Jobb később, mint soha - szokták sok mindenre mondani. Nálam a mai napon már másodszor jött el annak az ideje, hogy e mondás érvényességéről, tartalmáról meggyőződjek. Elsőáldozó is felnőttként lettem, majdnem 37 évesen, ma pedig - 40 éves fejjel - részesültem a bérmálás szentségéből. A bérmálásra felkészítő oktatás, beszélgetések során sok érdekeset, szépet, hasznosat hallottam-tanultam. Egyik legfontosabb ezekből, hogy hét szentség van ugyan, de ezekből csak három hagy eltörölhetetlen jegyet a lelkünkben: a keresztség, a bérmálás, és az egyházi rend (azaz pappá szentelés). Megtanultam azt is, hogy a bérmálás során a pap krizmával (azaz püspök által előzetesen megszentelt, balzsammal kevert faolajjal) keresztet rajzol a homlokra, ami nemcsak erőt ad, hanem arra is int, hogy Krisztust sem félelemből, sem szégyenből nem szabad soha megtagadni.
Szép, felemelő hangulatú, ünnepélyes mise volt, ahol nemcsak a magyar Atya, hanem az illetékes belga esperes is beszélt, ő mondta a szentbeszédet, és ő szolgáltatta ki a szentséget. Boldog vagyok, hogy részem volt ebben az ünnepi szertartásban, boldog vagyok, hogy velem volt Gábor, a gyermekeim, és - bár a képeken alig látszik, mivel többnyire ő fotózott - Anyuci is :-) Ha valakinek szépet, jót akarok kívánni, őszintén kívánhatom, hogy legyen része ilyen élményben.
