Ma a Szentmise utáni ebédre hivatalos volt hozzánk Havas Atya. Ennek örömére a gyerekek már reggel lelkesen pucolták-vágták a krumplit és terítették-díszítették az asztalt (még a mesenézést is - részben! - feláldozták ennek kedvéért). A családi örökségként kapott ezüst pohárkákat Cirmi rakta az asztalra, a szalvétákkal és a névre szóló ültetőkártyákkal együtt, Süni pedig a menükártyák, a tányérok és az általa korábban megtisztogatott evőeszközök elhelyezéséért volt felelős.
Sajnos, még az Atya érkezése előtt sikerült jót civakodniuk (és engem felbosszantaniuk) az ültetőkártyák miatt, Bendegúz ui. másképp akarta írni a nevét (francián tanult z-vel), ami persze Tündének nem tetszett, és innentől már semmi sem volt jó. Hála Istennek, az ebéd végül is békében és jó hangulatban zajlott, mindkét gyermek bemutatta énektudását (mi másban, mint az Operaház fantomjában), Süni továbbá eldicsekedett a szobájával és a kerti tóval is (amibe beköltözött két béka is telelni).
Fényképet az előételről csináltam csak: mascarponés-vadmalacsonkás falatkák voltak házi kiflire "építve", friss fügével és rucolával körítve. Nagy sikert aratott!
A főétel azonban még ennél is több dícséretet söpört be: ugyanaz a vargányás-libamájas-tejszínes husi készült serpenyős burgonyával, mint a múlt hétvégén, csak ezúttal vadmalacból. Most még a múlt hetinél is rosszabbul teljesítettem fényképezés szempontjából: akkor csináltam egyet, de véletlenül kitöröltem, ma viszont csinálni is elfelejtettem. Megmarad a képe az emlékezetünkben - és persze az íze a szánkban.
