendegúz kérésére szirénázva!) mentünk a kórházba. Barátságos gyerekrészlegen kaptunk felvételi szobát, a falon egy népes mókuscsalád mosolygott, a folyosó falán süni stb. Innen következett a röntgen, majd annak értékelése, aztán ortopéd orvossal konzultáció. Ez utóbbi nélkül - a röntgen alapján - is elég nyilvánvaló volt: műtét lesz, mégpedig altatásban, hiszen mindkét alkarbéli csont rondán el volt törve.

Amint lehetett, vitték is Gúzt a műtőbe, közben kiutaltak számunkra egy kórtermet, az éjszakát eltöltendő. Apa hazanyargalt az éjszakás cuccokat beszerzendő, majd a visszatérte után együtt várakoztunk, néztük az órát, számoltuk a perceket. Boldogan kaptam magamhoz Vizslát, amikor jött a telefon, h a kicsi fiú ébredezik, lehet menni hozzá. Az ébredezés eltartott még vagy egy órát, időközben Apa végleg hazatért alukálni, én meg visszakísértem Manócskát a kórterembe, ahol egy rendkívül nehéz éjszakának néztem elébe - tekintve, h nemcsak egy frissen műtött gyermek volt mellettem, hanem egy másik, idegen kisfiúval + az ő anyukájával is osztozni kellett a szobán, a kisfiú rengeteget sírdogált, nem reméltem sok alvást... Ehhez képest  - hála a másik kisfiúnak beadott fájdalomcsillapítónak, és efeletti elszundikálásának - kb 1-től 5-ig egyfolytában sikerült aludnunk, ekkor ébresztett először Gúz, h ki kell mennie a wc-re. Becsörgettem a nővérkét, aki az ágyrács leengedésével és az infúziós cső kiszabadításával sokat segített a helyzeten. Legnagyobb csodálkozásomra Bendegúz abszolút nem szédülve, pici támogatással a saját lábán ment ki. Aztán (amikor a másik kisfiú is abbahagyta a mi nyüzsgésünk miatti ébredéséből fakadó sírás-sorozatot) aludtunk tovább. Majdnem 7 óra volt, amikor Gúz újra ébresztett, h szomjas. Jó, kapott inni, aludjunk tovább. Ezután fél 8-kor felébresztett, és közölte, h fél 8 van. Hmmm, gondoltam, h a gyermek kezd jobban lenni, ha már ezért képes felébreszteni :-)

Aztán innentől kezdve beindult az élet. Jöttek az ápolónők, az orvosok, ortopéd, gyerekorvos, gyakornok, majd másik gyerekorvos, és másik ápolónő. Jött a reggelis néni, aztán újra jött, h elviheti-e már a tálcát, aztán jött egy másik néni, h az én ideiglenes ágyamat összecsukja, jött a törülközős néni egy Gúznak szóló szettel, majd 10 után megjelentek a takarítónők (előbb ketten felmostak, majd egy harmadik forgókefés porszívóval porszívózott, de vmi vegyszer is volt belekeverve, mert elég illatos lett a szoba).

(Visszaemlékeztem, hogyan volt ez anno Mo-on: rögge' 6-kor, hótsötétben kivágódott a kórterem ajtaja, becsörtetett a takarítónő, felkapcsolta a lámpákat, elkezdett felmosni egy hatalmas fa parfissal, amire rá volt bónyálva a felmosórongy, és ami minden egyes földet éréskor jó nagyot csattant, majd a végén irtózatos klórszag töltötte be a termet... Aztán jött a mosdatónéni, letett egy lavór vizet, és ha tetszett, ha nem, végigcsutakolt vmi mosdókesztyűvel.. Majd érkezett a műszeres kocsi, mindenféle szörnyen kinéző szerszámmal, fertőtlenítővel, kötszerekkel.. És végül betetőzte a sort a vizit, amikor is legalább 6-8 (de néha jóval több) ember állt körül, és érthetetlen szavakkal megbeszélték a helyzetemet...)

Fél11-re már érkezett is az Apa-taxi, és vidáman búcsút mondtunk a kórháznak (jókora paksamétával a zsebünkben, mindenféle igazolással, külön az iskolába, külön a sportra, külön az utazásra, külön a biztosítónak stb, és a kontrollra való behívó jövő csütörtökön). Itthon aztán berendezkedtünk pihenésre, mesenézésre stb. Tartottam picit tőle, hogyan fogom menedzselni a fájós karú, nyűgös gyermeket, mit csinálok a karjával, merem-e mozgatni, hogyan cserélem a kötést...

