Elérkezett a várva várt 7vége, amit Tündér születése óta először kettesben töltünk, Gábor és én. A két kis piszkot nagymamival és nagypapival hagytuk itthon, ellátva kajákkal, sör-készlettel és vészhelyzeti telefonszámokkal. Gúz a vártnál sokkal lazában vette az indulásunkat - épp csak felnézett nagypapi öléből, kapott puszit és már kérte is a mese folytatását.
A probléma a célállomástól (Oudenaarde, Nyugat-Flandria) kb 30 km-re kezdődött. Drága Rómeónk ui. közölte, h a hűtővize a megengedett 90 fok körüli hőmérséklet helyett 130-ra ment fel, azonnal álljunk meg és állítuk le a motort. Uff. Egy hete volt ilyen, de akkor téves riasztásnak véltük, miután pár mp elteltével megszűnt a vészjelzés és a mutató s visszabillent 90-re. Most viszont sehogy sem akart visszabillenni, úgyhogy szépen kisoroltunk a pályán, megálltunk, vártunk. Nemsoká kiszálltunk, kinyitottuk a motorháztetőt. A hűzővíz-tartály kupakjának letekeréséhez szükség volt vmi rongyra, jobb híján a kislibazöld mellényt használta Gábor e célra. Láthaólag hiányzott belőle egy csomó víz. Némi tanakodás után feltöltöttük egy kis ásványvízzel, majd próbáltunk elvergődni a legközelebbi benzinkútig. Ahol közölték, h deszt vizet ők ugyan nem árulnak, menjünk a közértbe. Jó. Megvettük a vizet, közért parkolójában nekiálltunk betölteni, kis idő után a motor vízköpővé változott és kifelé köpködte a vizet. Közben figyeltük, h alul nem folyik-e kifelé. Gábor szerzett vmi fapálcikát, amivel igyekeztünk a vízszintet betájolni.
Útban tovább a cél felé találtunk egy szerelőt, aki szombat ellenére is nyitva volt. Nagy örömmel betértünk hát hozzá, szerelte is egy darabig (én a nyugalmi állapotot kihasználva végre kifestettem a szemem - világoskék szemhéjakkal, az Elle magazin szerint idén nyáron visszatér ez a 70-es évekbeli trend, sztem sajna nekem nem áll jól... de ha már ráértem, akkor kifestettem a számat is - huhh, világoskék szemhéj középbordó szájjal, erős lett :-) A szaki legombolt rólunk 15 ojrót, de az örömünk nem tartott sokáig, kb 3 perc múlva ismét hibaüzenet érkezett. Na itt már nagyon határozottan úgy gondoltuk (főleg én), h nem fogja a büdös autó elrontani a kirándulást, nem fogunk 5 percenként megállni, megyünk amíg lehet, aztán lesz, ami lesz. Legfeljebb kihívjuk az autómentőt és visszavontat Bxl-be. De csak másnap. Addig kirándulás van!
És így is lett. A nem alva töltött idő legnagyobb része házaséletünk ápolásával telt :-) Második helyen a kulináris élvezeteknek hódoltunk, harmadik lett a városnézés-sétálás. És mi tagadás, negyedik helyen az autószerelés végzett: motorhűtés, víz-utántöltés, hűtőcső légtelenítése, masszírozgatása.
A szállodaválasztás telitalálat volt, a városka főterén, közvetlen rálátással a két legszebb épületre, a templomra és a városházára. Mindkettőt esti fény-pompájában is élvezhettük.
Ugyancsak telitalálat volt az ebéd céljára kiszemelt hely. A várostól kb 10 km-re, a nagy semmi (mezőség) kellős közepén fekvő régi vízimalomból átalakított, Michelin-csillaggal ugyan nem rendelkező, de olyan jellegű menüsort kínáló étterem. A menünk egész pontosan 8 fogásból állt, tetemes alkoholmennyiséggel (aperónak házi bodzaszörpös pezsgő, utána fehér- és vörösbor az ételekhez, ill. a két főétel között választástól függően egy kupica sárgadinnyés likőr). Tekintve azonban, h az étkezés több, mint 3 órán át tartott (szerintünk a túl lassú felszolgáláson bukhatott el a csillag...), közben volt alkalmunk a kertben sétálni, sőt heverészni is, sem becsípve, sem túltelítve nem voltunk a végére. A becsípés egyébként nem zavart volna, miután - motorkíméleti okból - úgyse nagyon mentünk gyorsabban, mint 30-40 km/h.
Az esti városnéző séta után a főtér számos vendéglátó-ipari egységéből kiválasztottunk egy jónak tűnőt, ahol némi sör mellé haraptunk egy croque monsieur-t, a bőséges és sokáig tartó ebéd után több nem kívánkozott. Közben volt alkalmunk szemlélni (és kritizálni!) a főtéren körbe-körbe korzózó embereket, autókat, helyi vagányokat.
A reggelit a szobába kértük, közben a főtéren parádézó háborús veteránokat kukkoltuk az ablakból és hallgattuk a katonazenekar csinnadrattáját. Saaaaajnos Rómeót nem lopták el éjjel a főtérről, pedig szurkoltunk ez ügyben :-) Miután jól megijesztett azzal, h elindulni sem akart (pedig Gábor rendesen meg is masszírozta a csöveket), végül csak jobb belátásra tért. Eredetileg egy Michelin-csillagos helyet terveztünk ebédre, de aztán ilyen-olyan oknál fogva változtattunk e terven, és Kortrijk felé vettük az irányt. Mint kiderült, nagyon megérte. Pompás főteret, két monumentális templomot, bájos beguinage-t (beginázs) láttunk, és csillag nélküli helyen is nagyon finomat ebédeltünk.
Tökéletes időzítéssel - totál felforrt motorral bár - fél6-kor landoltunk itthon. Szerencsére nyugalommal és boldogsággal úgy feltöltődtünk, h abból sem az autó nem tudott kizökkenteni, sem az itthon nyüzsgő-mozgó-rikoltozó piszkocskák. CSODÁS 7vége volt!!! És hála Robert Schuman bácsi ama remek gondolatának, h Európai Uniót kéne alapítani, holnap ezt ünneplendő szabadnaposak leszünk.
