Tündérke tegnapi csúszdáról leesése, és ma délelőtt a kulcscsonttörés diagnosztizálása bizony ránk hozta a frászt. Készültem egy nehéz, nyűgös estére, egy síró, a rögzítő-szíjban elaludni nem tudó gyerekre. Ehhez képest mi volt itthon? Móka-kacagás, jó (a szokásosnál jobb) hangulatú közös vacsora, mesenézés, aztán az ágyban mesehallgatás, majd álommanós versre szép csendes elalvás. Na jó, volt némi pityergés is, meg "Nagyon fáj a kajom" siránkozás, de inkább csak az öltözéskor, mozgatáskor. Állapotára tekintettel azt is megengedtem a kisasszonynak, hogy az ékszeres ládikámban turkáljon, és kedvére próbálgassa a "cicomákat". Élvezettel szemlélte magát a tükörben, és miután sikerült megoldani, hogy lyuk nélkül is megmaradjon a fülében a függő, hát a vacsorát is abban ülte végig :-)

Két aranyköpés még.

1. Gúz manó ugyebár köhögősen-lázasan itthon "üdült" hétfőtől tegnapig. Természetesen meséket is nézett napközben. Most a Hupikék Törpikék az új kedvencek. Az egyik részben drágakövekről volt szó. Erről kérdezgetett Gúz, h mi az, miért drága stb. Mutattam neki az Apától kapott gyűrűmet, amiben brillek vannak. Erre megjegyezte: "Azok inkább csak drágakavicsok."

2. Tündével ma délelőtt a klinikán. Megyünk egyik helyről a másikra, első bejárat, emelet, hátsó bejárat, felvétel, váróterem, gyerekorvos, röntgen, aztán vissza a gyerekorvoshoz a sürgősségire, aztán újra át a "normál" részlegre.. rengeteg cipelés, leülés-felállás, ácsorgás. (Jutka hűségesen mellettünk, ő cipelte a táskákat, adta a kezembe mikor mit kértem...) A vége felé még állva kellett várakoznunk, tartottam Tündét az ölemben (persze nem akármilyen pózban, hanem h a bal karocskáját ne szorítsam), már erőm vége felé jártam (eszembe jutott Anyu esete a Mexikói úti taxissal - "tessék beszállni, mert mindjárt elejti azt a gyereket"...) Közben persze mesét is mondtam Tündének, h tartsam benne a lelket, eltereljem a gondolatait. Utolsó szusszanásaimmal nyögtem kifelé a három kismalac és a farkas történetét. Már a harmadik malac házán is túl voltunk, a farkas már pórul járt, erőlködtem, h vmivel még meghosszabbítsam a történetet, amikor megszólalt (viszonylag) vidáman Tündérke: "Ugye, ez még csak a címe volt?"