Nem vagyunk nagy barátai az autós hazaútnak, idén mégis belevágtunk, két könnyítéssel: egyrészt, nincsenek már velünk a gyermekek, másrészt mivel belefér az öthetes szabadságba, több napra szét tudjuk húzni a kb. 14 órás vezetést. Pénteken indultunk tehát, sajnos épp a Belga Királyság ünnepén, így jó korán sikerült dugókba belefutnunk - mentek a belgák hosszú hétvégézni (vagy éppen már nyaralni). Azért sikerült belepréselni pár kisebb megállót Luxembourgban, az ún. 7 kastély völgyében, majd pedig Németo-ban, a völklingeni acélműnél (ami ma már üzemen kívül van és a világörökség részét képezi).
Az acélmű látogatását csak ráérősöknek és kemény idegzetűeknek javaslom: irgalmatlan nagy komplexum, több szinttel, sok lépcsővel, lifttel, híddal, átjáróval, teremmel, kinti-benti résszel, viszont a sétaútvonal jelei nem egyértelműek, a kezünkbe nyomott térkép sem kellően hasznos, a teremőr hölgyike nem beszélt sem angolul, sem franciául (megkérdezte tőlünk németül, h milyen nyelven beszélünk, majd amikor megneveztük az angolt és a franciát, akkor tanácstalanul sopánkodott...)
További dugók, terelések, fel- és szétbontások, le- és elzárások után este fél 9-re végre befutottunk az első esti célállomásra, Baden Badenbe.
