Még mielőtt bárki azt gondolná, micsoda unalmas alak vagyok ezekkel a cím-variációkkal, gyorsan hozzáteszem a mondat másik felét is: Pamacska pedig a kertből kiszökött.
Történt mindez pedig múlt pénteken, egy havas februári reggelen.

gyerekek elmentek iskolába, mi Gáborkával otthon maradtunk köhécselni. Ültem volna le a gép elé dolgozni, amikor Gábor szól: "Gyere! Pamacs a szomszédban van!" Nosza, pizsamástul-köntösöstül szaladtam le, kaptam fel csizmát, és irány a kert. Aranka is ott volt, így hárman próbáltuk becserkészni az addigra már a második szomszéd kertjében kiránduló kis jószágot. Gábor a kislétra segítségével egy pumát is megszégyenítő ügyességgel vetődött át előbb az egyik kerítésen, majd a következőn is. Szerencsére addigra Pamacskán erőt vett a honvágy, és visszajött önszántából a mi kertünkbe. Most már csak azt kellett elérni, h a bekerített kiskertjébe is visszataláljon, és közben lehetőleg a hártyásra fagyott tetejű tóba se essen bele. Sikerült!
Mondanom sem kell, micsoda nyugalom lesz itthagyni majd bármikor bármennyi időre. Arról már nem is beszélve, h pár hét múlva a nyúl-létszám megduplázódik (Bendegúz ui. várományosa egy kislánynak, szülinapi ajándék gyanánt)...
Amúgy Bendegúzzal történt vmi a síelésen: hirtelen nagyot nőtt, érett, és a haját is elkezdte zselézni. Reggelente alig ér időben az asztalhoz, mert a "séróját lövi". Azt még nem sikerült megtudakolnom, h hogy hívják az illetőt :-))

Cirmike újrakezdte a balettot. Amikor megkapta szombat reggel az új öltözékét, egész nap le sem vette. Szerencsére a kuktacucca ezzel színben harmonizál :-)
Nekem pedig ilyen látványban volt részem a minap, munkába biciklizés közben: