E bejegyzés címe Latabár Kálmántól származik, amint az "Egy bolond százat csinál" c. vígjátékban a rá oly jellemző, utánozhatatlan arckifejezéssel közli mindezt (mint rettenthetetlen tigris-vadász).
Nos, az otthoni családtagjaink félnek, féltenek minket. Okkal? Nem tudom. És mi félünk? Ha Gáborkát kérdezzük, nemigen. Nekem is azt mondta, ne legyek már kisnyugdíjas hozzáállású... Csakhogy nem vagyunk egyformák. Köztudott, h én "parázós" vagyok. Amikor tavaly egy barátunkkal nagy baj történt, akkor hetekig rettegtem, irracionális módon, de féltem, féltettem az enyéimet, rémeket álmodtam, szinte módosult tudatállapotban éltem.
Tehát mégis félek. Nem nagyon. Egy kicsit. Vagy talán inkább aggódom. Mi lesz? Meddig tart a "bezártság"? Közlekedés bénultsága, iskolák, üzletek, posták, sportlétesítmények zárvatartása, rendezvények elmaradása. És ha feloldják a magasfokú készültséget, akkor megnyugodhatunk? Minden rendben lesz? Lehet majd metrózni nyugodtan?
Tegnap a gyerekeket a szokásos módon úgy fektettem le aludni, h "jövök reggel ébreszteni". Ehhez képest késő este kiderült, h az iskolák is zárva lesznek. Süni aggódva jelezte reggel 8 felé: "Anya, miért nem ébresztettél? El fogunk késni." A mh-re sem voolt muszáj bemenni, de mégis megtettem, mivel itthonról lehetetlen volt a benti rendszerre csatlakozni (nyilván a sok online doolgozó miatt). Gyalog indultam a hűvös, napos időben. Séta közben óhatatlanul is figyeltem az embereket, autókat, az átlagosnál nagyobb éberséggel, gyanakodva. A kerületünk nyugodt, nyugdíjasok, kisgyerekes szülők sétáltak az utcán, parkban, kocogókat, buszra várakozókat láttam. Az egyetlen szokatlan dolog a közeli téren állomásozó páncélozott katonai jármű és a körülötte sétáló 3-4 fegyveres katona volt. A mh-en is nyugalom volt, őrség a helyén, bár a megbeszéléseket törölték, az étterem + kávézó is zárva tartott.
Furcsa. Lassan 11 éve élek itt, már előtte 2 évvel is rendszeresen kijártam, de ilyet még soha nem tapasztaltam. Ennek az állapotnak valami oka van, nyilván nyomós oka. Különben az általam inkább higgadtnak tartott belgák nem csinálnának ekkora "cirkuszt".
Múlt péntek délután, mit sem tudva a készülő rendkívüli állapotról, azt írtam Bátyónak, h Velük nyugalomban és biztonságban éreztem magam (lásd "Édesebb ott a madárdal" c., nov.7-i bejegyzés), itt viszont minden nyüzsgős, zavaros... Pedig odaát háború van, ami Kárpátaljára és az ott élő magyarokra is kihat. Valahogy mégis, mintha követhetőbb, átláthatóbb lenne a helyzet, és láthatóbb az ellenség. Itt kiben mi lakozik? A sarki zöldségestől kezdve a gyerekek fél osztályán át, a Bendegúz focicsapatáig minden tele van különböző etnikai elemekkel. Ők teljesen normális, hétköznapi emberek, némelyikükkel puszival köszöntjük egymást. Tőlük nem szabad félni. Akkor kitől/mitől félünk? A láthatatlantól, a bizonytalantól. Mit tehetünk? Imádkozunk. Ezt írta tegnap este a barátnőm: "Imádkozzunk nagyon!" Ezt tesszük hát. Aki olvassa, az is tegye meg, légyszi!