(E szempontból) Szerencsére műtét utáni lábadozásban van némi tapasztalatom :-), nem ijedek meg, ha kicsit dagadtabb, alig mozgó karocskát látok (tudom, h megmozdul az előbb-utóbb), na meg van egy "online-Mama", aki nemcsak orvos, de át is élt velem egyet s mást, így aztán (miután az azonnali kiutazási szándékától sikerült eltérítenem :-) forró dróton tudok segítséget/tanácsot kérni, és azt is tudom, h ha az ember nem is bízik feltétlenül saját magában (én sokszor gondoltam, h a lábamat bizony nem fogom már tudni mozgatni/hajlítani), akkor elég, ha az anyja bízik... vagy a nagyanyja... :-)

Ráadásul a gyermekem újfent kellemes meglepetésben részesített: ma reggel panaszmentesen ébredt, a rögzítőcucc visszahelyezése (amit éjszakára levettünk) előtt már végzett néhány mozdulatot a karjával, majd a nap folyamán olyannyira belejött a balkezes életbe, h nemcsak kertészkedtünk együtt, de Apával már kalapált, fűrészelt és tüzet is rakott a kandallóban.

Szóval Barcelona helyett berendezkedtünk az itthon töltendő hétvégére. Nem bánom, h tart még a Bendegúz-Keresztanyutól nyáron kapott mézeskeksz, ill. múlt héten sütöttem egy nagy adag Nagymami-féle kockás pogácsát, így sütizéssel nem sokat kell időznöm, helyette lehet játszani, fényképalbumot szerkeszteni online (ezt Bendegúz ma olyan szintre fejlesztette, h nemcsak a képeket rendezte oldalakra, és a szöveget írta hozzá, meg a hátteret választotta, hanem mentegette is rendszeresen, és végül önállóan be is fejezte a művét), házi feladatot csinálni (írni nemigen, az bal kézzel bajos lenne, de legalább olvasgatunk). Na és vasárnap újra brocante lesz, tehát gyanítom, h a környék maradék plüsskutyái és Barbie-babái is otthonra lelnek majd nálunk...

A kórházról még annyit: nem számoltam, de kb. 20 különböző emberrel (mentős, ápoló, asszisztens, röntgenes, anesztes, ortopéd orvos, gyerekorvos, felvételis néni, műtét utáni ébredőben felügyelő néni stb.) beszéltünk szerda du. fél 3 és csüt. de. fél 11 között. Ezek mindegyike hihetetlenül kedves, kompetens volt, érthetően, szépen artikulálva beszélt, türelmesen magyarázott, a gyerekhez 'gyereknyelven' beszéltek, bemutatkoztak előtte. Remekül szervezett a klinika (pedig gigantikusan nagy!) - bár várakozási idő mindenütt volt, de mindig mindenről tájékoztattak, nem hagytak magunkban órákat várakozni, ahová vittek, ott vártak (nem fordult elő pl. ami velem gyerekkoromban oly sokszor megesett, h a röntgen előtt, vagy ad absurdum a műtő előtt egy lepellel letakarva kellett hosszasan várakozni, mert éppen még nem volt szabad hely, vagy azt sem tudták, ki és miért érkezett oda...) A baj ellenére rendkívül jó érzés volt mindez a figyelem, kedvesség és profizmus. Örülünk, h Belgiumban vagyunk!

(És h mi is történt kicsi Gúzzal? Akit még sem focizás, sem biciklizés, sem síelés, sem falmászás közben nem ért komolyabb baleset. Nos, az iskola utáni tornafoglalkozáson bemelegítést tartottak, hullahopp karikát húztak a derekukra, ő pedig akkor akart már tovább szaladni, amikor a karika még nem ért földet. Megbotlott, elesett, rá a karjára. Jókora pech, h most több hónapig semmi sport nem jöhet szóba - de ha ennél nagyobb bajunk nem lesz, akkor végtelenül hálás lehetek!)

A szeptemberi hétvégék kedvelt eseménye a bolhapiac. Nemcsak abból áll, h körbejárunk és gyarapítjuk a Barbie- és a plüsskutya-készletünket :-) Ez itt komoly társas esemény, találkoznak a kerületben lakók, csevegnek, esznek-isznak, felvonul a helyi tűzoltó-zenekar, van ugrálóvár stb.

