Hagyománynak számít a családunkban, hogy Krisztus mennybemenetelének ünnepén a tengerpartra kirándulunk. Mégpedig valamilyen "dagályos" helyre. Miután Normandiában már három egymást követő éven partra szálltunk, idén egy kis változatosságra támadt kedvünk. Menjünk északra! Hollandia kézenfekvő célpont, hiszen közel is van, tenger is van, dagály is van.
Ezúttal a lakóautóról lemondtunk, tekintve, hogy tavaly a "sok jó ember kis helyen is elfér" alapelvet a gyerekek nem tudták maradéktalanul magukévá tenni, így inkább lefoglaltunk egy fél fogadót (lásd alábbi képen lévő épület felső szintje), legyen hová menekülni békétlenség esetén.
Békétlenség szerencsére nem nagyon volt, ki-ki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot. A gyerekek többnyire a homokot túrták, figyelték az apály-dagály váltakozást, gyűjtöttek kagylót.
Cirmi a távolugrást is gyakorolta, valamint - ami képen nincs megörökítve - szeretetével üldözte a felbukkanó kutyákat, már amelyiket cukinak találta, mondjuk úgy tízből kilencet. Olykor maga is boldogult, odaoldalgott a kutyás gazdihoz, vágyakozva pislogott az eb felé, mire a gazdi vette a lapot, és felkínálta a simogatás lehetőségét. Más esetekben Apát-Anyát küldte előörsnek, a kutya-tutujgatási engedély kijárása végett.
Apa rengeteg részt vállalt a fentebb felsorolt műveletekben, míg jómagam megmaradtam a fényképezgetésnél, üldögélésnél. A homokba túrt "székben" remekül lehetett a gyerekek soron következő tavaszi-nyári pulóvereit kötni :-)
A pénteki nap fénypontja a biciklizés volt, méghozzá tandemben. Hollandiát nem lehet megnézni kerekezés nélkül. Először úgy gondoltuk, fél órára kibéreljük a bringákat, kísérleti jelleggel, majd esetleg meghosszabbítjuk 2 órára a időtartamot. Csakhogy a bérlet egész napra szólt, így bőven volt időnk fel-alá tekeregni, megállni egy-egy strandnál, majd folytatni az utat.
A biciklitúra befejező akkordjaként bukkantunk pár stranddal odébb egy ún. szélorgonára is.
A szombatot a Deltában töltöttük, aminek fő látványossága az 1953-as árvíz nyomán épült és 1986-ban átadott gigantikus méretű gátrendszer.
De hogy az apály-dagály jelenség és a műszaki megoldások irányt kevésbé lelkesedő közönség számára is vonzóvá tegyék a helyszínt, a leleményes hollandok rittyentettek köré egy vízi élményparkot, játszóterekkel, akváriumokkal. Pancsikoláshoz túl hideg volt, de a csúszdázást megúsztuk szárazon :-)
A fókabemutatók nagy sikert arattak mindannyiunk körében (bár közben magamban azon töprengtem, mikor jut eszükbe a manócskáknak, hogy a Szabadítsátok ki Willyt c. filmben éppen az akváriumi bemutatók ellen, a bálna szabadon bocsátása érdekében küzd a főhős...)
Közbeiktattunk még egy madárbemutatót is (jaj, de utáltam, amint a fejünk fölött húztak el a nagy karmaikkal). Csipke szokás szerint vállalkozó kedvében volt :-)
Mára az idő végképp elromlott, lehűlt a levegő és esett az eső - ami természetesen nem akadályozta meg Bendegúzt, hogy egy órán keresztül a strandon várakat építsen.
Sünihez Apa is csatlakozott, én meg Csipkével a szállásunk éttermének szolgáltatásait élveztem. Először kint telepedtünk le a lánggal melegített asztaloknál...
... aztán inkább bemenekültünk. Egy-egy meleg tea mellett tartottunk olvasóklubot, azaz ki-ki a saját könyvébe mélyedt, hosszú percekig szótlanul. Ezt is megértem, nagylányom van :-)
A hazaútra jutott egy kis kultúrprogram, nevezetesen egy városnéző séta Middelburgban.
De mi tagadás a hidegben nem sok barangoláshoz volt kedvünk, lelkesen néztünk ebédelő hely után, és boldogan csaptunk le az olaszul ránk köszönő pizzásra. Kiderült, hogy igazi olasz, úgyhogy habnak a tortán még a nyelvtudásomat is gyakorolhattam, és a végén igazi olasz espressóval zártam az ebédet! :-)
