Gúz gyümölcs- és zöldség-nem-evésén különböző trükökkel igyexem enyhíteni, általában nem sok sikerrel.

Pár hete viszont elértem, h vacsora után megissza a natúr bio sárgarépalevet, amibe belecsepegtetem a béres cseppjét. Persze véletlenül sem ejtem ki a számon, h répaléről van szó. Egy frászt. Vitaminos innivaló, amit bizony el kell tüntetni az utolsó cseppig. Kezdetben voltak némi nehézségek, aztán úgy belejött, h közölte: "finom". Már a boltban is megismerte hétvégén a bioleveket mint "vitaminos innivalókat".

Nos, tegnap gondoltam, h újítok, ne legyen már mindig répa. Jött a szép bordó céklalé. Amúgy ugyebár imádja a "bordó" innivalót, de azért a céklától tartottam. Lapítottam erősen, mikor kezébe vette a poharat, oda se mertem nézni, csak mikor letette az asztalra, üresen. Ejha. Ma már bátran adtam a tegnapinál picit nagyobb adagot, eltűnt ez is rendesen, sőt megállapította, h ez kicsit olyan ízű, mint a tea (nem emléxem, h valaha céklateát adtam volna neki, de ezen nem kezdtünk vitatkozni :-)

Hozzászámítva, h újabban reggelente megissza egy narancs kifacsart levét (hála a Mo-on töltött időnek, erre szépen rászokott), ráadásul hétvégén hajlandó néha banánt enni (múlt hétvége mindkét napján ez volt az uzsonna: karikára vágott banán mézcseppekkel), már nem is olyan rossz a "felhozatal". Vagyis inkább a bevitel.

Még a végén magamnak kell kiutalnom azt a bizonyos beígért 1000 eurót... :-)