Több napi munka terméseként immár örömmel prezentálhatom a nyaralás utolsó felvonását, Norvégiát is. Remélem, Anyukám már alig várja, és különös figyelemmel fogja olvasni. (Történt ui., h a gyermekeink aug.26. este fél 6 tájban visszaérkeztek Bxl-be. Másnap délben hívtam Anyut telefonon, h kicsit beszélgessünk. Felveszi, és első kérdése: "Na, mi újság? Mesélj, hogy vannak a gyerekek?" Válaszolok: "A gyerekek? Hát, eddig Nálad voltak, nincs sok mesélnivalóm. Nem akarsz inkább Norvégiáról hallani??" Anyu: "Nem, azt majd úgyis leírod. Most mesélj a gyerekekről.")
Augusztus végén megkezdtük a viking-túrát. Mivel még sosem jártunk Norvégiában, engem ez töltött el a legtöbb izgalommal (kvázi holtversenyben Egyiptommal, ami Süni jelenléte miatt volt izgalmas). Gáborka gondos és előrelátó tervezésének, az ország adottságainak és a társaságnak (Gábor, Magnus és én) hála, sztem besorolhatjuk a norvég túrát az eddigi top 10-be.
Stavangerbe érkezésünk délutánját-estéjét városnéző sétával töltöttük, szívtuk a kellemesen hűvös 16 fokos levegőt, és nagyon az időnkénti esőt sem bántuk. A városnézés mondjuk röviden letudható: szép a mindössze pár utcát kitevő óváros rész a majdnem egyforma fehér faházakkal, miniatűr kertekkel (hangulatában engem a leuveni 'beguinage'-ra emlékeztett), és érdekes a kikötő (hacsak nem foglalja el teljesen egy giga méretű szállodahajó). Az olaj-, konzerv- és városi múzeumokat kihagytuk. Vasárnap délelőtt a Lysefjordon hajóztunk, melynek egyik fő látványossága a pulpitus alakú, víz felett majdnem 604m magasan lévő sziklaképződmény (Preikestolen). Az ehhez vezető gyalogtúrát nem vállaltuk, csak nyugger módon szemlélődtünk a hajóról. Délután gyalogos csavargás következett egy apátság környékén, ahol békésen legelésző birkák garmadát, egy világítótornyot, és nagy mennyiségű mezei nyulat (egészen közelről) is volt módunk megcsodálni. (Gábor szerint fogni kellett volna egyet – mármint nyulat, nem birkát! – és akkor megoldódik a Tünde szülinapi ajándéka). Csavargás közben hosszan elmélkedtem arról, milyen rendezett és tiszta ország Norvégia, milyen jó lehet itt élni, bezzeg nálunk a "balkánon" mennyi szemét, tragacs autó, kóbor kutya-macska stb. lepi a vidéket. És mennyi boldogtalan ember. Gábor meg is elégelte a "bezzegnálunkozást", és felvilágosított, h Norvégiának egész más a történelmi, gazdasági, politikai háttere, itt az embereknek nincs gondja a napi betevőre, ezért nincs is nagy veszély, h idióta politikusoknak és/vagy ideológiáknak, ellenségképnek kellene bedőlniük, élnek békésen, egészségesen. Az egészséges életmódot hivatott amúgy szolgálni az alkoholtilalom, nevezetesen h szimpla boltban csak átlag erősségű sört (cidert) lehet kapni, bort és annál erősebbet pedig csak a Bormonopóliumnak nevezett üzletekben, borsos áron. Étteremben egy pohár bor v korsó sör 10 euró körül kezdődik. Ezt rendre ki is hagytuk, inkább ittuk az automatikusan felszolgált csapvizet J Ételnek, ha tehettük, halat választottunk, ebben nem volt hiány, hidegen-melegen, sültként és levesként egyaránt készítik. A halon kívül nagy népszerűségnek örvendenek Norvégiában a steak-ek és burgerek. Amúgy az étel annyira nem drága, mint amennyire féltünk tőle (főleg, ha apartmanban száll meg az ember fia, ahol van konyha és készíthet magának reggelit/vacsorát – arról már nem is beszélve, ha az ehhez szükséges alapanyagot nem is megvenni kell, hanem csak megtalálni. Erről nemsokára, alább.)
