Az Etnán kívül a nyaralásunk másik érdekességének Taorminát gondoltuk. Persze ezt a gyerekek torkán is "le kellett nyomni", h strandolás helyett mi a fenéért kell ellátogatnunk egy hegyre épült városba. Megnyugtattuk őket, h a kirándulás csak félnapos lesz, és du. még strandolhatnak itthon. És h természetesen kapnak majd Taorminában is fagyit :-)
No, nekiveselkedtünk reggeli után, h elérjük a f11-es buszt, miután alaposan megkérdeztük a szállodai portást és egy utcai boltost, h biztosan akkor jön-e a busz, biztosan abba a megállóba. Hááát, a busz amolyan olaszosan jött, jó pár perc késéssel, ráadásul nem is a jó megállóban várakoztunk, tehát eleve kimaradt egy járat és a későbbit kellett megvárnunk. Mindezt két örökmozgó (és majdnem örökké civakodó) gyerekkel, 35 fokban... Már kezdtem feladni a dolgot, szíva a fogam, h miért is nem választottuk 20 euróért inkább a szálloda portáján reklámozott taxit... (Anyuci, tudom, mit gondolsz most ezt olvasva, én is ugyanazt gondolom :-)))
A hegyre vezető út igencsak meredek és kacskaringós volt, azt hiszem, sosem ültem még hajtűkanyarokat bevevő buszon. Cirmi megint rókavadászattal riogatott, amiből szerencsére nem lett semmi... Kb. 20 perc "hűtőkamra" után (a légkondinak köszönhetően a buszon kb 15 fok volt! - szerencsére volt nálam strandkendő, amivel Cirmit betakartam, engem meg háromszori kérésre megszánt a drága fiam és kölcsönadta a tegnapelőtt "hajjá" kinevezett és szüntelen a fején hordott törülközőjét - a fiúk meg keményen állták a sarat rövidujjúban) megérkeztünk a buszállomásra, inne pedig gyalogos tempóra váltottunk.
A séta a hőség és a minden lépésre letelepedett árusok ellenére remekül sikerült. Megnéztük a görög színházat (húúúú, még a hátam is beleborzongott, milyen fntasztikus lehet itt megnézni az utcán plakátokon reklámozott Carment, vagy esetleg a Normát - de igazság kedvéért, asszem, még a gimis éveim legrosszabb színházi élményeként számontartott Csehov Cseresznyéskertjét is vígan nézném ebben a környezetben!!!), bóklásztunk egy kicsit az utcákon, tereken, kitűnőt ebédeltünk (Bendegúz megállapította, h az általa rendelt tonhal sem volt finom, sem a sültkrumpli, viszont boldogan bekebelezte a Cirmi maradék bolognai spagettijét, és szerfelett örvendezett, h végre egy "igazi" bolognai spagi, amiben nincsenek zöldségdarabkák! :-) ) kétszer fagyiztunk (ebéd előtt és után :-)
A gyerekek különböző nyafogását "fáradt vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell, vegyünk ezt, vegyünk azt" is rendkívül jól sikerült kezelnünk, semmilyen ostoba szuvenírrel nem lettünk "gazdagabbak", és megőriztük a vidám hangulatot. Szívesen vettem volna a gyerekeknek egy-egy szép kalapot, eziránt viszont különösebben nem lelkesedtek. Legnehezebb volt leszerelni egy, a valódihoz igencsak hasonló, műszőrből készült és mű párnácskán fekvő cica ill. kutya iránti vágyat (erről nekem csakis az Anyuci által vett mozgó "műgörény" jutott eszembe). Buzgón mondogattam a gyerekeknek, h nemsoká meglesz Mamánál az igazi kutya, minek már műt venni (mire aggodalmaskodni kezdtek, h hogyan lesz meg a kutya a Balatonon a Tóni bácsiék cicájával... :-) Legnehezebb pedig arra a kérdésre volt válaszolni, amit Gúz tett fel minduntalan, h "miért érdekes nektek ez a város?" Haj, kisfiam, tanulsz majd történelmet, akkor megtudod :-)