Ebből a felsorolásból természetesen sikerült mindet abszolválnunk. Tünde gazdagodott egy plüss "Fülessel" (a Micimackóból ismert lila csacsi, szám szerint ez a harmadik most itthon, a legnagyobbat Jutkától kapta még régebben, a legkisebbet a múlt heti brocante-on vettük, hát ma nem lehetett otthagyni a közepeset :-) ), egy Barbie-val (érdekes, mindig meg tudja indokolni, h olyan Barbie-ra miért van épp szüksége, a meglévő tizensok mellé :-) és egy Barbie-s mütyürke legóval. Gúz beérte 4 plüsskutyával :-)) (a családilag lefektetett szabály szerint mindkét gyerek 3 dolgot kérhet, de ha vmi túl pici/olcsó, akkor kettő is számíthat egynek... természetesen a 3-ba nem értendő bele a ruhanemű, és a gofri sem...)

A legnagyobb meglepi Apát érte, aki előbb hazajött Tündével, de Gúz és én ajándékba hoztunk neki egy 18.000 (!) darabos kirakót. Egyetértettünk benne, h ez még Nagymamiéknak is elég nagy falat lenne :-) Abban is egyetértettünk, h egyelőre elnapoljuk a majdnem 2x3m-es kép kirakásának megkezdését :-)

Az alábbi két kép pedig még júniusban készült, amikor a saját portékáinkkal mi magunk is eladók voltunk:

Nem voltam rest újra belépni, csak h megmutassam: nem mindenki lustálkodik ám a családban (azaz Csipke a tv előtt hever, én meg a számítógép előtt henyélek...) A fiúk órák óta szorgalmasan dolgoznak a ház előtt, nagynyomású vízzel már megpucolták az autó kerekeit, a gyalogos járdát, most pedig az autóbehajtó és a ház előtti járdaszakasz van soron. (Óriási a különbség az "előtte" és az "utána" között, bár valszeg a képen nem fog annyira előjönni...)

Rábukkantam a telefonomban pár fényképre, amelyek a hétköznapok kapkodása közepette nem kerültek megosztásra. Nos, ami késik, nem múlik.

1. Jún.30. Évadzáró Te Deum mise (és azt követő kerti parti) után:

2. Indulás Szicíliába

3. Lakásavató Orsolyéknál (az este folyamán készült többi képet majd külön linken küldjük az érdekelteknek :-) )

4. Pihenő a pulikkal, úton a Balatonra:

5. Cirmi nagycsoportos ovis lett:

6. A Keleti!!!

Kicsi Gúz 10 csodás napot töltött ott Nagymamiékkal júliusban, rengeteg halat fogott, csónakázott, kertészkedett. A hanyag anyja meg egyetlen képet sem tett erről a nyári válogatásba (de csak azért, mert a trehány apja vmi fellelhetetlen helyen tárolja, és nem is láttam őket a balatoni közös megtekintés óta...)

Hiánypótlásra beterjesztendő! :-))

Cirmike kéri már egy ideje, hogy megnézhesse a menyasszonyi fátylamat. Ma végre sikerült eleget tennem a kérésének. Természetesen nem szorítkozott a megtekintésre, fel is próbálta :-)

Mi tagadás, nem áll rosszul neki (se) :-)

Aztán a fátyoltól megvált, de maradt a szép elegáns ruha - ebben nézi (jelen pillanatban is) Mary Poppinst...

Eddig úgy gondoltuk, h Bendegúzból vulkanológus (vagy kertész) lesz. Ő maga azt mondta a nyáron, h vulkanológus lesz, de szabadidejében kertész. Az elmúlt napokban viszont egyre inkább azt gondoljuk Gáborral, h Bendegúzból operaénekes lesz, ugyanis olyan lelkesedéssel (és a mi amatőr fülünk számára olyan csodásan zengőnek tűnő hangon) áriázik, h elképesztő. Persze, még nem a Nessun dorma-t énekli, csak a saját kitalációit. Viszont gondoltam, megmutatom neki a Nessun dorma-t internetről, lássa meg, milyen is egy igazi operaénekes. Nem volt nehéz megtalálni Pavarottit - Gúzt viszont nem igazán érdekelte, elnyargalt füvet nyírni az újonnan beszerzett nagyteljesítményű fűnyíróval.

Cirmike nézi-nézi (hallgatja-hallgatja) az áriát, majd a következőt közli: "Érdekes, hogy ilyen szépen tud énekelni, pedig kopasznak látszik."

A különös összefüggés hallatán majd' szétpukkadtam a nevetéstől. Cirmi meg nézett rám ártatlanul a kék szemeivel, és továbbfűzte a magyarázatot: "Igen, alig egy bolha-körömnyi csücsök van csak a fején." (mármint hajból)

Eme tapasztalat megerősítette, amit Gáborka már többször mondott a közelmúltban: Tünde humorista lesz :-))

(Ma reggel n8-kor Apa mellett találtam Tündét a nagy ágyban. A gyerekszobában még sötétség és csend honolt. Kérdezem: "Gúz még alszik?" Válasz: "Nem. Már csak úgy csinál, mintha aludna." Gúz kb 5 perccel később jelent meg, láthatóan épp akkor ébredve...)

Ideje lenne lassan újraéleszteni a blogot - mi lenne erre alkalmasabb, mint egy jókora adag fénykép. A szokásos nyári szcenárió szerint ezek egy része a Balatonon (és környékén) készült, másik része pedig a Vörös-tengeren. Sőt, bónusz gyanánt néhány nyíregyházi és környéki kép is van a gyűjteményben :-)

Kellemes nézegetést!

balcsi_
https://picasaweb.google.com/117002057258431443707/2015Nyar?authuser=0&authkey=Gv1sRgCMTS6Onjy8_guQE&feat=directlink

https://plus.google.com/photos/+Gy%C3%B6rkeAnna/albums/6185464524266661009/6185466106889501266?authkey=COP7pqa-_f2jsQE&pid=6185466106889501266&oid=108824502512273360272

búvár:
https://picasaweb.google.com/117002057258431443707/2015Buvarszafari?authuser=0&authkey=Gv1sRgCMX-x8bxr6uCjgE&feat=directlink

A hűvös-szelesre fordult időben, na meg a repülő indulása előtt nem sokkal, már túl nagyot nem programozhattunk. Megnéztük viszont Brüsszel monumentális modern Bazilikáját, és egy kevésbé modern, de lenyűgöző szépségű gótikus templomát.

Kinyílt a "Nagymama-növény"

Gombatelep

Bimbózó kardvirágok

Érik a szőlő, hajlik a vessző... (reméljük, megérik majd szépen a Magnus bácsitól kapott szőlő)

És ráadásként, egy Anya-Manya! :-)

Hogy ne mindig csak mi kapjunk képeket a mazsoláinkról a most külön töltött napok során a nagymamáktól, íme tőlünk is megy néhány - ezek még itt Bxl-ben készültek, a ház előtti rózsabokorban, mégpedig az iskolai és óvodai új tanévre szóló igazolványkép gyanánt (legalábbis a szóló képek egyike ezt a célt fogja szolgálni, tekintve, h azért ez esetben még nem annyira szigorúak a fényképre vonatkozó követelmények, azaz nem kell pl. egyszínű világos háttér).

Bátyóék brüsszeli látogatására sajnos épp elromlott az idő. A tegnapi esős napot részben itthon abszolváltuk, részben pedig a boetfort-i szauna-komplexumban (ott aztán nem zavar, ha esik, ha fúj...) Ma viszont napsugaras délelőttre ébredtünk, így gyorsan fel is kerekedtünk, h egy kis világot lássunk. A választásunk Leuvenre esett, tekintve,h elég közel is van, elég látványos is.

A mai napunk elég olaszos időszámítás szerint zajlott (mondhatnám, h ezt szoktuk meg Szicíliában, de az igazi oka egyszerűen csak az apróságok távolléte). Későn keltünk, későn ebédeltünk, későn vacsoráztunk. Közben meg rengeteget dolgoztunk (nem tudom, ez mennyire olaszos): rendbetettük a kertben a füvet, locsoltunk, gyomláltunk, kitakarítottuk az alsó kövezett teraszt. Munka után édes a pihenés, milyen igaz :-) És munka után finom a vacsora: 8 órán át sülögetett alacsony hőfokon a marha oldalas, köretnek meg kapott grillezett zöldségeket.

A tegnapi napunk egésznapos hajókrándulással telt, aminek fő attrkciója a mostanság aktív(kodó) Stromboli vulkán megtekintése volt. A szöveges rész hosszabb lélegzetű lesz, kicsit később érkezik (de ígéretes az alcíme: "Ez a hajó már elment"...)

