Itthon, azaz Brüsszelben. Eddig otthon voltunk, azaz Budapesten. Ha Nyíregyházára és Beregszászba is járnánk még, akkor lenne aztán teljes káosz a hazamenés és otthonlét fogalma körül (bár lenne!!!...)
A kétgyerekes repülős visszaút nem volt egyszerű, de bonyolult nem (na ez most kb olyan, mint amikor egyszer egy focimeccsen Knézy Jenő bácsi azt mondta a labdára, hogy "nincs bent, és kint sem" - mármint h nincs a kapuban, de az alapvonalon kívülre sem ment). Mögöttünk egy hétgyermekes (!) család utazott, akiknek a zajongása nem segített Tündérnek a pihenésben, viszont ha rágondoltam, milyen lenne 7 kölökkel, akkor rögtön jobban éreztem magam 2-vel. Az ősi recept beválik: ha túl jól érzed magad, vegyél egy kecskét :-))
A mai nap jobban ment a vártnál (csak el ne kiabáljam - Gúz pajti még most fürdik). Első nap az oviban, fél 9 előtt indultunk itthonról, még majdnem sötétben, gyalog (autó ugyebár szervízben), esőben. Nem valami vidám kezdés. 8.40-re már fenn is voltunk a dombtetőn, még a templomba is volt időnk bepillantani, épp mise zajlott. Sandrine néni nagyon kedvesen üdvözölt, lecuccoltunk (pelenkák, váltóruhák, takaró, kispárna, alvó-állatka, tízórais doboz, szóval a külsőm alapján simán lehetne gondolni, h még tart a Karácsony...) Gúz becsületére legyen mondva, h saját kis hátizsákban hozta a tízóraiját.
Puszit is kaptam búcsúzáskor, pityergés nem volt, még az utcáról is visszanéztem, ahonnan láttam, h az óvónéni az "OK" egyezményes jelét böki felém a hüvelykujjával. Huhh, eddig rendben.
Nagy izgalommal mentem elébe már délre, és örömmel hallottam, h pompásan telt a délelőtt. Holnap már megpróbáljuk a benn ebédelést és alvást is (természetesen itthon nem volt hajlandó aludni ebéd után!)
Eközben kicsi Tündér kúszik-mászik, hintázik négykázláb. Ma kapott először gyümölcsöt uzsonnára (ha nem számítjuk a kanalas kaják elején nem túl nagy sikerrel próbálgatott almapépet). Pár kanálka lecsúszott az alma-körte püréből, majd ráküldtünk egy nagy adag tejcsit. Most ő már édesen durmol, kicsi angyal!
