Kezdődött már vasárnap este azzal, h Gúzocska belázasodott. Én se éreztem magam jól, úgyhogy hétfőn irány a dokibácsi (autó nélkül, szélben-esőben tömegközlekedve... buszra átszállva... taxira várva... már jó hangulatban voltam), és 3 napos betegszabi. Megtudtam, h mi lehet rosszabb egy 3-éves, folyton anyázó, nyűgösködő kisgyereknél. Ha ez a kisgyerek még beteg is. Elteltek azért a napok, összebújással, sok-sok mesével (Kippkopp sorozatot már kívülről tudom, ez megy most), Kisvakond-nézéssel (ennek a hülye zenéje már úszás közben is kísért, mint mikor buli vagy koncert után nem megy ki az ember fejéből egy adott dallam). Tegnapra Gúzt gyógyultnak nyilvánítottuk (dokibácsi kedd esti prognózisával összhangban), ma reggel vittem hát oviba.
De hogy ne maradjon a család beteg nélkül, belázasodott Cirmi és Apa. Előbbi csak ma reggel (telefonált is Zsaklin rémülten a bölcsiből, h ha tudunk menjünk érte - tudtunk). Apát már este rázta a hideg, ma de-öt durmolással töltötte, aztán ő is ment dokibácsihoz.
Úgy volt, h az Alfa adásvételi szerződését ma délben írjuk alá a szervízben. Már a metró felé baktattunk szegény lázas Gáborkával, amikor a vevő (nem írok nemzetiséget, sem jelzőket, ki lehet találni...) telefonált, h sajna du. 2 előtt nem tud odaérni. Paff, tegyük át estére. Nem jó. Akkor hétfőre. Jó. Ja, azért autó feletti bánatomon enyhítendő, szemezgetek már vmi szexis-sportos darabbal (neeeem, nem Maserati!! olasz autókat ezentúl legfeljebb a Süni polcán tűrök meg), amit Gáborka ellenkezése dacára igenis be fogok szerezni a családi nagy hodály mellé...)
Közben még múlt héten beregisztráltam egy autó-kölcsönző-szerű klubba, h átmenetileg is legyen autónk. De persze Belgiumban ez sem megy egyszerűen, miután millió adatot meg kellett adni, papírokat beküldeni, pénzt átutalni, holnap még be kell mennem (naná, h munkaidőben!) egy teljes órás információs szeánszra. Ezután kaphatom csak meg a tagsági kártyát és - remélhetőleg - ezután rendelhetek autót.
Tovább is van, mondjam még?
A mh-en a főosztályunk ma de. költözött másik épületbe. Teljes a káosz, a számítógépem nincs installálva (kisfőnökéről írok most, aki épp Bp-en konferenciázik - fordítva jobb lenne :-) telefonom másik irodában, szekrényem egyáltalán nincs, úgyhogy a kartondobozokból nincs is hova kipakolnom, a folyosón mindenki fel-alá rohangál, mint a mérgezett egér (de senki se vigyorog, mint az üdvözült egér)...
Fontos meetingjeim, előadásaim lesznek a köv. hetekben, azokra hogy a nyavalyában fogok felkészülni???
És a du-i kozmetikust is le kellett mondanom, megígérvén Süninek, h én megyek érte az oviba. Arról már nem is beszélve, h lemondtuk a holnap esti bowling-bajnokságot, holott mi szerveztük a csapatot. Lassan a nem-gyerekes barátaink már teljesen elfelejtenek, és mi is őket :-(
Na de sebaj, úgy szép az élet, ha zajlik, meg innen szép a nyerés, meg hasonló bölcsességek. Szabó Magdának van (már megint) igaza: a nehézségeket is józanul, fegyelemmel kell viselni. Igyexünk...