Most csak néhány kép, frissiben:

1. Kifutás Milazzo kikötőjéből

2. A fedélzeten

3. Panarea szigete (kihunyt vulkán)

4. Panarea kikötője

Ezen a képen látszik, h azért néha Tünde is észrevesz vmit a távolban, nem mindig csak a lábkörmein a lakkot vizsgálgatja (ami egyébként most nincs is)

Az alábbi kép pedig azért jelentős, mert kivételesen mindenkinek nyitva van a szeme, és mindenki épelméjűnek néz ki :-))

Panarea strandja (elég sötét, barnás volt a homok - vulkáni alapokon)

5. Szigetek útközben

 6. És végre a Stromboli is felbukkant (méghozzá füstölögve)

 A partján a homok koromfekete volt!

 A gyerekek így néztek, amikor azt kértem, h nézzenek szépen:

 így pedig akkor, amikor azt kértem, mosolyogjanak úgy, mintha én egy hatalmas gumicukor lennék :-)

7. Ez pedig már a hazafelé tartó hajóút

Ma volt az utolsó vacsoránk (La Ultima Cena) Szicíliában, kattintottunk hát néhány búcsúképet magunkról, az Etna fölött lenyugvó napról, a kikötőről és a kivilágított Taormináról.

Az Etnán kívül a nyaralásunk másik érdekességének Taorminát gondoltuk. Persze ezt a gyerekek torkán is "le kellett nyomni", h strandolás helyett mi a fenéért kell ellátogatnunk egy hegyre épült városba. Megnyugtattuk őket, h a kirándulás csak félnapos lesz, és du. még strandolhatnak itthon. És h természetesen kapnak majd Taorminában is fagyit :-)

No, nekiveselkedtünk reggeli után, h elérjük a f11-es buszt, miután alaposan megkérdeztük a szállodai portást és egy utcai boltost, h biztosan akkor jön-e a busz, biztosan abba a megállóba. Hááát, a busz amolyan olaszosan jött, jó pár perc késéssel, ráadásul nem is a jó megállóban várakoztunk, tehát eleve kimaradt egy járat és a későbbit kellett megvárnunk. Mindezt két örökmozgó (és majdnem örökké civakodó) gyerekkel, 35 fokban... Már kezdtem feladni a dolgot, szíva a fogam, h miért is nem választottuk 20 euróért inkább a szálloda portáján reklámozott taxit... (Anyuci, tudom, mit gondolsz most ezt olvasva, én is ugyanazt gondolom :-)))

A hegyre vezető út igencsak meredek és kacskaringós volt, azt hiszem, sosem ültem még hajtűkanyarokat bevevő buszon. Cirmi megint rókavadászattal riogatott, amiből szerencsére nem lett semmi... Kb. 20 perc "hűtőkamra" után (a légkondinak köszönhetően a buszon kb 15 fok volt! - szerencsére volt nálam strandkendő, amivel Cirmit betakartam, engem meg háromszori kérésre megszánt a drága fiam és kölcsönadta a tegnapelőtt "hajjá" kinevezett és szüntelen a fején hordott törülközőjét - a fiúk meg keményen állták a sarat rövidujjúban) megérkeztünk a buszállomásra, inne pedig gyalogos tempóra váltottunk.

A séta a hőség és a minden lépésre letelepedett árusok ellenére remekül sikerült. Megnéztük a görög színházat (húúúú, még a hátam is beleborzongott, milyen fntasztikus lehet itt megnézni az utcán plakátokon reklámozott Carment, vagy esetleg a Normát - de igazság kedvéért, asszem, még a gimis éveim legrosszabb színházi élményeként számontartott Csehov Cseresznyéskertjét is vígan nézném ebben a környezetben!!!), bóklásztunk egy kicsit az utcákon, tereken, kitűnőt ebédeltünk (Bendegúz megállapította, h az általa rendelt tonhal sem volt finom, sem a sültkrumpli, viszont boldogan bekebelezte a Cirmi maradék bolognai spagettijét, és szerfelett örvendezett, h végre egy "igazi" bolognai spagi, amiben nincsenek zöldségdarabkák! :-) ) kétszer fagyiztunk (ebéd előtt és után :-)

