Múlt hét vasárnap a repülőút elé suttyomban beiktattunk még egy kis városnézést. A gyerekeknek azt mondtuk, h Gironában fogunk ebédelni, meg fagyizni, és közben teszünk egy sétát. Nos, ez nagyjából tényleg így történt, csak előbb volt a séta, és aztán az ebéd, lévén, h 12 előtt még az elvetemültebb turistáknak sem szolgálnak fel ebédet a spanyolok... Séta közben sikerült megnéznünk az Óvárost, benne a Santa Maria Székesegyházat és a középkori arab fürdő maradványait. A város nevét egyébként Zsironának ejtik katalánul, és Heronának spanyolul - csak h ezzel se legyen könnyű dolga a külföldi halandónak. Végig küzdöttem ezzel a nyelvi kettősséggel, nem is fejlődött a spanyol nyelvtudásom egy hét alatt gyakorlatilag semmit :-((
Ebédnél sajnos végképp eluralkodott rajtam a reménytelenség és a kétségbeesés édes kicsi fiam táplálkozási szokásait illetően. Egy hétig tűrtem csendben, mint ama híres kicsi ürge, akit ki akarnak önteni, h Süni minden étkezésnél vmilyen sült hús és sült krumpli változatit rendelt, a mi tányérjainkon pompázó finomságokat pedig nem volt hajlandó megkóstolni sem. Gironában aztán sikerült elég változatosan rendelni: volt az asztalon négysajtos pizza (vajon ki rendelte? igen, Cirmi), bundázott tintahal-karika spanyolos sült krumplival (patatas bravas) Gúz rendelésére, valamint bundázott csirkefalatok, spanyol tortilla (ami nem chips, hanem krumplis omlett-szerűség), garnéla, languszta. Ezeket Gúz mind végigkóstolta, majd keserves képpel kijelentette, h neki mindebből semmi nem ízlik... Kis híján késembe dőltem. Ennél talán csak az rosszabb, h egy hét alatt a kolbászos szendvicset is megutálta (vagy inkább elege lett belőle), merthogy reggelire minden nap és vacsorára is többnyire azt ette (tekintve, h a többi felkínált finomságból nem akaródzott őkelmének enni). Meg is beszéltük - már derülve a dolgon - h ha a Nagymamák az együtt töltött 2 mo-i hét alatt kolbászos szendviccsel kínálják (amit amúgy imádni és kérni szokott), akkor nem fogják érteni, h miért rohan üvöltve az utca végéig... :-))
