Erről bizonyára többen írtak már, mint a belga télről. És vajon hányan írták le azt, h szar dolog egy síró gyereket reggel otthagyni az oviban!!! Mert bizony Gúzocska tegnap bömbölt, és ma is igen lefelé biggyedt a szája. Nem hiszem, h ezt meg lehet szokni, úgyhogy javulásban reménykedem.
És vajon hányan írták már le azt, h a második gyereknek mindig kevesebb figyelem jut. Szegény Tündének esténként és hétvégén nem sok esélye van. Pedig ma a nap folyamán többször is előfordult, h semmit nem csináltam hosszú percekig, csak szótlanul figyeltem a mozgását, arcát, mimikáját. A feszült figyelmet, kissün babzsák ahogy kinéz vmilyen tárgyat, majd elindul megszerezni. Ezt sem tudom megszokni, h Gúz mellett ő mindig másodhegedűs. Ugyancsak javulásban reménykedem ezen a téren, h a kölkök előbb-utóbb "összenőnek" és együtt fognak tudni játszani.
És vajon hányan írták le, h rémálom a gyereket etetni. Nem tudom megszokni, h énekelni, bohóckodni kell minden egyes kanál előtt. Ráadásul a kanálnak úgy kell bejutnia a teljesen randomszerűen nyíló-csukódó szájba, h kiözben sikeresen átjutott a kezek-lábak alkotta cséphadarón. Tündével ma ez volt a helyzet. Persze mindezt kedvesen, természetesen, véletlenül se erőltetve és feszültséget leplezve, mert azt a gyerek rögtön megérzi és annál inkább ellenáll. Na ha valamit, akkor ezt tudom a legkevésbé megszokni!!!
Gúz mai aranyköpése (miközben egy papírszalvétát tépett ketté nagy erővel, és a jobb keze "visszarúgott"): "Fejbevágtam a szememet!"