A gyerekek különböző nyafogását "fáradt vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell, vegyünk ezt, vegyünk azt" is rendkívül jól sikerült kezelnünk, semmilyen ostoba szuvenírrel nem lettünk "gazdagabbak", és megőriztük a vidám hangulatot. Szívesen vettem volna a gyerekeknek egy-egy szép kalapot, eziránt viszont különösebben nem lelkesedtek. Legnehezebb volt leszerelni egy, a valódihoz igencsak hasonló, műszőrből készült és mű párnácskán fekvő cica ill. kutya iránti vágyat (erről nekem csakis az Anyuci által vett mozgó "műgörény" jutott eszembe). Buzgón mondogattam a gyerekeknek, h nemsoká meglesz Mamánál az igazi kutya, minek már műt venni (mire aggodalmaskodni kezdtek, h hogyan lesz meg a kutya a Balatonon a Tóni bácsiék cicájával... :-) Legnehezebb pedig arra a kérdésre volt válaszolni, amit Gúz tett fel minduntalan, h "miért érdekes nektek ez a város?" Haj, kisfiam, tanulsz majd történelmet, akkor megtudod :-)

Ma elérkeztünk a szicíliai nyaralás csúcspontjának tervezett Etna-túrához. Bendegúz már nagyon várta, Tünde is lassan megértette, h az Etna egy vulkáni hegy, amire fel lehet menni, néha kitör stb. Az odaút meglehetősen kanyargós volt, reménykedtem erősen, h Cirmikéből ne jöjjön vissza a reggeli - ez a reményem valóra vált.

A helyszínre érve beneveztünk a "leglájtosabb" túra-verzióra, azaz az autós parkolótól drótköteles felvonóval vitettük magunkat, majd annak a végállomásán még spéci terepjáró buszra szálltunk, és azzal mentünk tovább, ameddig csak lehet. Végül egy idegenvezetős gyalogtúrával fejeztük be a kirándulást, ez kb 1h időtartam volt egy nagy (füstölgő!) kráter körbejárásával. Szép volt, érdekes volt, de elég is volt ennyi gyaloglás a porhanyós, göröngyös, meredek-lejtős talajon. Jutott idő utána még a parkolóban ebédre, fagyira, 1-2 apró szuvenír vásárlásra, majd ki kellett bírni a lefelé vezető kacskaringós autóutat.

Szerencsésen visszaértünk helyes kis szállodánkba, a napot pedig egy finom vacsorával fejeztük be (miközben Gúz a reggel a kikötőnkbe érkezett hatalmas tengerjáró hajó elindulását figyelte árgus szemekkel az étterem lugasaként szolgáló növény ágaira felkapaszkodva) - és belefért még egy fagyi is, ma már a második :-)

Az eddigi történések röviden: veni, vidi, vici :-) Meg még hozzátehetném, h "abbiamo molto bene mangiato, bene dormito, tutto e bueno, bello" stb. stb. :-)

Falucskánk neve Giardini Naxos, közvetlenül Taormina szomszédságában (a hegytetőre épült Taormina csakúgy látszik a strandról, mint az Etna - ez utóbbi Gúz nagy örömére természetesen :-) )

Jún.30 és júl.6. között kilencen voltunk Brüsszelben és környékén: 4 felnőtt, 5 gyerek. köszönhetően a szőlősgyöröki Bartákok látogatásának. Olyan gyorsan repült az idő (és olyan fáradt voltam esténként :-) ), h blogot írni már nem futotta.

Öröm volt nézni, mennyire jól érzik magukat együtt a gyerekek, és mennyi élménnyel gazdagodtunk mindannyian. Fényképeket majd akkor tudok közkinccsé tenni, ha Sógor Pajtás megosztja velem a sorozatát (mivel ő sokkal jobban fotóz, mint én, így nem is erőlködtem, maradtam a rövid filmeknél - ezeket meg majd Gáborkának kell megszerkesztenie).

Tegnap volt Bendegúz bizonyítvány-osztása az iskolában. Jókor reggel kikészítettem a fényképezőgépet, hogy le ne maradjak majd a nagy pillanatról, amikor kicsi mókusom átveszi élete első év végi bizijét :-) Bizony szerencse, h a reggeli indulás pillanataiból is megörökítettem néhányat, mert du. az iskolából majdnem elkéstem, aztán meg olyan gyorsan pörögtek az események, h a gép háborítatlanul lapult a retikülömben, teljesen megfeledkeztem róla.