Ahogy ma reggel telefonban mondtam Anyucinak, ezen a hétvégén csak jó dolgok történtek: szombat du. Magnus barátunk jött korai vacsira (két csokor rózsával, az egyiket nekem, a másikat Tündének szánva, de biztos, ami biztos alapon mindkettő rózsaszínű volt :-) Bendegúz remek házi készítésű puliszkát tálalt vacsira), utána Gáborkával egy érdekes hangversenyen voltunk a Bozarban (dán filharmonikusok játszottak barokk-kori angol, oolasz, német és francia darabokat - az utolsó darabba a karmester ügyesen bevonta a nézők tapsoló-kórusát is, a koncert végén pedig a nézők állva tapsolták meg őt és a zenészeket).
Vasárnap reggelre virradóra - lévén Ádvent első vasárnapja - jártak az angyalok, feldíszítették a házat, hozták a zsebeket (a gyerekek cseppet sem szomorúan, inkább tárgyilagosan állapították meg, hogy bizonyára nem viselkedtek makulátlanul jól ebben az évben, mert a 24-ből 3 zseb üres...). Miután negyed 8-kor Bendegúz hidegvérrel kiűzött a meleg ágyból (közölve, h ő már 7-től fenn van, annyira izgatott), és egy álmos Csipke is csatlakozott hozzánk, a gyermekek ragyogó arccal járták végig a házat, felfedezve és egymásnak mutogatva a különböző díszeket, akasztókat, füzéreket, matricákat. (Nekem persze mindegyiknél külön lelkendeznem kellett, ami nem ment annyira könnyen, tekintve, h a díszítést előző éjjel negyed 2-kor fejeztük be... No de fő az okozott öröm - az alvást du. bepótoltam, legalábbis részben.)
Őszintén mondom, bármi legyen a divat vagy éppenséggel a családi hozzáállás, sztem irigylésre méltó az a gyerek, akinek ilyen mesében-varázslatban van része, szemben azokkal, akiknek a házát sem angyalok, sem manók, sem tündérek nem látogatják, hanem már a karácsonyfát is maguknak díszítik... (egy korábbi magyar szomszédunk mondta itt Bxl-ben, h dehogyis járnak náluk ilyesmi lények, még csak az kéne... egy másik család legidősebb gyermeke pedig "jóindulattal" felvilágosította az akkor elsős Bendegúzt, h sem angyalok, sem Jézuska bizony nincsenek, és az ajándékot a szülők veszik... már akinek, teszem hozzá, hehe :-))
Reggel a fényképezés elmaradt. Gáborka még javában durmolt, mikor a felfedező-túra zajlott, én meg hirtelen nem voltam a helyzet magaslatán. Pedig ez jó alkaloom lett volna, hogy kizárólag az örömködő gyermekek kerüljenek a képre, és ne a hatalmas plüss rózsaszín köntösben botorkáló, fejével talán leginkább egy döglött halra emlékeztető anyjuk (mert ha Gábor fényképez, akkor vhogy óhatatlanul rákerülök én is).
Ehelyett a mise után "lőttünk" néhányat, amikor már mindenkinek sikerült szalonképes formát öltenie. Szokás szerint jópárat kellett csinálni ahhoz, h közzétehető is legyen, és még így sem hibátlan a sorozat: Bendegúznak nincs szembaja, de pillanatnyilag jó ötletnek tűnt bandzsítania az egyiken, a másikon véletlenüül becsukódott a szeme, a fény-árnyék viszonyok is kifogtak rajtunk: hol én takarom Apát, hol Apa takarja Tündét. De legalább mindenki kívánsága teljesült: Tünde azt kérte, hogy a szombati vásárlás során ajándékba kapott vicces szemüveg-szakáll párosításban pózolhasson, Bendegúz a kutyákat akarta betömöríteni a képre, én pedig a rózsákat találtam méltó dekorációnak.
Tündegúz kitartó munkájának eredményeképpen elkészült az ádventi koszorúnk is (igen, tudom, a gyertyák színe nem olyan, mint ami a nagykönyvben meg van írva - de az itteni boltban ilyet lehetett kapni)
Este különleges vendégünk érkezett: maga a Szent Család, az Atya kíséretében. Miután közösen imádkoztunk (az Atya megdícsérte Bendegúzt, h milyen szépen olvasta fel a házbéli gyermek szövegét!), énekeltünk és borleveseztünk (a gyerekeknek nem ízlett az alkoholmentes változat, bár az alapanyagként szolgáló alkoholmentes borból még repetáztak is), elhelyeztük a képet méltó helyre, amit aztán ma este viszünk tovább a soron következő fogadó családnak.
Ha e hétvégéhez hasonlóan békésen-vidáman fog eltelni az év hátralévő része, akkor végtelenül boldog és hálás leszek. Már csak 33 nap van hátra :-)
