Amikor ma reggel kinéztem muskátlis teraszunkról, és körös-körül hegyeket, színes háztetőket, domboldalon legelésző bárányokat láttam, nagyon sajnáltam, h Bátyóék az ukrán demokrácia újabb csodálatos vívmányának áldozatul esve nem tudtak velünk tartani erre az autós kalandtúrára :-(((
Azután igyekeztem a felhőket elkergetni a fejemből, és nekivágtunk az egésznaposra tervezett salzburgi városnézésnek. Reméltük, h elég lesz rá egyetlen nap. És elég volt. Sem fizikailag nem bírtunk volna többet talpalni, sem szellemileg nem lettünk volna képesek többet befogadni. Nagyon szép, tartalmas, de tömény napunk volt sok templommal, várral, és persze Mozarttal. Nemcsak Ausztria és Salzburg vallási és világi történetét illetően okosodtunk, de sokat megtudtunk a Mozart család apraja-nagyjáról, baráti és rokoni köréről, szokásairól, életéről. Sőt, arról is, h mi mindent lehet rásózni a szegény halandó turistára szuvenír gyanánt (mindig újra és újra képes vagyok elcsodálkozni, hogyan tudnak épeszű emberek pénzt adni olyan dolgokért, mint pl. Mozart fejével díszített golflabda...)
Óriási "mázli" a városnak, h pár évvel a tehetséges Wolfgang Amadeus születése után a Mozart család másik házba költözött, így nemcsak a szülőházát (aminek földszintjén egy Spar bolt üzemel!), de a későbbi lakóházát is milliók látogatják.
Bánatunkra a világ legnagyobb, 100m széles színpaddal rendelkező operaházának látogatását lekéstük, de talán visszatérünk még ide, előadásra szóló jeggyel a kezünkben (bámulatos mennyiségű koncertet, opera- és marionett-előadást láttunk reklámozni ugyancsak bámulatos mennyiségű templomban és egyéb helyszínen). A templomok mennyisége tényleg meglepő Salzburgban, tekintve a lakosságszámot (ma 146 ezer, de a templomok építése idején 16 ezer volt!), és azt a tényt, h önmagában a Dóm befogadóképessége 10 ezer fő. Ráadásul a templomok túlnyomó többsége barokk stílusú, ami számunkra "émelyítően" hatott és nehezítette a látottak élvezetét. Üdítő kivétel volt a karcsú tornyú gótikus ferences templom, ill. maga a Dóm is, amely noha barokk, de annak jóval kevésbé színes-aranyozott-csicsás változatában.
A másik csalódást a Hotel Sacher cukrászdája okozta, aminek teraszán szerettünk volna kávézni-sütizni, ám a bejáratnál elhelyezett tábla kedves szövege ellenére - miszerint szíveskedjünk várakozni, amíg a személyzet értünk jön és asztalhoz ültet - kb. 3-4 percen keresztül a kutya se ugatta meg a sorban álldogáló 8-10 embert, és ez már elég volt ahhoz, h egy másik párral éppen egyidőben távozzunk. Ennyire azért nem kellene nagyra lenni... Az ebéd szerencsére nagyon jó kulináris emlék marad, a környéken oly népszerű tölcsérgombás fogásokkal (a desszertet meg Anyuci vargabélese hiánytalanul pótolta!) Ebédre egyébként az Egyetem jogi karának menzáját néztük ki, mivel épp ott mentünk el mellette, és barátságos kerthelyiség látványát nyújtotta. Viccesnek találtuk, h menzadiák módra étkezzünk - aztán erről mégis le kellett mondanunk, mivel éppen mire az ételt osztó hölgyikéhez értünk a tálcánkkal, elfogyott a tölcsérgombás fogás, egy snassz csirkemellhez meg nem fűlött a fogunk...