Hétfő reggel Stavangerből felkerekedtünk a naaaagy komppal megteendő 5.5 órás útra, h elérjük Bergent és begyűjtsük Magnust. Vele aztán autóztunk tovább Gulenbe, ahol búvárkodás következett – volna. Csakhogy a túl késő érkezésre tekintettel ezt már nem tudtunk abszolválni, ill. ugyancsak időbeni korlátok miatt másnap délelőtt sem. Huhh. Bevallom, nem zokogtam nagyon, h nem kellett a 14 fokos vízbe csobbannom, szárazruha ide vagy oda. A csalódottságunkat enyhítendő, a szállás körüli sétára indultunk, és hamarosan igen méretes gombarakománnyal tértünk haza. Magnus és én is felismerni véltük a vargányákat, de biztos ami biztos alapon kigugliztuk a Norvégiában honos ehető és mérgező gombákat, valamint egy app segítségével is próbáltunk boldogulni (ez utóbbi totálisan nem működött, az app még egy almát sem ismert fel a fényképről). A közeli boltban vételeztünk vajat-sót-petrezselymet-
Gulenből kedd reggel a Sognefjord (Norvégia legnagyobb és leglátványosabb fjordja) mentén indultunk útnak, Kaupanger felé, sokszor megállva fényképezni (ragyogó napsütés volt!), gyönyörködni a tájban. (Egyhetes utunk során többször tettünk meg kisebb szakaszokat komppal, ezek idejére és egyéb részleteire – bármily felháborító is Gábor számára – képtelen vagyok emlékezni). Ebédelni Balestrand kínálkozott megfelelő helyszínnek (ami egyúttal egy különleges oszlopos templom, angolul stave church otthona is), habár az elsőként célba vett étterem olyan drága volt, h Magnus (aki az ugyancsak gazdag Svédország polgára, és jelenleg azért van fizetés nélküli szabadságon, mert állítólag nincs szüksége pénzre) közölte: ide ő ugyan be nem teszi a lábát, mi csak menjünk, ha akarunk. Végül kiegyeztünk egy szolidabb vendéglátó-ipari egységben, és nem bántuk meg! Ezúttal egy jópofa bungaló volt a szállásunk egy hegy tetején, mesés panorámával az alattunk elterülő fjordra. Lefekvés előtt újabb gombázásra kerítettünk sort, volt is szednivaló bőven, csakhogy a szürkület beálltával rajtam valami megmagyarázhatatlan medve-frász vett erőt, így ki tudja, hány szép vargányát hagytunk leszedetlenül. Reggelire így is jutott bőven! A természet kincsei közül élvezhettük továbbá a vadon növő áfonyát, és a lingonberry-t is (ennek sztem nincs magyar neve – alacsony bokron növő piros bogyó, és a svéd bútorbolt élelmiszerrészlegén kapható belőle szörp).
Szerdánkat Norvégia máig fennmaradt oszlopos templomai közül a legrégebbiben kezdtük, majd a világ leghosszabb közúti alagútján (kb.24 km) áthajtva eljutottunk Flåmba. Itt vonatra pattantunk, ami mesés-panorámás útvonalon felvitt egy 846m magas hegyre. A visszautat biciklivel kellett megtenni, ami önmagában is várakozásaimat felülmúló merész vállalkozásnak tűnt a meredek, hajtűkanyarokkal tűzdelt útvonalon. Nehézségeinket tetézte, h aznap végig zuhogott (az egyetlen nap volt egész héten, amikor tényleg egész nap megállás nélkül zuhogott). Magnus az esőre hivatkozva le is mondta a túrát, ami amúgy sem volt eredetileg sem ínyére – így legalább szárazon és vidáman tudta fotózni, amikor mi csuromvizesen megérkeztünk és a cipőnkből önteni tudtuk a vizet. Ezzel együtt nagyon élveztük a karikázást, a hajtűs részen túljutva a terep is könnyebb lett, sokszor megálltunk fényképezni, a szolidaritás mosolyával köszöntöttük egymást a többi gyalogos v bringás túrázóval, és a kb. 2.5 órából csak az utolsó félóra során kezdtem izgulni, h hogyan fogunk megszáradni, mi lesz, ha megfázunk stb. Gondoljon akárki akármit: a norvég túrának ez marad a legemlékezetesebb, legkülönlegesebb napja. Az Úr gondviselése pedig maradéktalanul megmutatkozott abban, h a szállásunk ezúttal nem egy csoportos búvárszálló kicsinyke szobája vagy egy fűtetlen hegyi bungaló volt, hanem egy lakás, nagy nappalival, több radiátorral, a tulajtól kapott hajszárítóval. Másnapra majdnem mindenünk újra hordható lett.
