Tündérke már nagyon ácsingózott egy szülinapi gyerekzsúrra, ahová meghívhatja az ovis pajtásokat. Tekintve, h Gúznak is 5 évesen volt az első ilyen "szülőmentes" zsúr, gondoltuk, belevágunk. Cirmi meg is hívott szám szerint 11 gyereket - a meghívók gyártása közben azért reménykedtem, h nem fog mindenki eljönni... A kért határidő táján érkeztek is a válaszok az anyukáktól, részben pozitívak, részben negatívak. Azt is többen megkérdezték, h Tünde hány éves is lesz. Merthogy hívott gyerekeket mindenféle csoportból, így aztán 3m5 éves kislánytól 6 éves kisfiúig elég vegyes volt a kép. Végül hatan jöttek el, ehhez jött a mi két csillagunk, azaz összesen 8 gyerekkel kellett eltölteni a délutánt. Szerencsére Ani is lelkesen (legalábbis lelkesnek látszott :-)) kivette részét nemcsak az előkészületekből, bájos szendvics-falatkák gyártásából (amit aztán a gyerekekért érkező szülők ettek leginkább, lévén, h a gyerekek chipsszel és ropival bőven jóllaktak), hanem a mazsolák felügyeletéből is.
Eredetileg a Bendegúz 6 éves szülinapjára meghívott zenebohócot szerettem volna most is elhívni. Mókázik, mondókázik, hangszereket hoz, egyszóval elfoglaltságot biztosít a kölköknek legalább 1-1,5 órára. Gáborka és a gyerekek viszont meglepő módon leszavaztak. A gyerekek spontán játékot szerettek volna, Gábor viszont meglepetés gyanánt szerzett egy ugrálóvárat.
No, meg is jöttek a gyerekek rendre a meghirdetett fél 4-re, a kislányok viszonylag hamar játékba kezdtek, elvonultak, többször átöltöztek a Tünde készletéből kikészített hercegnő-ruhákba stb. A meghívott 2 kisfiú is elfoglalta magát rohangálással, hangoskodással. Bendegúz egy kicsit még küzdött a beilleszkedéssel, Ani és én kísérleteztünk ezzel-azzal, h gördülékenyebb legyen a dolog. Teltek a percek lassacskán, néztem kissé aggódva az órát, h de lassan fog eljönni a 6 óra. Jómagam fél 6-ban akartam megállapítani a buli végét, de hallgattam Gáborkára, aki azt mondta, jól elleszünk mi 6-ig is... Ebben az első félidő során nem voltam annyira biztos.
A mélypont akkor következett, amikor az udvaron is bomladozni kezdett a rend (a kinti tevékenység az ugrálóvárra összpontosult, amit Gáborka a napernyő alá ülve, sörrel a kezében tartott szemmel - a megfigyelőállást azonban meglehetősen hamar fel kellett adnia...), nekiálltam facsarni a Bendegúz kérte narancslét, közben a házon belül is össze-vissza voltak gyerekek, majd az egyik kisfiú közölte, h az egyik kislány bekakált a bugyijába a tetőtéri wc-ben... Ajjajj. Magam számára is meglepő nyugalommal és kedvességgel sikerült ezt a helyzetet kezelni, majd Ani javaslatára összetrombitáltuk a kölköket egy bowling-bajnoksághoz. Ez meglepően magas érdeklődést váltott ki, és meglepően hosszú ideig kitartott. A helyzetet fokoztuk a vésztartaléknak szánt arcfestő készlettel - amikor ezt "begurítottam" a gyerekek közé, mint anno Bornemissza Gergely a törökök közé a lángoló malomkereket, egy csapásra megváltozott a buli hangulata. Mindenki lelkesen igyekezett gurítani a bowlinggal, sorakoztak és vártak türelmesen, a kudarc is csak a Gúz kedvét szegte, de azt is csak rövid időre. Sminkelésnél is sorjáztak előbb a kislányok, utána pedig két kisfiú, köztük a saját csemetém, aki a tőle megszokott aprólékossággal megrendelte, h az arcának melyik részére mit fessek és milyen színnel. (Szívtam is a fogam, h nem vagyok én Picasso, persze h nem tudtam megalkotni a gyerekek által eleinte kért pillangót, hercegnőt, halálfejet, miegyebet - kapott mindenki némi színt a szemére, szájára, meg az arcára, ezzel kellett beérnie. Beérték!)
Az idő úgy elrepült, h bizony igyekeznünk kellett a tortával. A Tünde által - anyai sugallatra - megrendelt Barbie-torta nagy sikert aratott, mind látványra, mind elfogyasztásra nézve.
