Bendegúz márciusi születésnapján felbuzdulva (amit az akkori ünnepelt klasszis fokozatként értékelt), Cirmi kisasszony is itthoni bulit akart - nem követve az osztálytársak példáját, akik szinte kivétel nélkül játszóházba hívták az egész osztályt. Mondjuk, magunk részéről mi szülők a játszóházaktól hidegrázást kapunk, ezért volt némi közrehatásunk a Tünde döntésében. Igazából valamilyen alternatív helyszín lett volna a tervünk, pl. pónizás az erdőben, vagy egy farmlátogatás. Ezek azonban sorra dugába dőltek, főleg ama őrületes jelenség miatt, hogy 1-1.5 hónappal előre már minden betelt, elkelt, elfogyott...
Maradt tehát a saját jó öreg házunk. Tünde az itthoni zsúr érdekében hajlandó volt a meghívandó gyerekek számát a 16-os osztálylétszámról 7-re limitálni, vegyesen kiterjesztve lányokra és fiúkra is. Ez utóbbiak meghívása a du. tapasztalata alapján kialakított egyöntetű véleményünk szerint egyszeri és megismételhetetlen cselekedet volt, ui. meg kellett állapítanunk, h az első osztályos fiúk bizony szófogadatlanok, szemtelenek és nehezítették a csapatjátékot. Azért nagy bomlasztást a szülői szigor következetes érvényesítése folytán nem tudtak véghezvinni, így végeredményben egy vidám, mozgalmas, tartalmas ünnepséget tudhatunk a hátunk mögött.
A csapatjáték "tétje" tulajdonképpen azon kellékek begyűjtése volt, amik a csoki-készítő műhelyhez szükségeltettek: formák, kekszek, díszítő elemek, na és persze maga a csoki-szökőkút.
Tündét egyébként dicséret illeti, mert sem hisztis, sem erőszakos, sem senkivel undok nem volt egész idő alatt (a tavalyi zsúr, ill. az elmúlt napok alapján erre nem mertünk volna mérget venni). Bendegúznak pedig még Tündénél is nagyobb dicséret jár: nemcsak az előkészületekben, díszítésben, vendégek fogadásánál segédkezett, hanem a játékok lebonyolításában majd végül a vendégek kikísérésében is. Örömmel fogadta, h az osztályból az eddigi legjobb barátja elfogadta a meghívását, így ketten voltak "nagyok" a sok "kicsi" között, és ehhez a státuszhoz szépen fel is nőttek :-))
Ami a tortát illeti: Tünde először csalódottan vette tudomásul, hogy a korábbi évektől eltérően most nem Joci bácsi készíti, de aztán elfogadta, h az Anyáé is jó lesz. Csupán néhány apró feltételt támasztott: 1. Formázzak a tetejére napocskát. (Válaszom: "Jó, színezett marcipánból nem lesz nehéz".) 2. Formázzam rá őt magát. (Válasz: "Ööööö, azért annyira nem vagyok tehetséges.") 3. Jó, akkor ő maga helyett legyenek rajta virágok. ("Rendben.") Ebben maradtunk tegnap. Aztán amikor ma délelőtt látta, h dolgozom a virágokon, akkor újra mondta: "Anya, de legyek rajta én is, úgy, h éppen szagolom a virágot." Válasz: "....?????" Viszontválasz Tündétől: "Na jó, de akkor legalább Elzát formázd rá."
Az eredmény ez lett (Gáborka szerint, ha megszűnik az EU, és állás nélkül maradok, próbálkozhatok cukrászként megélni :-))
Most mindenesetre örülök, h nincs több gyermekem, és jövő év márciusáig nem kell szülinapi bulit szerveznem (hacsak nem a magamét vagy az Anyuciét - mindketten jubilálunk idén :-))
De klasszikusnak számító drága Etu Mamámat idézve: "Nagy menet volt, elfáradtam, de nem baj, reggelre megpihenek."
:-))))
