Május bővelkedik ünnapnapokban és hosszú hétvégékben, ezek közül is legjobb Krisztus Urunk mennybemenetele, ui. a csütörtök és a péntek is szabadnap. Terveztük is egy ideje, h ellátogatunk Felső-Normandiába (Étretat, Fécamp, Dieppe partvonal), ahol 2007 nyarán már jártunk, kettesben Gáborkával (de hazafelé már Bendegúzzal hármasban mentünk :-)))
Az időjárás-jelentés sajnos nem sok jóval biztatott, vártunk is az utolsó pillanatig, de kedd este még mindig esőt jósoltak. Sebaj, mégicsak meggyőztem Gábort, h vágjunk bele, találtunk egy remeknek tűnő szállást, és ma reggel terv szerint (azaz a tervezettnél még korábban, 10 óra előtt) elindultunk. Az út szintén a tervnek megfelelően 5 órásra sikeredett, egy pihenővel és 2-3 bedugulással/útszűkülettel.
Esett rendesen az út második felében, az autópálya utolsó szakaszát olyan ömlő esőben tettük meg, h 40 km/h-ra kellett lassítani. Csikorgattam kicsit a fogam, hogy a fenébe lesz ebből tengerparti esti séta... A nem tengerparton lévő, de hangulatos faházikós szállás elfoglalása után le is nyargaltunk egyből a partra, természetesen nem fürdőruhában, hanem eső-felszerelésben. Az eső ekkorra viszont elállt, a felhők fokozatosan oszladoztak, és nemsokára napsütés és kék ég ragyogott ránk. Mondtam is a többieknek, h eléggé szeret minket a Jóisten :-) Tünde legjobb megjegyzése pedig ez volt: "Hát igen, érdemes volt eljönni." (ez tőle igen nagy szó!)
A legfontosabb foglalatosság mi más lett volna, mint az apály-dagály figyelése? Mármint Bendegúz részéről. Apa már tegnap kinyomtatta az időpontokat, nem csak úgy vaktában vártunk meg nézelődtünk. A gyerekek előbb érdekes formájú-színű kövek gyűjtésével foglalatoskodtak (a gyűjtési kedv némileg alábbhagyott, amikor a szülők sztrájkja folytán a kavicsos szatyrot nekik kellett cipelniük...) Az igazi móka viszont az volt, h homok- és kővárakat építettek, és figyelték, mennyi idő alatt éri el a víz (percek kérdése volt)
A parti sétányon elköltöttünk egy kitűnő vacsorát (noha a kicsikék nem voltak túlságosan éhesek, "hála" az útközben elfogyasztott tetemes méretű bagettnek - aminek folyományaként az autónk hátsó fele most úgy néz ki, mintha vki galambok etetése céljából szétszórt volna benne egy szatyornyi kenyérmorzsát...) Vacsi után újabb dagályfigyelés következett - sőt, tulképp az étteremből is többször kiment Bendegúz, ellenőrizni, mennyit emelkedett adott idő alatt a vízszint. A 20.50-s tetőzést sehogy sem akaródzott megvárnunk (mármint neki igen, de a többieknek nem), úgyhogy a holnapi viszontlátásig búcsút vettünk a tengertől, és nem kis igyekezettel sikerült alvásra bírni a két viháncoló manócskát.
Csodás nap volt!
(képaláírás: Hány lába van Bendegúznak?)
