És nincs is hír a mazsoláinkról - reméljük nem azért, mert már kicsinálták a nagyszülőket, vagy működésképtelenné tették az internetet és a telefont... Ez utóbbival Cirmike már szombaton megpróbálkozott a Chrl-i reptéren. Minduntalan a beszállókapu melletti pult alól kellett kiszednem a kiscsajt, ahol a különböző kábeleket szerette volna "rendbetenni" :-) Ezalatt Süni fel-alá száguldozott a nagy ablak mellett, és hangos felkiáltásokkal jelentett be minden le- és felszálló gépet. Az utat mindkét gyerek jól bírta-élvezte, nyüzsögve, sétálva, utasokkal kokettálva, szóval aktívan. Szerencsére késés nem volt, így a tervezett időben landoltunk is Mama karjában.
Bezzeg a tegnapi visszaúton majdnem 2 órát csúsztunk, de hát ki bánta azt? Békésen üldögéltünk, olvasgattunk, eszegettünk. Óriási kincs, ha csak pár percet is tudok olvasásra fordítani, nekem ez az utóbbi időben vhogy sehogy sem akar összejönni (ezért külön irritál, h Gáborka kezében folyton az elektronikus könyvolvasót látom... :-)
A második gyerekmentes estét (azaz a mai estét) kihasználandó, hangversenyre mentünk. Orosz-est volt a a bxl-i Müpában, a flamand szimfonikusokkal. Hallgattunk először Csajkovszkijt, ez teljesen rendben is volt. Aztán következett egy Prokofjev zongoraverseny. Ezt is lehetett élvezni, tehetséges fiatal orosz "primadonna" játszott, bár szerintem némileg túlzott átéléssel, túl sűrűn váltogatva és túlzóan megjelenítve az arckifejezéseket. De legalább volt mit nézni, és persze hallgatni is. Elaludni nem lehetett volna, még akkor sem, ha fejbe vágott volna az előtte a vacsihoz elfogyasztott pohár vörösbor. Remek helyet talált Gábor a vacsorához, le is jegyzem, el ne felejtsem, Brasserie de la Roue en Or, azaz Aranykerék Söröző - nem messze a Főtértől. Különleges enteriőr, Magritte festmény-utánzatok a falon, a plafonon meg olyasmi freskó, amivel a penészt akarják eltüntetni :-) Isteni volt minden kaja, a halleves éppúgy, mint a birkanyelv, a szopósmalac, vagy a nyúlgerinc (igaz, ez utóbbit a francia nyelvű étlap alapján először vmi májfélének gondoltuk, majda külalak és az íz alapján őzgerincre módosítottuk - csak itthon a szótárból derült ki az igazság). És nem ám mini-adagokat kaptunk, hanem bőségeseket, desszert már nem is fért a pocakba.
Szóval Prokofjev bácsi gondoskodott róla, h váratlan fordulatokkal tele legyen a darabja. Egy-egy lágyabb, lagymatagabb rész után feltétlenül beleütött a dob, beleröffent a tuba (vagy tülkölt hosszabbat, mint egy hajókürt), vagy belecsapott a zongorista. Mondtam is Gábornak, h ezeket a részeket valszeg a szerző kisfia komponálta, miközben torkaszakadtából azt kiabálta, h "most nagyon mérges vagyok!!!" :-)))
A szünet után Sosztakovics következett. A program úgy jellemezte, mint az orosz mesterekre jellemző finom melankólia kiváló példája. Hát az. Ásítozós. Aki próbál különleges lenni, próbál mindenféle hangszereket megszólaltatni, de a szimfónia nagyobb részét tekintve az összhangzat vhogy csak nem akart kialakulni.
No sebaj, azért összességében igen klassz este volt - kár, h itthon kisebb felfordulás fogadott az új konyhai gépek miatt (jó ég, mi lenne, ha belevágtunk volna a teljes konyhafelújításba - brrr...) De legalább reggel senki se fog mindent széthordani, összegabalyítani, eltörni stb. Van egy hetünk rendet varázsolni...
