Mint korábban írtam, a reptéri utat ráhagyással terveztük. Gábor egy denevér-barlangot szeretett volna megnézni, én meg talán leginkább egy durián és egy adag Jackfruit nyugodt elfogyasztására vágytam pihenő gyanánt. El is indultunk a megbeszélt időben, és hamarosan a duriánt is sikerült beszerezni. Szép érett példány volt, és tőle elvárhatóan rettenetesen büdös (ez az a gyümölcs, amit tömegközlekedési eszközre nem engednek fel a szaga miatt, illetve szállodákba sem engedik be - anno a bangkoki szállodánkban is cirkalmas tiltótábla díszelgett ez ügyben). Ketut rutinosan betette egy zacskóba a büdös és szúrós jószágot, majd a csomagot felerősítette az autó tetőcsomagtartójára. Vicces látvány volt. Folytattuk utunkat, és megbeszéltük, h egy arra alkalmas helyen, ideális esetben tengeri panorámás kilátópontnál, elfogyasztjuk őkelmét.
Kisvártatva azonban Ketut, vagy inkább az autó, furcsán kezdett viselkedni, és azt vettük észre, h a kéziféket behúzva állunk meg az út szélén. Ketut közölte, h nem fog a fék. Hmm, erre Gábor megjegyezte, h ez a jobbik eset, ha menni tudunk, akkor csak menjünk szépen, aztán majdcsak megállunk vhogy a reptéren... A dolognak azonban fele sem volt tréfa, mivel a motorházban tett szemle során sofőrünk megállapította az ékszíj elszakadását. Nosza, keresni kell egy szervízt. Addig is tudunk menni kb 30 km/h sebességgel. Találtunk is hamarosan egy szerelőműhelyt, de egy lélek sem volt a környékén. Továbbhajtottunk, és furcsán manőverezve megálltunk egy másik szerelőnél. Itt egyszerre három pasas szemrevételezte a járművet, és a konzílium eredményeként elszalajtották az inast egy közeli boltba ékszíjért.
Egyéb ötlet híján hozzáláttunk a duriánhoz. A tengeri panorámás kilátópont nem egészen stimmelt: egy Kusturica filmekből ismerős putriban álldogálltunk, néhány szétszedett jármű heverészett össze-vissza, tyúkok-kakasok jöttek mentek csak úgy, mint különböző méretű gyerekek. Egy fiatal nő mezítláb (de rószaszínre lakkozott lábkörmökkel - erről rögtön Örkény egyik egypercese jutott eszembe, amikor a halott nőci után rúzsfoltos cigarettacsikk marad) leült egy sámlira a poros udvaron, és a kerti csapnál mosogatni kezdett. A maga mellé rakott, tessék-lássék elöblített edényekben maradt tésztadarabkákat pedig csipegette a baromfi...
A durián bűze azonnal odavonzott egy tisztességesebb trágyadombnak is becsületére váló légysereget. Olyat eddig még nem tapasztaltam, h evés közben, a harapásra szám elé készített falatra is rászálljon a légy. Aztán szerencsére a legyek nagy része megelégedett a lerakott üres duriánhéjakkal, és csak néhány merészebb vállalkozót kellett kézzel-lábbal hessegetni... Rettenetesen meleg volt, már mindenemen folyt a víz, és nem is tudtam, h sírjak-e vagy nevessek, olyan szürreális volt a helyzet.
Telt-múlt az idő, az inas visszajött 3 ékszíjjal, de nemsokára újra elrobogott a robogóján. Az egyik szerelő bemászott az autó alá, ketten felülről segítették, Ketut is körülöttük nyüzsgött. Aggódva néztem Gábor arcát, de őrajta még aggodalom nem látszott (csak izzadság, nem kevés). Kérdeztem, hogy mikor kezdjünk aggódni. Azt mondta, 4 órakor. Jó, akkor még több, mint fél óránk van :-) Szerencsére azonban ezt nem kellett megérnünk, ui. h4 tájban az autó menetre készen állt, és kb. 40 percnyi kényszerszünet folytathattuk utunkat, megkönnyebbülten hátrahagyva a nyakig olajos szerelőket, a legyeklepte duriánhéjakat és a mosogatószeres tésztát nyeldeklő girhes tyúkokat.
A denevérbarlang elmaradt (nem zokogtam nagyon utána), viszont abetervezett boltot még útba tudtuk ejteni, és a reptérre is jó időben kiértünk. Itt aztán következett a biztonsági ellenőrzések végeláthatatlan sorozata, amikkel kicsit kicsináltak - már rögtön Denpasarban megszabadítottak egy parányi női bicskától, Gábort meg a fényképezőgéphez használt pici csavarhúzó-készletétől. Rengeteget utaztak már ezek velünk kézipoggyászban, úgyhogy nem adtuk be egykönnyen a derekunkat. Erre elvezettek a főnök irodájába, aki némi keresgélés után orrunk alá dugta a vonatkozó szabályzatot, indonéz nyelven. Nagyon "hasznos" volt, tekintve h sem a sült banánra (pisang goreng), sem a banánhéjban grillezett halra (pepes ikan) nem hasonlított a nyelvezet egy fikarcnyit sem :-) Majd kedvesen mosolyogva megtartotta a cuccainkat.
A denpasari, a szingapúri és az amszterdami reptereket összeadva cirka 15x estünk át biztonsági ellenőrzésen, útlevél- és/vagy beszállókártya-vizsgálaton. Miközben ezt írom, nem túl vidáman gondolok arra, h holnap ilyenkorra újabb biztonsági ellenőrzésen leszek túl a charleroi-i reptéren... Mozgásban vagyunk :-)
