- avagy Ani esete a kenyérrel.
Kezdődött az egész a dagasztással. Ha nem mondom tegnap, tuti elfelejti, lévén egy órán keresztül szólni sem lehetett hozzá az internet/skype feletti idegessége okán (előtte meg azért nem szóltam, mert én magam is ideges voltam, de persze nem az inernetre, hanem csodálatos csemetéimre). Szóval, tegnap este 10 körül laposkúszásban megkockáztattam a kijelentést, h tervben volt vmiféle kenyér. Homlokracsapás, Úristen, tényleg. Gyorsan nekiállunk. A helyzet és a liszt mérlegelése után sikerült a mennyiségeket saccperkábé alapon eltalálni, majd indult a keverési folyamat. Ezután kelnie kellett 18 (!) órát. Pompás, gondoltam, épp vasárnapra lesz belőle vacsora.
A kelés-kelesztés sikeres abszolválása után irány be a sütőbe. Igen ám, csakhogy a tetves sütő félórai melegítés után is hideg volt belül. Kiderült, h megzavarta az agyamat a légkeverés említése, tekertem hát egyet a gombon, de ez hiba volt. Gyors "in integrum restitutio", gombot vissza az eredeti állásba, újabb 20 perc előmelegítés, majd végre be a kenyér.
Közben este 6 óra lett, Gúzocska vacsora-ideje erős közelségbe került, én meg már a boltbamenést fontolgattam, elvégre mégiscsak kéne némi kenyér. Ekkor Ani - utólagos bevallása szerint - majdnem rohamot kapott, nekem meg szerencsére eszembe jutott a tegnapi krumplikrémleves (pardon: potage!), úgyhogy ezt kiegészítve szárított kenyérkockákkal és garnélákkal, Gúz vacsija megoldódott. Mi is bekebeleztünk egy tányér levest előételként. Ez igen jó döntésnek bizonyult, ui. a nyomorult sorsú kenyér - kakaó-melegítés miatt a sütőből ideiglenesen kikerülvén és emiatt sokkot kapva összeesvén -csak fél 9 felé készült el.
Ezután ültünk tehát neki az igazi vacsinak, immár kettesben, de a gyerekek könnyű elalvását sörrel is ünnepelve. Kiderült, h a kenyérre érdemes volt várni. Balsejtelmeinket és első ránézésre való külsejét meghazudtolva isteni finom lett!!!
