Az itt következő szösszenetek Nagymamitól származnak.
2011. október 23.
A hazautunk nyugalmas volt, mindkét gyerek jót aludt, és utána is jól viselték az utat. Gúz az utolsó 20 kilométeren kérdezgette, hogy mikor szállunk már ki ebből az átkozott autóból.
Azonnal feltérképezték a lakást. Gúz közölte, hogy nem is Debrecenben vagyunk, mert nincs szőnyeg az összekötő folyosón (nagypapi fel is hozta a pincéből a szőnyeget), és nem jók a küszöbök, mert felborul rajtuk a vonat. Tünde mindent alaposan feltérképezett, teljesen otthon érezte magát, pláne miután megette a gyümölcsadagját. Életveszélyes a kis csaj, nem akarja megérteni, ha valamit nem szabad. Felmászik a nagyágyra és szaladgál rajta, mi meg csak úgy kapkodunk utána, mint a légy után. Ugyanez a kanapén, a puffokon (amiről le is pottyant, és Gúz szerint nem mert sírni, mert tudja, hogy rosszat csinált!). Kapásból ki kellett tiltani a piros nagyszobából, miután a nagyítóval verte a szekrényt, lerángatott minden elérhetőt, kirámolta a bőröndöket stb – megállapodtunk Gúzzal, hogy ezt a szobát csak alvásra használjuk. A konyhából is ki kellett tiltani, mert minden főzőlap gombot állandóan kapcsolgatott, kiborogatta a Gúz vizét, kukázott stb – így a konyhaajtót is zárva tartjuk, csak akkor mehet be, ha én is ott vagyok, de nagyon észnél kell lennem, állandóan néznem kell, hogy 0 állásban vannak-e a kapcsolók. Persze mindent bűbájosan csinál, vigyorog, huncutul ragyog a szeme, nevetgél, és odabújik az emberhez!
Az eső esegetett, így a lakásban maradtunk, és jól elvoltunk. A vacsorához szokás szerint Gúz terített meg, és még akkor is „hoztam valamit!”, amikor már minden benn volt. Gúz szépen megvacsorázott, mesenézés közben madártejet ivott. Tünde viszont semmit nem volt hajlandó enni (a főzeléket eltettem holnapra), de kenyér se kellett neki. Az igaz, hogy amikor hazajöttünk, hamar bekakált, és vacsoraidő táján még egyszer, de az már hasmenés jellegű volt. Lehet, hogy nem volt egészen rendben a kis gyomra; a tápszert viszont teljesen betermelte.
A fürdést mindketten nagyon élvezték (külön-külön), Tünde élvezettel szopogatta a málnaízű fogkrémet, és mindenképpen meg akarta szerezni a család összes fogkeféjét. Gúz nagy felfedezése a szivacsa volt (eddig méla undorral száműzte a kádból), szinte egész fürdés alatt azzal játszott. No meg a fürdőállatokkal. Lélegzetvisszafojtva hallgattam, hogy milyen aranyos szerepjátékokat játszott velük. (A nagy hal az anyuka, aki a kis hallal – a gyerekével – beszélgetett, meg a rákkal, tanítgatta őket)
Tündér kicsit nehezen aludt el, nagypapi ment be simogatni, duruzsolni neki, amíg én Gúzt fürdettem. Mire a mesével is végeztünk, már mélyen aludt, így Gúzzal még tudtunk egy kicsit sugsosni. Gúz már őslakosként elfészkelte magát, s pár perc múlva már aludt is.
