2011. október 24.
Tündér 6-kor ébredt, hamarosan ki is kellett hozni, mert nyűgös volt, nem akartam, hogy Gúzt felébressze. (éjjel csak egyszer kellett bemennem hozzá, semmi nem kellett neki, még a simogatás sem, ellökte a kezem is meg a cumit is, és aludt tovább)
Persze a nyűgösség azonnal megszűnt, ahogy kihoztam. Attól kezdve a nyomomban járt, mint egy kis kutya, a kapcsolókat éberen kellett őriznem. Gúz 8 körül ébredt jókedvűen, reggelizni kicsit később akart (még nem tudta eldönteni, hogy mit is akar enni).
Az előszobai szekrénykulcsokat ki kellett menekítenem Tünde kezéből, és magasabbra tettem, bár roppant büszke volt, hogy megszerezte őket.
Nagypapi elsétált (kocsistól) Tündével a kispiacra, feketeretket és mézet venni, mert éjjel elég sokat köhögtek a gyerekek, főleg Tünde. Persze még sétáltak is, nagypapi büszkélkedett tündér unokájával.
Vártuk dédimamit (én különösen, hogy amíg játszik a gyerekekkel, én nyugodtan főzhetek). Na hát ennek lőttek, illetve Tünde lőtt. Ahogy meglátta, elkezdett üvölteni és csak bújt hozzám. Mint akit nyúznak! Szegény anyukámat nagyon sajnáltam, alig várta már, hogy lássa ezt a kislányt, és tessék…
Ahányszor ránézett Tünde, vagy meghallotta a hangját, újra és újra üvöltött. Nesze neked nyugodt főzés! Lépni se tudtam a kislánytól, ha letettem, vagy arrébb mentem, földhöz vágta magát és ordított. Végül dédimami bevonult Gúzzal a kisszobába és a matrjoskával játszottak, nagypapi pedig valahogy bevarázsolta Tündét az erkélyes szobába, és ott elvoltak. Én meg végre kisüthettem a fasírtot (a többit még kora reggel megcsináltam, leves meg volt) De végig rettegtem az ebédidőtől. Tünde nem is akart enni, végül az ebédet a konyhában fejezte be, körülöttem sertepertélve. Aztán visszaült a székébe, és néhány levesgolyó elterelte a figyelmét, a végső megbékélés pedig akkor következett be, amikor a dédimami-hozta csokiból kapott egy kockát. Így mi is nyugodtan megebédelhettünk. Gúz pagoda levest kapott, ezt még direkt neki fagyasztottam le. Nagyon élénken érdeklődött, hogy ez milyen leves, brokkoli és pagodakarfiol, de ezeket a szavakat nem mertem kiejteni a számon, ezért neveztem el pagoda levesnek. Jóízűen megette, persze a fasírthoz nem evett krumplit (direkt neki sütöttem), mi krumplifőzeléket ettünk.
Tünde hatalmasat aludt az erkélyen, Gúz pedig az ágyában.
Gúzzal le akartunk menni a volt Helikerbe kenyérért, de közben Tünde is felébredt, így hármasban mentünk. Gúz roppant boldogan tologatta a kis bevásárlókocsit, ez volt egyébként a csali, hogy lejöjjön velem. Utána hatalmasat hintáztunk, Tündére kb 30ezerszer adtam rá a sapkát, aztán még sétáltunk, és irány haza, mert vártuk Zsuzsát. Rettegtem (és őt is felkészítettem), hogy valószínű az ősz hajú nőket nem szereti a kiscsaj. De baj nélkül megúsztuk a látogatást, csak a szokásos tízperces tartózkodás volt Tünde részéről. Akkor mégsem az ősz haj a baj?
Zsuzsával együtt távozott nagypapi és Gúz, mentek a nagydombra itt mögöttünk. Jól elmaradtak, Gúz rengeteget rohangált: felsétált és leszaladt újra és újra. („Np nem szaladt le, csak egyszer felsétált velem!”) Aztán Gyúz gyalog jött fel, nagypapi lifttel. Mi meg itthon nagyot játszottunk Tündével, végtelenül jókedvű, hízelgő és odabújós volt, csak kb ötszázszor akart megharapni csupa szeretetből, de mindig mondtam neki, hogy nem szabad. (Persze nemcsak szeretetből harap, hanem dühből is; nem győztem leszedni Gúz hátáról – igen, a hátáról, tehát most nem volt hibás a kisfiú! -, annyiszor akarta megharapni.)
Nem győzök csodálkozni, hogy Gúz milyen nagyfiú! Ahogy le- és felveszi a cipőjét, öltözik önállóan, elintézi a bilizést, megtörli a popsiját, szépen kezet mos, fogat mos, gyönyörűen eszik, segít nekem – szóval le a kalappal, nagyon ügyesen nevelitek! A kisbabás allürökről próbálom leszoktatni, bár ezen minden nagyobb gyerek átesik, ha kistestvére van. Azt magyarázom neki, hogy már Tünde se kisbaba, akkor neki se kell annak lennie.
Este Tünde még egyszer előadta magát, vacsora helyett a hiszti mellett döntött. Végül kenyeret vacsorázott, bár először azt se akart.
A következő próbatétel a feketeretek-lé volt. Gúz szó nélkül megitta, Tünde is kortyolgatott belőle, de nem sokat. Akkor azt gondoltam, hogy a tápszerében majd megkapja, ha nem fogadja el, legfeljebb keverek neki másikat. Elég gyanakodva fogadta, de végül az utolsó cseppig megitta. Tünemény ez a csaj, amikor pelenkázásnál rugdalózik! Ragyog a kis pofija, hagyom is rúgkapálni egy darabig. És pont, mint Gúz annak idején: ha azt mondom, hogy most már úgy csináljuk, ahogy Zsaklin kéri, akkor lenyugszik, és emeli a kis popsiját! Kezdi érteni a regulát, már nem áll fel a nagyágyon, csak négykézláb szökik, aztán felül az ágy szélén, a frászt hozva rám. És boldogan vigyorog! Annyira sajnálom, hogy anyukám nem láthatta ilyen kis kedves huncutnak!