Csütörtökön egy hosszabb (2 órás) kompozással kezdtük a napot a Sognefjordon, Gudvangenből Kaupangerbe. Innen aztán autóval folytattuk, hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül, már nem is számolva a vízeséseket. Eleinte az alagutakat és a hidakat számoltuk, sőt, versenyeztünk Magnussal, melyikből lesz több. Eredményt nem hirdettünk. Útba ejtettünk egy alkohol-monopólium boltot is, ahol pótoltuk az előző nap elfogyasztott – még induláskor az amszterdami reptéren vételezett – bort. Ebédelni egy piknikező helyen álltunk meg, ahol újabb csodálattal adóztam a tiszta és rendezett ország előtt: az útszéli pihenőhely wc-je nemcsak tiszta, de minden szükséges felszereléssel (beleértve lámpát és szagelszívót is!) ellátott. Eszembe jutott Kína, amikor egy útszéli wc helyett inkább a bokrot választottam. Ha eddig nem írtam: az úton fogyasztott vizet nem boltban vettük, csak odatartottuk a palackot a sziklákról lecsordogáló vízsugár alá. Geirangerbe érve örömmel állapítottuk meg, h a szállás jó félóra trappolásra van a falutól, így a vacsorával egy füst alatt mozogni is tudunk. Hogy jobban bírjuk a sétát, ittunk aperónak egy Cavát – ennek hatása Magnusnál kumulálódott a vacsihoz elfogyasztott vörösboréval, ui. a hazaúton tetőfokára hágott benne a hangulat, és teli torokból harsogta a szovjet himnuszt orosz nyelven, Viszockij dalokat és mozgalmi indulókat. Szinte szégyenkeztem, én magam e téren milyen keveset tudok. Helyette viszont folytattam a "medvészetet" (ami a gombászással rokon tevékenység): medvét kerestem a bokrokban – hasztalan. Pedig zacskót is vittünk magunkkal, kisebbet a gombának, nagyobbat a medvének.
Pénteken a reggeli torna gyalogtúra volt: a kajakos és biciklis túra kisebbségben maradt a hegymászással szemben. Magam részéről viszont hamar feladtam, lévén az út túl meredek, túl sáros, túl köves. Gábor és Magnus megmászták a célbavett hegyet, és meglepve látták, h a csúcson elektromos autó töltő is van. Hiába, Norvégia környezettudatos ország. (A mi bérelt autónk is hibrid volt.) Délután még abszolválnunk kellett az utolsó hosszabb autós túrát, nevezetesen a 63-as főúton, ami látnivalóiról híres. Méltán. Befogadni is alig győztük a természeti szépségeket. Boldogan érkeztünk Ålesundba és remek vacsorázó helyet is sikerült találnunk – de csak miután megtekintettük a bálnahúst is áruló fesztiválos sátrakat, és miután visszaváltottuk a boltban a Magnus által napok óta gyűjtögetett és fuvarozott cideres fémdobozokat. Hiába, Magnus is nagyon környezettudatos. Vacsi után hazafelé menet aztán végre-valahára megláttam, amit napok óta kerestem. A medvét! Egy mikrobusz anyósülésén ült, és békésen nézelődött. A szállodában nem kevesebb, mint 1 üveg vörösbor várt megivásra, amit holland és helyi norvég csokival egészítettünk ki, Magnus sokadik kérésére pedig ezúttal kártyáztunk is.
Szombat délelőttbe belefért egy ålesundi városnézés a múlt századi tűzvészt követően emelt art nouveau stílusú épületek között, valamint a közeli kilátódomb megmászása (412 lépcsőfok!). A repülőnk Amszterdamba késett vagy 2 órát, így a reptéren a fényképek egyesítésével, válogatásával is tudunk foglalkozni.
Aki eddig elolvasta, az megérdemli, h megnézhesse a képeket:
Puszik
